Pontoszi genocídium

Valószínűleg nem sokan hallottak még a Pontoszi genocídiumról, legfeljebb akkor, ha görög, örmény, asszír, kurd barátaik meséltek nekik életük ezen vészterhes időszakáról.

Először is tisztázzuk, hogy mit jelent maga a szó genocídium: népírtás, emberek tömeges meggyilkolása, célja az adott népcsoport kipusztítása.

Maga a helyszín, Pontosz, Törökország észak-keleti részét jelentő vidék, mely a Fekete-tengertől délre 200-300 km hosszan, majdnem egészen felhúzódik a Kaukázusi vidékekig. Az ókori térképek szerint eredetileg a Pontosz elnevezés a Fekete-tengert jelentette, később az ógörög gyarmatvárosokat is. Én ezen írásomban a görög népre vonatkozó információkkal szolgálhatok, tekintettel arra, hogy barátnőm édesapja, ezen népcsoporthoz tartozott. Pontosz területén nagyon jelentős görög lakosság élt, legnagyobb városa Trapezunt, melyet az i.e. 8. században milétoszi kereskedők alapítottak. A város kiemelkedő központ mind a római, mind a bizánci korban. 1204-1461 között önálló Trapezunti Császárságról beszélhetünk, később az Oszmán Birodalom része.

Sinopet az i.e. 7. században alapították szintén a milétoszi kereskedők. Az ókorban ez az egyetlen biztonságos kikötő észak Anatólia területén, ezért virágzó településsé fejlődik, innét irányítják a tengeri kereskedelmet és a Pontoszi régiót. Jelentős városok még Amisos, Kotyora, Amaszeia. Az itt élő lakosság hajókkal kereskedelmi expedíciókat indított, először területükhöz közelebbi, majd távolabbi célok felé, eljutottak Kolkhiszbe is, erről szól az aranygyapjú legendája. Elmentek aranyat, ezüstöt, egyéb fémeket beszerezni a Kaukázusban lévő bányákból, így kereskedelmi utak jöttek létre.

Sinopeban született és élt Diogenész a filozófus, Diphilosz görög komédiaköltő, VI. Mithriádész Pontosz királya, Markión teológus, Amaszeiaban született Sztrabón a földrajztudós.

A régiót érintően, Sinopeban készült az első pénz, a pénzen az egyfejű sas, amely Pontosz jelképe. Pontosz területén nagyrészben kereskedőcsaládok éltek, kisrészben földművelők és állattenyésztők, ezért gazdag települések alakulnak ki a térségben.

A hellenisztikus korban, az i.e. 5. században ez a terület a Perzsa Birodalom része, az itt élő görögök nem álltak ellent a perzsáknak, ezért nagyon gazdagon kerültek ki ebből az egész időszakból, békésen kereskedtek, befizették az adót, nyugodtan éltek.

A fő országbeli görögök ugyanakkor az életüként küzdöttek, hiszen Athén és Spárta ellenállt. Az i.e. 490-ben a görögök a perzsák ellen Marathónnál (Miltiadész/Dareiosz), győzelmet arattak. Az i.e. 480-ban a Thermopülai szorosnál tudták a görögök, hogy nem tudják megállítani a perzsákat, csak feltartóztatni, ezért Athén városát már előre kiürítették. Leonidász spártai király 8.000 emberrel (hopliták) védte falanx állásban a 14 méter széles szorost, majd az Anopaia-ösvény perzsáknak történő elárulásakor, amikor is megindult a perzsák szárazföldi támadása is, megosztotta seregét és csupán 300 emberével tartotta fel Xerxész katonáit a tenger áttörési völgyében, mindaddig amíg katonái egyenként el nem estek. Athén városát végül is a perzsák lerombolták és felgyújtották.

Szimónidész ókori görög költő hagyta ránk a Thermopülai hősök sírfeliratát, mely így szól:

„Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”

A csata Szalamisznál folytatódott, ahol 200 perzsa és 40 görög hajó pusztult el, az összecsapás a görög sereg győzelmével végződött, ugyanúgy, ahogyan a következő évi Plataiai csata is.

Pontosz térsége az i.e. 334-ben Nagy Sándor, a makedón világhódító birodalmához tartozik, az i.e. 3. századtól pedig a Mithridatészek birodalma, az i.e. 64-től Róma fennhatósága alatt áll.

A III. keresztes háború kudarcba fulladt, ezért III. Ince pápa meghirdette a IV. keresztes hadjáratot, mely 1202-ben el is indul Egyiptom elfoglalására, így segítve Jeruzsálemet, hogy a muszlimoknak ne legyen támogatásuk a szentföldi csatákban. A lovagok szállítását velencei hajósok vállalták provinciákért, azonban politikai ellentétek miatt a velencei dózse azt az utasítást adta, hogy a hajók a sereget Bizáncba, tehát Konstantinápoly alá szállítsák. Konstantinápolyt 1204. április 13-án elfoglalták a keresztesek. Velence nagyot nyert Bizánc elestével, hiszen a Földközi-tenger térségében, kereskedelmi szempontból, ő lett az úr. Ezek után a lovagok a Bizánci birodalmat felosztják királyságokra, ennek kapcsán vannak nemcsak latin, hanem görög királyságok is, ezek egyike a Trapezunti császárság, melyet a Komnénosz dinasztia vezetett 1.461-ig, amikor is az oszmán törökök elfoglalták.

1914. és 1923. között minden keresztény lakost üldöztek a törökök, nemcsak a Pontosziakat és a görögöket (453.000 ember) irtották ki, hanem az örményeket (1.500.000 ember) és az asszírokat (300.000 ember) is.

A keresztény emberek üldözése állami kezdeményezésre indult el, majd irreguláris csapatok szerveződtek, s végül a börtönökből kiengedett bűnözők is csatlakoztak. Pogromok (tömeges erőszakcselekmények), deportálások, halálmenetek, munkaszázadok, munkatáborok, falvak-városok felgyújtása, nők és gyermekek elleni erőszak valósult meg. Nőket, lányokat háremekbe, rabszolgaságba vittek el, történelmi, kulturális és vallási emlékhelyeket raboltak ki, semmisítettek meg.

Sèvres-i békeszerződés

1920. augusztus 10-én írta alá az Oszmán Birodalom és az első világháborúban győztes antant hatalmak. A szerződés alapján Kelet-Trákia és Szmirna környéke a görögöket illette, Kelet-Anatóliában létrejött volna egy független örmény állam, Szíria és Libanon francia mandátumterület, a Boszporusz nemzetközi ellenőrzés alá került, Palesztina, Transzjordánia, Irak brit mandátumterületté vált, a kurdok Muszoltól északra autonóm területet kaptak, Anatólia déli része az olaszoké lett. A törökök ezt a békediktátumot nem fogadták el, ez a békeszerződés az egyik kiváltó oka a török függetlenségi háborúnak. 1923-ban az Oszmán Birodalom összeomlott, és a nemzeti szabadságharc után Kemal Atatürk megalapította a független Török Köztársaságot.

Lausanne-i békeszerződés

1923. július 24-én írta alá Törökország és az első világháborúban győztes antant hatalmak. A szerződés szerint Törökország megtarthatta Anatóliát, Kelet-Trákiát, Isztambult, Szmirnát és a Boszporuszt, elveszítette Irakot, Szíriát, Ciprust.

A szerződés garantálta a mai Görögország területét és egyezmény született Görögország és Törökország között a lakosságcseréről. Az első hullámban, a lakosságcsere folytán, Görögországból a mezőgazdasági réteget képező török lakosság került áttelepítésre Pontosz vidékére, míg a maradék anatóliai görögök (kereskedők, földművelők), mintegy 200.000 fő Görögországba. Törökországban 150.000 szmirnai férfi volt ott tartva munkára, nem tudjuk, hogy mi lett a sorsuk, de rabszolga nők is maradtak ott. 1955-ben került még vissza 270.000 fő Isztambulból Görögországba. A görög állam földet adott a betelepülőknek, ezáltal a művelt mezőgazdasági területek nagysága is megnőtt. Új falvak, városok jöttek létre, liberális eszmék cseréltek gazdát, kulturális fellendülés vette kezdetét (Szmirnában 2 színház is volt), majd az áttelepült emberek részt vettek a későbbi ellenállásban és a polgárháborúban is.

Összességében mintegy 1.500.000 ember befogadása vált szükségessé, mely nagy terhet jelentett Görögországra nézve. A legtöbben Makedóniában telepedtek le 750.000 ember, ebből 270.000 fő Szalonikiben. Az Attikai félszigeten, tehát Athén és környékén 375.000 fő, Trákiában 150.000 fő és az Észak-Égei szigeteken 75.000 fő, a többi 150.000 fő pedig szétszóródott az országban. A betelepítés hatására az első időkben olyan járványok törtek ki Görögországban (pestis, kolera), amelyek már megszűntek, az emberek sokat éheztek, nyomorogtak. Görögországban a betelepült olcsó munkaerő és szaktudásuk hatására ipari fellendülés következett be, a pontosziak olyan dolgokat is tudtak, amit az ott élők nem. Arról nincsenek adatok, hogy hány ember menekült el Oroszországba és a Közel-Keletre.

A kisázsiai görögök nagy része nagyon gazdag volt, hiszen kereskedők voltak, csekély volt a mezőgazdasággal foglalkozó réteg, de a törökök általi vagyoni kompenzáció soha nem történt meg. A XIX. században nemcsak kereskedők, hajóépítők és hajósok, földművelők, erdőgazdálkodók, állattartók, vadászok éltek ezen a vidéken, de biztosító társaságok, konzulátusok is működtek itt.

Hadzipanajotidisz Vaszilisz (1924-2016)

Hadzipanajotidisz Panajotisz és Mojsziadu Mária gyermeke.

A Lausanne-i egyezmény után megnyílt a lehetősége annak, hogy a Kisázsiai, Kelet-Trákiai és a pontoszi lakosságcsere megvalósuljon, ennek keretében a Hadzipanajotidisz família is áttelepült Görögországba.

A hajón, amely tele volt a szörnyű katasztrófa bevándorlóival, megszületett 1924. szeptember 14-én, a pontoszi menekültektől származó Vaszilisz. A család a Makedóniai* Pellához tartozó Kostantiában telepedett le. Mivel az apai nagyapa kőműves volt, ezért saját kezével emelt házat a család számára, amely még ma is áll a faluban. Vaszilisz édesapja és édesanyja a pontoszi földművelőkhöz tartozott, ezért Kostantiában is növény- és gyümölcstermesztéssel kezdtek el foglalkozni. A család szorgalmas munkájának köszönhetően, barack-, alma-, mandulafák, szőlőültetvények kezdenek el növekedni a görög állam által számukra biztosított területen.

Kostantia a Pajkó hegyről letekintve

Időközben a kis család létszáma is rendesen gyarapodott, hiszen további három gyermek született, Kosztandinosz, Janisz, Deszpina.

Vaszilisz, a legidősebb gyerek, már fiatalon segíti szülei tevékenységét. A háború idején a gyermekek édesanyja súlyosan megbetegedik, ezért Vaszilisz megkeresi a hegyek között bujdosó partizánokat, hogy édesanyjának gyógyszert szerezzen, de azoknak sincs. Mária megvárja, míg fia hazaér a hegyekből, majd elköszön Vaszilisztől és örökre lehunyja szemét.

A háború miatt a legnagyobb fiú megkapja katonai behívóját, azonban a katonaorvos szívbetegséget állapít meg a serdülőnél, így nem sorozzák be, ahogyan falubéli barátját sem. Édesapja, fiáért való aggodalmában, elviszi a fiút a falu orvosához, azonban a helyi orvos meg sem vizsgálja a gyermeket, több sorstársával egyetemben, hanem hazaküldi őket a rendelőből az alkalmatlanság tényére tekintettel. Nem tudni azonban, hogy valóban betegek voltak-e ezek a fiúk, vagy baloldali beállítottságuk miatt nem sorozták be őket a görög hadseregbe, minden esetre tény, hogy Kostantia falu lakosságának nagy része jobboldali beállítottságú volt.

Egyik éjszaka a partizánok meglátogatják a Hadzipanajotidisz családot, hogy élelmet szerezzenek, de magukkal viszik Vasziliszt, a legidősebb fiút is. Természetesen a faluban ez nem marad észrevétlen, ezért a családból Kosztandinoszt bebörtönözik, hiába mondja a család, hogy Vaszilisz nem önként csatlakozott a partizánokhoz, hanem kényszer hatására. Vaszilisz is tudomást szerez testvére Kosztandinosz bebörtönzéséről, ezért a közeli hegyekből átkéri magát távolabbi vidékekre, hogy azt higgyék az emberek, harc közben elesett. Ennek hatására és egy ismerős közbenjárásának köszönhetően, kiengedik testvérét és az visszatérhet a családhoz. Vaszilisz a megszállás sötét éveiben, részt vesz a nemzeti ellenállási mozgalomban, beszervezik a Nemzeti Ellenállási Frontba (EAM), a KKE (Görög Kommunista Párt) tagja lesz és 1943 júliusától harcol az idegen megszállók ellen, az ELAS területi tartalékos vonalain belül. A harcok közepette eleinte a falukból segítik az emberek az ellenállási mozgalom embereit étellel, de sokszor a pásztoroktól szereznek kenyeret és tejet, s van olyan is, hogy a nyáj utolsó tagját cserkészik be és így jutnak húshoz.

Az athéni véres események és főleg a Varkizai megállapodás aláírása után - a szerződésben leírtakat nem tartották be -, tombolt és elvadult az üldöztetés, a terror, a megsemmisítés és a Nemzeti Ellenállási Front harcosainak kivégzése. A terrorszervezet Hadzipanajotidisz Vasziliszt is üldözi, ezért illegalitásba vonul. Ebben az időben a gátlástalan kollaboráns különítményesek, a németek kiszolgálói, többször elfogják és embertelenül megkínozzák. Menekülni kénytelen, csatlakozik a területünkön megalakuló partizáncsoporthoz, számtalan csatában vesz részt az ellenséges kormánycsapatok ellen, a második világháború utáni időben. Tetteivel kiérdemli a ΔΣΕ (Görög Népi Hadsereg) hadnagyi rangját.

1949 januárjában, amikor is egy nagy folyón kelnek át, Vaszilisz maga is súlyosan megsebesül, jobb felső karját átlövik, sok vért veszít. Sikerül elmenekülniük, azonban nagyon hideg az éjszaka, így meglőtt jobb karja kézfejének két ujja fagyási sérüléseket szenved, több társa alvás közben halálra fagy. A szanitécek reggel összeszedik a sebesülteket és átszállítják őket a jugoszláviai Szkopjéba elsősegélynyújtásra, majd onnan egy bulgáriai kórházba. Egy bolgár orvos ellátja jobb karját, majd megműti, amputálja Vaszilisz mutató ujját és középső ujjának első percét. Az orvos nemcsak druszája barátnőm édesapjának, de lelkiismeretes orvos is, ezért közli a sebesülttel, hogy ugyan érzéstelenítő nélkül, de ellőtt bal sarka csontjait mindenképpen helyre kell illesztenie, mivel e-nélkül nem tud majd talpra állni. Az orvos olyan szakszerű munkát végez, hogy Vaszilisz lába teljesen meggyógyul, azonban egy golyó élete végéig testében marad.

Vaszilisz több sebesült társával együtt Bulgáriából, 1950-ben, vonattal érkezik Magyarországra, Budapestre, a Keleti-Pályaudvarra. A pályaudvaron a beérkező szerelvényről két kocsit lekapcsolnak, a többi megy tovább Csehszlovákiába, amikor ezt Vaszilisz társai beszélgetéséből megtudja, átszáll a két lekapcsolt kocsi egyikébe, azért dönt így, mert a beszélgetésből kiderül az is, hogy Csehszlovákiában nem terem meg a paradicsom, rosszabb az éghajlata, mint Magyarországnak. Az itt maradó sebesültek orvosi vizsgálaton vesznek részt, enni és tiszta ruhát kapnak, majd Balatonfüredre viszik és ott szállásolják el őket. Reggel, kitekintve a szálláshely ablakán, az emberek nem látnak semmit, csak a befagyott Balatont, megijednek, hogy itt nem terem meg semmi, de a már ott lévő partizán társaik megnyugtatják őket. Vaszilisz lassan teljesen meggyógyul a Balaton parti településen, nem akar már minden nap sorban állni az ételért, ezért az elsők között kéri, hogy dolgozhasson, kéri, adjanak neki valami munkát. Ugyan ekkor még csak 40 kg és magyarul sem tud, de kérését teljesítik, így a villamos forgógépek gyártásával és javításával foglalkozó Dinamó Villamos Forgógépgyárba kerül. 1963-ban 5 villamossági vállalat összevonásával létrejön az Egyesült Villamosgépgyár (EVIG), így ez lesz a munkáltatói jogutód.

Vasziliszről a gyárban szeretettel gondoskodnak, beíratják szakszervezeti tagnak, előleget adnak neki, amiből ruhát vesznek és befizetik a konyhán ebédre, valamint beszereznek egy ételhordót, így ebédkor nemcsak ebédet kap a konyhásoktól, hanem az éthordóját is megtöltik. Havonta kell visszafizetnie az előleget, de vezetői mindig úgy intézik, hogy annyi túlórát kapjon, hogy ugyanannyi bére maradjon a levonás után, mint a többieknek. Az üzemben eleinte többféle tevékenységre osztják be, de szeretne állandó munkát, ezért kérte a tolmácsot, hogy továbbítsa a kérését az illetékesek felé. Vezetői keresnek neki új helyet, így kerül egy idős mester mellé a javítóműhelybe, nagy villanymotorokat javítanak, szénkefe házakat csinálnak a nagy motoroknak, amikor a mestere nyugdíjba vonul, akkor kerül véglegesen annak helyére. Magyarul a kollégáktól és a boltokban tanul meg, amikor megpróbálja elolvasni az áruk nevét, a boltosok kijavítják, beszélnek hozzá, munkatársai sokszor megviccelik és befogadják a focicsapatba.

Szállást a Dohánygyár férfi lakrészében kap. Esti iskolában középfokú szakközépiskolai tanulmányokat folytat és villamossági műszerész szakképesítést szerez. Összességében 40 évet dolgozott a gyárban, onnan jött nyugdíjba.

A Dohánygyárban, ahol nemcsak egyedülálló férfiakat és nőket, de családokat is elhelyeztek, görög étterem is üzemelt, Szertaridisz Janisz pontoszi ember volt az étterem vezetője, ahol a görög ételek mellett „aludni tejet” is készítettek, s magyar emberek is látogatták a vendéglátóhelyet.

Dohánygyári élet

https://www.facebook.com/watch/?v=296911722474912

Házasságot köt Varga Évával, tanácsi bérlakást kapnak a VIII. kerület Sárkány utca 1. számú házban, ahol együtt nevelik felesége gyermekét Jánost, majd megszületik fia László és lánya Mária, s a Varga nagyapa is velük él.

Görögországban élő testvérei többször meglátogatják családját, ő azonban 29 évig nem térhetett vissza régi hazájába. A görögországi rendszerváltás 1974-ben következik be, de Vaszilisz csak 1979-ben látogathatta meg testvéreit Kostantiában.

Hadzipanajotidisz Vaszilisz az EAM (Nemzeti Ellenállási Front), majd a ΔΣΕ (Görög Népi Hadsereg) öntudatos, becsületes harcosa volt, hazája szabadságáért és függetlenségéért harcolt, otthonmaradt családtagjait mindig féltette a megtorlásoktól. Magyarországon gyorsan beilleszkedett, családot alapított, példamutató férj, szerető apa és nagyapa volt. Az életében előforduló sok megpróbáltatás ellenére is megőrizte vidám kedélyét, mindig pozitívan gondolkodott, hazánkban is őrizte pontoszi és görög identitását, autentikus tudásával segítette a Kariatidák kórusát a tematikus programok összeállításakor, akik sokszor otthona vendégei is voltak.

https://www.facebook.com/zoi.simon/videos/10207121486215978

Vaszilisz 90. születésnapi köszöntése a családja és a görög közösség által:

https://www.facebook.com/zoi.simon/videos/10202824572435819

Vaszilisz kedvenc pontoszi dala:

Tsambasin - Nikos Xanthopoulos Pontiaka Serra Karadeniz - YouTube

A Magyarországon élő görög közösség a mai napig őrzi a pontoszi hagyományokat, nyelvet, dalokat, táncokat, népművészetet, vallást. A Görögség Háza minden évben megemlékezik a pontoszi genocídiumról, ünnepségük, amelyen még Vaszilisz is részt vett:

Pontoszi genocídium. (megemlékezés) film 2. - YouTube

Vaszilisz az unokáival táncol a rendezvényen:

Pontoszi genocídium. (megemlékezés) film 4. - YouTube

Mindig hálás szívvel gondolt a magyar emberekre. A görög államtól kárpótlást az üldöztetéséért soha nem kapott. 92 évet élt, 2016 őszén, Budapesten hunyt el.

A Szumelai kolostor (a mai Törökország területén) a legfontosabb jelképe a Pontoszi görögségnek.

Kr. u. 386-ban Barnabás és Shopronios athéni szerzetesek égi jel hatására az egyik barlangban megtalálják a csodatévő Szűz Mária ikont, melyet Lukács evangélista és apostol festett. Ettől kezdve az itt élők folyamatosan építenek sziklatemplomot, épületeket 1.200 méter magasan. Minden császár hatalmas birtokokat, pénzeket adományoz a kolostornak, előjogokat, adómentességet és ugyanezt folytatják a szultánok is, így a kolostor gazdag, császári és szultáni jogokkal rendelkezik, kulturális, oktatási és vallási központ is egyben.

1923-ban a papoknak is azonnal indulniuk kellett, semmit nem vihetnek magukkal, hiszen a szerzeteseknek is el kellett hagyniuk a kolostort a lakosságcsere keretében. A kolostor három nagyon értékes erekjével rendelkezett: a csodatévő Szűz Mária ikonnal, IV. Koménosz császár keresztjével, amiben a szent keresztből, tehát Jézus keresztjéből is volt darab és egy kézzel írott új testamentummal a nagyon korai századokból. Két szerzetes, mielőtt elhagyná a kolostort, ezt a három tárgyat elássa a Szent Barbara kápolnába földjébe. 1930-ban tűz keletkezik a kolostorban, így a kolostor fa részei megsemmisülnek, 1931-ben a kincskeresők megrongálják, kirabolják a kolostor többi részét.

1931-ben a két szerzetes közül, Ambrósziosz archimandrita visszamegy Törökországba, rálel és elhozza mind a három egyházi tárgyat Görögországba, melyet a Bizánci Múzeumban helyeznek el.

A sziklaszirtre épített kolostor az 1960-as években múzeum lesz, a török kormány 2010. augusztus 15-től 2012-ig, majd 2015. szeptember 22-től 2019. május 18-ig felújításokat hajt végre. 2010. augusztus 15-e óta, minden évben, a Szűzanya ünnepén, megengedik a görög liturgiát a kolostorban.

ΞΕΝΙΤΕΜΕΝΤΣΑ ΠΑΝΑΙΑ-Χ.Παπαδόπουλος|Παρχαρίδης|Νικολαϊδης|Καρασαββίδης|Αγέρης - YouTube

1952-ben Görögországban, Macedóniában, Naoussa város közelében, Veria mellett, a Vermion-hegyen felépítik az új Szumela kolostort, itt helyezik el az 1931-ben Törökországból kimenekített három felbecsülhetetlen értékű kegytárgyat.

Panayia Soumela Veria Mount Vermio - YouTube

A Magyarországra került polgárháborús görögség története

1940 októberében a fasiszta Olaszország Albánia felől meg akarta szállni Görögországot, melyet a görög királyi sereg és a partizánok együttes erővel visszavertek. 1941-ben a német csapatok Jugoszlávia és Bulgária irányából megszállták az országot, a legyőzött seregek Krétára menekültek. II. György király és több fontos görög politikus Egyiptomba menekült, így lehetővé vált a németek számára, hogy egy kollaboráns bábkormányt hozzanak létre Athénben. 1941. szeptember 9-én Athénben megalakul az EDES (Ethnikos Dimokratikus Ellinikos Syndesmos – Nemzeti Demokratikus Görög Liga), ez egy republikánus, liberális egyesülés, tagjai a háború előtti görög hadsereg katonái. 1941 őszétől a megszállás ellen politikai szervezkedés, erős baloldali ellenállási mozgalom bontakozott ki. 1942 tavaszától megindult a fegyveres ellenállás, a partizánok harcolni kezdtek az idegen elnyomók ellen. 1942-ben jön létre az EAM (Ethnikon Apeleftherotikon Metopon – Nemzeti Felszabadítási Front), a KKE (Kommounistikon Komma Ellados – Görög Kommunista Párt) a szabad Görögországért.

1942. október elején a brit SOE (Special Operations Executive - Különleges Műveleti Végrehajtó Hivatal, célja kémkedés, felderítés, szabotázs a megszállt Európában) elküldi első csapatát Görögországba, amely november 25-26-án éjjel az ELAS-szel és az EDES gerillákkal folytatott közös hadművelet folytán sikeresen felrobbantja a Gorgopotamos vasúti viaduktot, mely létfontosságú kapcsolat a német ellátási vonalon Észak-Afrikába. A sikeres hadművelet után Nagy-Britannia tiszteket, fegyvereket, ellátmányt juttat el az ELAS-nek és az EDES-nek annak érdekében, hogy eredményesen tudjanak harcolni a német csapatok ellen. 1943 őszén a két gerillaszervezet egymás ellen kezd harcolni, mivel a szövetségesek partra szállnak Szicíliában és az ELAS akarja átvenni a hatalmat, a britek ennek hatására növelik az EDES-nek nyújtott támogatásokat. Mindeközben a görög kormány Kairóban állomásozik, ahol is lázadás tör ki a katonák és a tengerészek vezetésével, ennek következtében lemond Tsouderos miniszterelnök és április 26-án kinevezik Georgios Papandreout, a republikánusok egyik vezető politikusát. 1942-ben népszavazást tartanak, hogy visszatérhet-e a király II. György a száműzetésből, aki Winston Churchill támogatását élvezi.

Athéni véres események

1943 októberében a brit légierő egységei (ejtőernyős zászlóalj) megérkeznek Görögországba azzal a céllal, hogy segítsék a törvényes görög kormány tevékenységét és részt vegyenek a segélymunkában. A kommunista irányítású EAM-ELAS gerilla erői arra törekedtek, hogy átvegyék az ország irányítását. A harcok Athénra és a kikötőre, Pireuszra korlátozódtak. 1944-ben a britek tengerentúli erősítést kapnak (46. Királyi Tank Ezred – Shermanek - + 5. és 6. ejtőernyős zászlóalj), decemberben véres harcok folynak a város központjában, melyek öt hétig tartanak. A lázadó erők jól fel voltak fegyverkezve, ezért elkeseredett utcai harcokra kerül sor, az ELAS embereit december 18-val szorítják ki a városból, a végső fegyverszünet 1945. január 15-én veszi kezdetét.

Caserta-megállapodás

Részt vett Saraphis az ELAS és a Zervas az EDES tábornokai, valamint Papandreou és négy minisztere. A megállapodást szeptember 26-án írták alá, mind az EDES, mind az ELAS, valamint a száműzetésben lévő görög kormány, beleegyezett abba, hogy erőiket a brit Ronald Scobie altábornagy vezesse, hogy Görögországból szorítsák ki a németeket. A brit erők partra szállnak Görögországban, a felszabadítási hadművelet neve "Manna" hadművelet. A hadműveletben részt vesz a brit 2. ejtőernyős és a 23. páncélozott hadosztály, kommandós és különleges egységek, valamint a Görög Hegyi Brigád és a Görög Szent Ezred, két RAF és egy görög repülőgép-század. Az UNRRA, az ENSZ segélyszervezete és a Vöröskereszt élelmiszert, ruhát, gyógyszert juttat el a nélkülöző lakosság részére. A Vörös Hadsereg előre nyomulása hatására Hitler úgy dönt, hogy a német hadsereg 1944 szeptemberében kivonul Görögországból. Scobie tábornok biztosította a rendet Athénban október 12-től, miután a németeket evakuálták, hogy megakadályozzák a kommunista hatalomátvételt.

Varkizai szerződés

1945. február 12., a görög külügyminiszter és a Kommunista Párt titkára írta alá, népszavazás a görög alkotmánnyal kapcsolatos problémák megoldása érdekében, előírta, hogy a EAM-ELAS leszerel, de a szerződés csak politikai okokból adott amnesztiát.

Kezdetben Nagy-Britannia, majd az Egyesült Államok anyagi, katonai erőforrással, szakértői tudással támogatta az athéni kormányt, s lehetőségeikhez képest Jugoszlávia, Bulgária és a Szovjetunió is támogatta a Görög Demokratikus Hadsereget (élelmiszer, gyógyszer, egészségügyi felszerelés, teherautók, hadtáp felszerelések, fegyverek, pénz).

A háború utáni kormány azonban a baloldali erők teljes megsemmisítését tűzte ki célul, ez vezetett az 1946-1949 közötti polgárháborús harcokhoz, s ennek következtében százezrek kényszerültek menekülni Görögországból.

A Görögországgal szomszédos államok megkönnyítették a rokkantak, sebesült katonák, civilek számára a belépést országaikba.

Az 1945-1946 közötti időszakban a Görög Kommunista Párt hátországként kezelhette a Görögországgal határos balkáni államokat, elsősorban Jugoszláviát, a párt üldözött káderei, családtagjai ezrével leltek menedéket Újvidéken és az észak-makedón területeken ideiglenesen, ők főként a szlavomakedón etnikumhoz tartozó emberek voltak. Állandósult megoldásnak az egykor németek lakta vajdasági települést, Bulkeszit szemelték ki, melyet azonban a polgárháború befejezésével, 1949 augusztusa után felszámoltak, s az itt élőket Csehszlovákiába telepítették át három hullámban (1949. augusztus 30. szeptember 2., szeptember 7., 3.593 fő). Később újabb 600 fő érkezett Jugoszláviából, 20 fő matróz Franciaországból, s 1949. november 4-én, 1.803 fő, december 12-én, 1.607 fő Lengyelországból, 1950. január 28-án, 444 fő Bulgáriából, 1950 júniusában 59 sebesült Magyarországról. Az 1950. december 15-i jelentés szerint összesen 12.095 menekült, ebből 3.005 fő nő, 3.905 fő férfi és 5.185 gyermek volt az országban.

A polgárháború miatt Kelet-Európába menekült, menekített gyerekek, felnőttek, civil lakosság, katona görögök, politikai menekült státuszt kaptak. A szülői felügyelet nélküli gyerekeket Albánia, Bulgária, Románia, Csehszlovákia, Magyarország fogadta be. 1948-ban már a Nemzeti Hadsereg szervezésében történtek ezek az áttelepítések, a görög gyerekek 1948-1949 folyamán tömegesen érkeztek ezen államokba. 1949. szeptember 16-án Ricában (Grúzia) Nikosz Zachariadisz, a Görög Kommunista Párt főtitkára találkozott Sztálinnal és a Szovjet Kommunista Párt PB tagjaival, valószínűleg itt születtek meg a menekültek szétosztásának általános elvei.

Romániába 1.200 sebesült érkezett 1948-1949 között, egyharmaduk orvosi ellátás után visszament harcolni. 1949 augusztusában, Albániából 3.500 görög menekült került Constanzába a Transzilvánia román teherhajó által, majd vonattal Floricába. 1950. július 28-án, Bulgáriából 800 fő került ismét a településre, majd 400 fő gyermek érkezett szüleihez a gyermekotthonokból.

A polgárháborús menekültek Durres (Albánia) kikötőjéből indultak útnak, főleg lengyel, kis részben szovjet és román teherhajókon. A katonák Taskentbe (Üzbegisztán) kerültek, a többiek a Földközi-tengeren és a Gibraltári-szoroson keresztül a Gdański-öböl partján fekvő Gdynia kikötőjében szálltak partra.

Az 1950. évi adatok szerint Romániában 9.100 fő, Csehszlovákiában 11.941 fő, Lengyelországban 11.458 fő, Magyarországon 7.253 fő, Bulgáriában 3.021 fő, az NDK-ban 1.128 fő (csak gyerek), a Szovjetunióban 11.980 fő (csak felnőtt), Jugoszláviában 25.000 fő menekült volt.

Románia (5.664 fő), Csehszlovákia (5.185 fő), Magyarország (2.176 fő) gyermeket fogadott be.

1948-ban Magyarországra 3.000 fő gyermek érkezett szülő nélkül, vonattal, a Keleti Pályaudvarra, akiket először a Széchenyi-fürdőbe vittek tisztálkodni, majd új ruhákat, cipőket kaptak, később a Mátyás laktanyába szállították át őket egy időre. Felejthetetlen élményeik, amikor a vonaton kenyeret kaptak lekvárral a vöröskeresztes nővérektől, a szálláshelyen a húsleves cérnametélttel, a sült krumpli rántott hússal és a jonatán alma szaftos, felejthetetlen íze, valamint a kakaó. Sokuk itt látott először villanyfényt, de mindegyikük emlékszik a szeretetteljes fogadtatásra (apácák, ápolónők), a szeretetre, becsületre, munkaszeretetre, tisztességre való nevelésre.

Magyarországon az alábbi településeken voltak görög gyermekeket befogadó gyermekotthonok: Balatonalmádi, Balatonkenese, Hőgyész, Fehérvárcsurgó, Dég. 1951-ben 1.750 fő, 1952-ben 1.808 fő, 1953-ban 1.710 fő gyermek élt és tanult magyar, görög nyelven ezen otthonokban. Természetesen éltek gyermekek a Zachariadisz Gyermekotthonban az Üllői úton, a Dohánygyárban (400 család) a Kőbányai út 22-ben és Beloiannisz faluban is. Az otthonokból magyar családokhoz kerültek gyermekek pár hónapra, szünetekre, hétvégékre. Az otthonban élő gyermekek testvéreknek érezték magukat, közösség lettek, annak ellenére, hogy 260 településről érkeztek országunkba, sokan azt sem tudták, hogy pontosan mikor születtek. 1953-ban az epirusziak nagy része a Vöröskereszt segítségével elindította a visszatelepülési folyamatot Görögországba, ténylegesen 1954. február 19-én történtek meg a családegyesítések.

A gyermekek a polgárháborús időkből az alábbiakra emlékeznek: megfélemlítés, verések, gyújtogatások, bombázások, fegyverropogások hangja, halállal való szembenézés, a katonák verték a gyermekeket is, hogy elmondják partizán szüleik hol vannak, korán reggel felderítő repülők jöttek, amiket ők Galantasz-nak (tejesnek) hívtak, a korai óra miatt, amikor a tejes is járt. A felderítő repülőket mindig követték a bombázók.

Az útra úgy emlékeznek vissza, hogy falujukból szedték őket össze, volt, hogy szüleik Albániáig, Bulgáriáig, Jugoszláviáig kísérték őket, vagy családdal érkeztek hozzánk. Általában éjszaka menekültek gyalog, az út megerőltető volt, barlangokban is bujdostak a kormánykatonák elől, volt, hogy hirtelen kellett menekülni, mindent ott kellett hagyni, hidegben, hóban gyalogolni, út közben repülők bombázták őket, nappal elbújtak, a partizánok segítették őket, a teherautókra, vonatra a szülők nélkül szálltak fel testvéreikkel, barátaikkal, emlékeznek az éhezésre, kínlódásra, nyomorgásra és arra, hogy mindig szomjasak voltak. Az úton 11-15 éves lányokra bízták a kicsiket 15-20 fős csoportokban, az útra narancsot kaptak.

Vaszil bácsi édesapám egyik jó barátja volt, családjaink egy házban laktak, így együtt sétáltattak bennünket, lányaikat, a Golgota téren. Személyében egy szerény, jó ítélőképességű, szorgalmas, vidám embert ismerhettünk meg, akivel mindig jó volt beszélgetni.

 *Makedónia a mai Görögországnak az Olümposztól északra eső területe, melyet az ókorban keletről Trákia, délről Thesszália, nyugatról Épeirosz és Illíria határolt.

Makedónia uralkodói I. Alexandrosz, II. Philipposz és III. Alexandrosz (Nagy Sándor – Megalosz Alexandrosz) a hódító, aki alig 12 év alatt meghódítja az akkori ismert világ felét. Hódításainak hatására a görög kultúra, az ókori görög filozófia, művészet és irodalom a következő évszázadokban gyorsan elterjedt Ázsiában, Afrikában, Európában, s nagy szerepet játszik a kereszténység sikerében, hiszen az Újszövetség és a kora keresztény szövegek is görögül íródtak, melyet könnyen olvastak Jeruzsálemben, Egyiptomban és Rómában is.

Makedónia erdői lehetővé tették, hogy kereskedő- és hadihajókat építsenek, a hegyekben vasat, ezüstöt és arany is találtak.

Vergina

Makedónia első fővárosa és a makedón királyok temetkezőhelye. Makedón szokás szerint az elhunyt uralkodót először máglyára tették, majd az egész hadsereg előtt elégették, amikor elhamvadt a tűz, összeszedték a csontjait, borban megmosták és királyi bíborba göngyölték. II. Philipposz maradványait a tetején tizenhat ágú csillaggal, oldalán bonyolult, kék üvegrozettákkal díszített gyönyörű, oroszlánlábas aranyládába tették, majd kőszarkofágba zárták. Mellé ezüst ivóedényeket, páncélzatot, fegyvereket, értékes használati tárgyakat, többek között egy 3 cm-es elefántcsont Alexandrosz képmást is tettek. A sír elé kis szentélyt építettek. 1977-ben nem messze a várostól, Manolis Andronikos logosi régész három királyi sírt fedezett fel, az egyikben II. Philipposz és felesége, a másikban III. Philipposz és felesége, a harmadikban IV. Alexandrosz nyugszik. A sírokban ezüst fejvédőt, vas sisakot, szertartási pajzsot, fegyvereket is felleltek a régészek.

Megalosz Alexandrosz i.e. 323 júniusában halt meg Babilonban, testét Egyiptomban helyezték örök nyugalomba, sírhelye ma már ismeretlen.

Pella

Az i.e. 5. századtól kezdve Makedónia fővárosa, kereskedelmi központ.

Veria

Veria - YouTube

Edessa

ΕΔΕΣΣΑ / EDESSA, GREECE - YouTube

Naoussa

Greece travel guide: main attractions & excursions - Holidays in Naoussa traditional town - YouTube

Felhasznált források:

Philip Freeman: Alexandrosz a világhódító

Fokasz Nikosz – Görög Athéna: Trauma és megnyugvás, Görög Intézet, 2020.

Athens December 1944, Battle of Britain International Ltd.

Jakob Ludwig Felix Mendelssohn-Bartholdy zeneszerző, karmester, zongora- és orgonaművész, 1809. február 3-án született Hamburgban, a család 1811-ben a világcéggé fejlődött Mendelssohn-bankházzal együtt Berlinbe költözött. Felix irodalmi, zenei, festészeti és nyelvi képzésben részesült, vívni, lovagolni és úszni tanult. 1816-ban a család áttér a lutheránus vallásra és felveszi a Mendelssohn-Bartholdy nevet. A fiú 9 évesen lép fel először hangversenyen, 12 éves korától komponál, 20 éves korában európai körútra indul, majd Düsseldorfban zeneigazgató, később Lipcsében a Gewandhaus zenekarának vezetője, ő az első karmester, aki pálcával vezényel, Lipcsét európai jelentőségű zenei központtá emeli. Agyvérzések következtében, 1847. november 4-én hal meg Lipcsében.

Mendelssohn a tetőn, a regény Prágában játszódik a második világháború idején. A szerző az első lapokon elgurít egy billiárdgolyót, egy gondolatot, mely szerteágazik, találkozik, majd újra elválik, s általa cseh és német emberek életét, annak összefüggéseit ismerhetjük meg, igazi cseh humorral fűszerezve.

Julius Schlesinger SS-hivatalnok azt a parancsot kapja a Cseh-Morva Protektorátus helytartójától Reinhard Heydrichtől (1941-1942), hogy a Rudolfinum* mellvédjéről távolítsa el Jakob Ludwig Felix Mendelssohn-Bartholdy zeneszerző szobrát, mivel a helytartó nem akar olyan épületben Mozartot és Beethovent hallgatni és szónokolni, amelynek tetején egy zsidó zeneszerző szobra ékeskedik.

Reinhard Heydrich SS katona, szereti a zenét, amely gyerekkorára emlékezteti és megnyugtatja, közben ő a holokauszt kitervelője, tömeggyilkos, ő indítja Terezínbe a sárga csillagos transzportokat. 1942. június 4-én délelőtt, amikor a Hradzsinba tart az Anthropoid londoni ejtőernyős-különítmény két tagja kézigránátot dob az őt szállító gépkocsira, s a kórházban belehal sérüléseibe, de előtte az aktatáskáját, melyben a további deportálások terve van, átadja munkatársának.

A náci elnyomás alatt a cseh zsidó vallású emberek rádöbbennek, hogy a napfény és a levegő sincs ingyen, az életükkel fizethetnek érte. Sokan bújtatnak zsidó gyerekeket, embereket, gyártanak hamis papírokat, szereznek élelmet feketén, jegyrendszer van. A gettóban szörnyű az élet, fáznak, éheznek, krumpli héj-, fa lopásáért akasztanak.

A történet több szálon folytatódik, így több ember életét mutatja be, időnként morbid cseh humorral. Két ember, Becvár és Stankovsky az, akit felküldenek a tetőre a parancsot végrehajtani, azonban nem tudják melyik Mendelssohn szobra. Majdnem Richard Wagner szobrát döntik le a Gestapótól való félelmükben, de felettesük, Krug felesége, még időben kideríti zenében jártas ismerőseitől, hogy melyik az igazi. A két segéd, az információ birtokában, késő éjjel, - gondolva a jövőre is -, óvatosan fekteti a tetőre Mendelssohn szobrát, így annak csak a keze sérül meg.

Jan Krulis és Rudolf Vorlitzer barátok, Rudolf kórházban fekszik bénán. Jan, barátja lány rokonait, Grétát és Adélát bújtatja a Javurek házaspárnál és látja el őket élelemmel. Jan kerül kapcsolatba Otó Pokornyval, aki újságíró igazolvánnyal rendelkező fényképész, de titokban mesterfokon dokumentumokat hamisít, élelmet szerez. Kemény az élet ezekben a vészterhes években, a két kislány nem léphet ki a lakásból, egyik éjjel a Javurek házaspárt elhurcolják a németek, a kislányoknak menekülniük kell, azonban út közben rendőrbe botlanak, aki az őrsre viszi őket, majd a parancsnok átadja a két kicsit a Gestapó embereinek, akik agyonverik őket vallatás közben.

A Zentralamt a hitközségbeli talpraesett emberek közbenjárására Doktor Rabinovicot bízza meg, egy zsidó múzeum létrehozásával, a felszámolt zsinagógák istentiszteleten használt tárgyaiból, mely kegytárgyakat berlini „becses látogatók” is megtekintenek Rubinovic doktor tárlatvezetése mellett. A nácik a múzeumot győzelmi emlékműnek szánják.

Richard Reisinger jó kötésű, erős ember, ezért portaszolgálatra osztják be, azonban az SS emberei megverik, ennek okán a hitközség másik munkára küldi. Ez a másik beosztás a Gestapo raktárába szól, ahol a zsidó elkobzott vagyonokat kezelik. A raktárt egy „Madam” irányítja, csencselés, újra értékesítés stb. folyik, egy nap az egyik családtól Justitia szobra kerül a raktárba. A Madam és a Gestapó emberei nem bírják látni az Igazságosság szobrát, ezért először értékesítik, majd mikor az újra visszakerül a raktárba, szétveretik azt Reisingerrel. Az élet milyen furcsa véletlent produkál, a szobor látványa idegesíti az elnyomókat!?

A regényből egyértelműen kiderül, hogy mindenki retteg a náciktól, sok a verés, a szenvedés, akik nekik dolgoznak sokszor vallásuk és hitvallásuk ellen tesznek, mert úgy gondolják, hogy így életben maradhatnak a családjukkal, azonban ez nem így van, túl sokat láttak, de erre csak akkor döbbennek rá, amikor őket is Keletre küldik.

Ami a regényben nem szerepel, hiszen más helyszínen játszódik, de tudnunk kell, hogy Reinhard Heydrich SS-vezető és Joseph Goebbels propagandaminiszter szervezi meg Németországban a kristályéjszakát (1938. november 9-10.), amikor is 200 zsinagógát gyújtanak fel, szétverik az összes zsidó üzletet, közel 100 zsidó embert ölnek meg és megközelítőleg 30.000 zsidó férfit hurcolnak koncentrációs táborokba. A nácik által okozott károkat a zsidókkal fizettették meg, a zsidó közösségre egy milliárd birodalmi márka összegű büntetést róttak ki. Ettől kezdődően egy zsidó embernek sem lehetett vállalkozása, nem lehetett kereskedő, nem vezethetett gépkocsit, nem látogathatta a könyvtárat, mozit, a zsidó gyermekek nem járhattak iskolába.

Sok háborús regényt olvastunk már fiammal és időnként beszélgetünk is róla, de nem tudjuk megérteni, hogy ezek az emberek miért nem menekültek el már akkor, amikor 1933. április 1-jétől kezdődően a boltjaikat bojkottálták, majd nem engedték kinyitni, a munkájukat nem hagyták végezni, így megélhetésüket veszélyeztették, folyamatos zaklatásoknak voltak kitéve, miért vártak addig, amíg gettókba telepítették őket, mindenüket elkobozták, megvárták, hogy éhezzenek, fázzanak, kényszermunkára, kísérletekre, majd a legrosszabbra ítéltessenek. Mindig mindenki bízik a jóban, egy jobb jövőben, de, ha nincs jövő egy adott helyen, akkor igen is lépni kell, és ezt sokan meg is tették.

1939-ben Németországból 250.000 zsidó ember kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, Argentínába, Nagy Britanniába és egyéb országokba, egyedül a Palesztinába kitelepülők részére engedélyezték vagyonuk kivitelét, a többiekét mind elkobozták.

Az európai zsidóság kétharmada, mintegy 6.000.000 ember vesztette életét fajgyűlölet következtében.

Visszatérve a regény témájára, Lipcsében Mendelssohn halála után szobrot emeltek a tiszteletére, de a nácik 1933-ban felrobbantották, zenei örökségét elrejtették, műveit betiltották. Ma azonban ismét áll Mendelssohn emlékműve Lipcsében.

A minap egy másik könyv is a kezembe akadt hasonló témában, a Szent István Kiadó jelentette meg Matteo Salvini Napolitani írását, Budapest Igazai címmel. A könyv a zsidó és keresztény értékeket képviselve a Soá-ról szól, történelmi hitelességgel. Főszereplői Angelo Rotta** szentszéki diplomata és Genarro Verolino*** a nuncius asszisztense, akik a második világháború idején több ezer ember életét mentették meg, természetesen megszámlálhatatlan, jó ember segítségével. Mindkét férfiút a Yad Vashem az "Igaz a Nemzetek között" kitüntetésben részesítette.

Angelo Rotta és Genarro Verolino XII. Piusz pápa jóváhagyásával szólította fel a nyilas kormány vezetőit, hogy vessenek véget a deportálásoknak, amikor ez nem vezetett sikerre, akkor külföldi diplomaták és a Vöröskereszt segítségével védett házakat hoztak létre és vatikáni menleveleket juttattak el a veszélyben lévők részére.

Az előzőleg olvasott könyvek által megfogalmazódott kérdések nagy részére ez a könyv választ ad. Igen is létezett egy valódi diplomáciai háló, amelyen keresztül zsidókat mentettek meg, sokszor az utolsó pillanatban, a halálmenetekből kiemelve őket, saját életük kockáztatásával, hogy a náci és fasiszta tömeggyilkosok karmaiból megszabadítsák őket, s e történések azért nem kerültek dokumentálásra, hogy ne vezessenek újabb üldöztetésekhez. Nagyon sok tényre, a Verolino család által rendelkezésre bocsátott, Genarro Verolino által papírra vetett írásokból derült fény.

Nagyon elgondolkodtató mindkét könyv, az egyik egy cseh zsidó újságíró szemén keresztül, a másik vatikáni és egyéb történelmi dokumentumok áttanulmányozása után, egy professzor megvilágításában, aki az egyik olasz egyetem diplomácia és nemzetközi politika történetének professzora, s a Történettudományi Pápai Bizottság nemzetközi küldötte.

*Prága fontos építészeti műemléke, 1876-1884 között építették Josef Zítek és Josef Schulz építészek tervei alapján. A Moldva partján található neoreneszánsz épület 1885-ös megnyitása óta kapcsolódik a zenéhez és a művészethez. Ma a Cseh Filharmonikusok, valamint a Galerie Rudolfinum és a nemrég felújított Cafe Rudolfinum székhelye.

**Angelo Rotta 1930-1945-ig volt magyarországi apostoli nuncius. Budapesten a II. kerületben rakpartot neveztek el személyéről.

***Budapesten a XII. kerületben Genarro Verolino nevét viseli egy speciális oktatásra szakosodott óvoda, általános iskola, készségfejlesztő iskola, kollégium.

Édesanyám, Katalin, negyedik gyermekként született Budafokon, az utódok száma a családban azonban később tíz főre gyarapodott.

A család szűkös anyagi helyzete és a II. Világháború borzalmai következtében a Magyar Vöröskereszt négy gyermeket, Józsefet, Máriát, Katalint és Erzsébetet 1941-ben a Felvidéken helyezett el családoknál.

Kassán József kitanulta a bőrdíszműves szakmát, ügyes kezű mester vált belőle, Mária a paplangyárban lett megbecsült varrónő. Erzsébet mintegy 1 éves volt, s azonnal egy kedves családhoz került, akik örökbe akarták fogadni.

Katalin hatéves volt ekkor, s az Eperjesi régió Stará Ľubovňa (Ólubló) körzetéhez tartozó Forbasy (Poprádfalu) községbe került, ahol Eduard Dubiel a község kántora és felesége Zsófia vette őt a szárnyai alá.

A kántor és felesége szigorú, de nagyon jó emberek voltak, így a kislány hamar a szívébe fogadta őket. A házaspárnak szép háza volt a falu templommal és temetővel szemközti utcájában, hiszen Eduard szorgalmasan művelte saját földjeiket, s állatokat is tartottak. Az istentiszteleteken gyönyörűen énekelt és orgonált, s otthonában is szívesen muzsikált pianínóján, így a település lelkésze és barátaik nem egyszer házuk vendégszeretetét élvezték. Anyámnak lett meleg ruhája, étele, megtanulta a szlovák nyelvet, a határ közelsége miatt egy kicsit a lengyelt is, s elvégezte az általános iskolát. A mamától tanult meg sütni, főzni, az állatokról gondoskodni, sok pajtása lett az iskolában, s itt szerette meg a természetet, hiszen a falu csodálatos helyen feküdt. A Poprád folyó pár lépésre volt csak a házuktól, így nyári napokon sokszor megfürdött benne a helybéli gyermekek társaságában, de együtt őrizték játék közben a domboldalon legelésző teheneket is. Ahol elcsendesedett a folyó, ott hatalmas fenyvesek törtek az ég felé, a nevelőapa is szeretett kirándulni, szerette a természet közelségét, így gyermekek társaságában nem egyszer a fenyőerdő által körülölelt víz mellett tűzgyújtásra és szalonnasütésre is sor került. 

Nagyon sok munka volt mindig a földeken, a házban és a ház körül, s a téli napok is sok nehézséget hoztak, a községben azonban nagy teherbírású, lelkes, barátságos emberek éltek, segítették egymás életét. A templomot és a temetőt is együtt tartották rendben, a házaspár a templomban, a bejárattól jobbra, egy nagyon szép Mária szobrot állíttatott, az alak fehér ruhát és világoskék leplet visel, ahogyan általában Máriát ábrázolni szokták a szobrászok. A faluban nagyon sok tehetséges fafaragó is élt, így a téli napokon csodálatos faragványok készültek, melyeket ma is megtekinthetünk, ha arra járunk.

Édesanyám 15 éves korában került vissza Budafokra, szülőcsaládjához, s kezdett dolgozni, majd 22 évesen férjhez ment édesapámhoz, Mária Kassán családot alapított, unokatestvéreim most is ott élnek, József és családja Svájcban telepedett le.

A három gyermek életében a Kassán és a Tátra alján eltöltött évek nem tűntek el nyomtalanul. Katalin családjával minden évben meglátogatta nevelőszüleit, akik akkor már újabb két kislányt nevelgettek. Eduard Dubiel mindig elvitte Katalin gyermekeit, fogadott unokáit a templomba és orgonált, énekelt nekik, engedte, hogy ők húzzák meg a templom harangját, s traktorát is vezethették játékból. A család és barátaik sokszor vendégeskedtek Forbasyban, Zsófia néni mindig juhtúrós derejével és knédlivel várta őket.

Soha nem fogom elfeledni Babička törékeny, dolgos alakját, fáradhatatlan volt, egy percre sem állt meg, pedig megfáradt már az életében elvégzett rengeteg munkában, s tudom, hogy soha nem fogom már mosolygós arcát látni, ölelő karjait a vállamon érezni, finom ételeit a számba venni.

Dedko pedig soha nem fogja már pianínójának billentyűit érinteni, pedig, hogy szerettem játékát és öblös hangját, amint betöltötte a szobát és jó kedvet varázsolt. Ha játszott megtelt a ház barátokkal, hangoskodtunk, sokat nevettünk, mosolyogtunk, együtt énekeltünk, egy igazi nagy család voltunk. Ő tanította meg nekem és bátyámnak ezt a kis szlovák népdalt:

Išiel Macek do Malacek šošovičku mlácic, zabudol si cepy doma, musel sa on vrácic. Ej, Macejko, Macejko, ko-ko-ko-ko, zahraj mi na cenko, ko-ko-ko-ko, na tú cenkú strunu, nu-nu-nu-nu, ej, dzunu, dzunu, dzunu, nu-nu-nu-nu! Zahral Macek dzunu, dzunu, potom prestal hráci, husle sa mu rozsypaly, cepom po nich mlácil. Ej, Macejko, ...

Poprádfalu jelenlegi polgármestere, kedves barátunk Július, építészmérnök végzettségű, nem egyszer velünk volt családja társaságában Forbasyban és Milaván, Ólublón ő mutatta meg nekünk a skanzent, este tábortűz mellett készítettük el vacsoránkat és élveztük egymás társaságát, majd szállást biztosított a vendégházban. Július egy nagytudású, szerény ember, nagyon jó férj és édesapa. Gyermekkori barátnőim Božena és Renata Csehországban élnek családjukkal. Božena tanári diplomával rendelkezik, a mai napig tartom vele a kapcsolatot, minden évben találkoztunk vele, édesanyjával és testvéreivel, amikor arra jártunk, de barátaink Budapesten is jártak, ilyenkor mi ismertettük meg velük a főváros nevezetességeit.

Mária családjában a családfő és fia a tűzoltó zenekar tagja volt, így sok mulatságos történet forgott szájon, mivel nemcsak a hivatalos rendezvényekre, de szerenádozni is együtt jártak a fiúk, hogy meghódítsák a lányok szívét a fiatal tűzoltók számára.

A határon átívelő rokoni kapcsolatok és barátságok a gyermekekkel megismertették a Felvidék, így a Magas-Tátra, a Szlovák Paradicsom, a Szádelői Völgy, a Dobsinai Jégbarlang természeti szépségeit, Kassa és Lőcse történelmi városát, a Betlér és Krasznahorka féle Andrássyak világát.

Határtalan dal YouTube - YouTube

A Felvidéken eltöltött napok életem kitörölhetetlen emlékei. Édesapám is nagyon szeretett kirándulni, síelni, barlangászni, én is örököltem tőle a természet szeretetét, sokat jártuk a hazai hegyeket, a Magas-Tátrát, a Szlovák Paradicsomot, a Felvidék nevezetességeit a Glázer, a Deržák, a Výrostek, a Ŝtefko, a Váncsa és a Várkonyi család társaságában, de az Újpesti Természetbarátok Turista Egyesület tagjaihoz is csatlakoztam a Lengyel-nyereg meghódításakor, s Krisztián fiammal és barátaimmal is többször jártuk a kitaposott ösvényeket.

Kedves Olvasó, ha kedvet kaptál, tarts velem egy kis történelmi utazásra, elő a hátizsákot, húzd a bakancsot és kalandra fel! Egy kis ízelítő a Felvidékről:

100 km hosszú túraútvonal az Ásványvízforrások mentén az Észak-Szepesség-Pieninek régióban:

Bajorvágás (Bajerovce), Vöröskolostor (Červený Kláštor), Poprádfalu (Forbasy), Gnézda (Hniezdne), Határhely (Hraničné), Lackvágása (Lacková), Hosszúvágás (Legnava), Hársád (Litmanová), Újlubló (Nová Ľubovňa), Szulín (Sulín) és Felsőzúgó (Vyšné Ružbachy).

Magas-Tátra (Vysoké Tatry) a Kárpátok legmagasabb hegyvonulata

A Tátra hegység szlovákiai része 550 km2, lengyelországi része 236 km2.

A Magas-Tátra túlnyomó része a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) felügyelete alá tartozik, ahol csaknem 600 km turistautat vehetünk igénybe. Példaértékű az utak karbantartása, kitáblázása, a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) és a szlovák Hegyi Mentőszolgálat (HZS) munkája. A Hegyi Mentőszolgálat vészhívószáma: 18 300, a helikopteres mentőszolgálaté: 18 155. Természetesen a turistaösvényeket mindenki csak saját erejének tudatában, megfelelő magashegyi túrafelszerelésben, túraeszközökkel, felelősen, az időjárási körülményeknek megfelelően használja. A Tátrában leggyakrabban tavasszal és nyáron alakulnak ki zivatarok, általában a déli órákban, de a hegyek között bármelyik pillanatban megváltozhat az időjárás, erre fel kell készülni és megfelelően kell tudni reagálni, ezért a „józan paraszti eszét” mindenki vigye magával!

Legmagasabb csúcsai: Kriváň (2.494 m), Štrbské Solisko (2.302 m), Velké Solisko (2.413 m), Štrbský štít (2.381 m) Kôprovský štít (2.363 m), Rysy (2.499 m), Výsoká (2.560 m), Batizovský štít (2.448 m), Gerlachovský štít (2.654 m), Bradavice (2.476 m), Javorový štít (2.418 m), Slavkovský štít (2.452 m), Ľadový štít (2.628 m), Lomnický štít (2.634 m), Kežmarský štít (2.558 m).

Turista úton megközelíthető csúcsok: Kriván, Tengerszem-csúcs – Rysy, Nagyszalóki-csúcs - Slavkovský štít, Kis-Viszóka-csúcs - Vychodná Výsoká, Kapor-csúcs - Kôprovský štít, Királyorr - Nos, Fehér-tavi-csúcs - Jahňací štít, Elülső-Szoliszkó - Predné Solisko, Oszterva (Menguszfalvi-szószék) – Ostrva.

Könnyű túrák: Tátralomnic/Kőpataki-tó/Tarpataki vízesések, Szoliszkó, Csorba-tó/Poprádi-tó.

Közepesen nehéz túrák: Zöld-tó (Tátranska Kotlina/Tátralomnic), Kis-Tarpataki-völgy/Téry menedékház, Nagy-Tarpataki-völgy/Rabló menedékház.

Nehéz túrák: Kis-Tarpataki völgy/Vörös-torony-hágó, Nagyszalóki-csúcs, Lengyel-nyereg/Kis-Viszoka-csúcs, Tengerszem-csúcs, Kapor-csúcs, Szoliszkó körtúra (Furkota-csúcs/Lorenz-hágó), Kriván.

A Szimbolikus temető a Poprádi-tó közelében található, a Tátrában balesetet szenvedett és elhunyt hegymászók emlékére, 1934-ben létesítették, s 1940-ben nyitották meg a nagyközönség előtt.

Tátrai villamos (Tatranské Elekrtrické Železnice) közlekedik:

Poprad-Tatry – Starý Smokovec – Štrbské Pleso

Starý Smokovec – Tartanská Lomnica

Tatranská Lomnica – Studený Potok - Poprad-Tatry

Fogaskerekű (Ozubnicová Železnica) közlekedik:

Štrba – Štrbské Pleso

Poprád (Poprad-Tatry)

A Tátra kapujának is szokták nevezni, mivel a városból csodálatos kilátás nyílik a Magas-Tátrára, hiszen annak lábánál fekszik. A várost és a hegységet is többfajta közlekedési eszközzel megközelíthetjük. A város idegenforgalmi központ, nevét a Poprád folyóról kapta, mely a Dunajec jobb parti mellékfolyója. A város egyik fő nevezetessége a Szent Egyed gótikus plébániatemplom, érdemes azonban még megnézni a Szeplőtelen Szűz Mária oszlopot, a városházát, az evangélikus templomot, a zsinagógát, valamint a Tátraaljai Múzeumot. Az AquaCity egész évben fogadja a látogatókat kül- és beltéri termálmedencékkel, s július 1. és augusztus 31. között a csúszdapark is üzemel.

Ótátrafüred (Starý Smokovec)

A Magas-Tátra legrégebbi települése, Csáky István grófnak köszönheti alapítását, felvirágoztatását pedig Rainer János Györgynek, aki bérbe vette a települést és üdülőtelepet hozott létre megfelelő infrastruktúrával, az első menedékház, a Rainer-kunyhó az ő nevét őrzi. 1873. augusztus 10-én ezen a településen alakult meg az első magyar turistaszervezet, a Magyarországi Kárpátalja Egyesület. A Grandhotel 1904-ben, a Tarajkához (Hrebienok) közlekedő sikló 1908-ban, a Sport Hotel 1930-ban épült.

Tátralomnic (Tatranská Lomnica)

A Magas-Tátra egyik legnépszerűbb üdülőtelepülése. Itt található a Tátra Nemzeti Park Múzeum, a Símúzeum, s a szállodákon kívül megszállhatunk az Eurocamp kőházaiban. A csúcsra többszakaszos lanovkával juthatunk fel, a Kő-pataki-tónál (Skalnaté Pleso) szállhatunk át a Lomnici-csúcsra vezető kabinos felvonóra.

Csorba-tó (Štrbské Pleso) a Tátra második legnagyobb tengerszeme, 20 méter mély.

Csorbató település turisztikai központ, minden kategóriájú szálláshelyet találunk itt, s rövid túráink kiindulópontja is lehet, ahogyan számos hegycsúcsot és hágót is elérhetünk innét.

Kassa (Košice)

Kelet-Szlovákia legnagyobb városa, a Hernád folyó völgyében fekszik, történelmi és kulturális értékekben gazdag vidék, közlekedési és kereskedelmi központ, itt található Közép-Európa legnagyobb acélműve.

Látnivalók a történelmi városközpontban, Fő utca és környéke, régészeti leletek, Kelet-szlovákiai Múzeum (neoreneszánsz, történelmi-, régészeti leletek, Kassa Kincse), Szlovák Műszaki Múzeum, Ferences-rendi templom (gótikus, barokk homlokzattal), Csáky-Dessewffy palota (klasszicista), Immaculata szoborcsoport Mária oszloppal (barokk), Szentháromság/Premontrei templom (neoreneszánsz/barokk), Lőcsei-ház, Állami Színház (neobarokk), Orbán/Vörös-torony (az Orbán-harangról kapta nevét, a szőlőművelés védőszentjéről), Városháza (klasszicista), Szent Erzsébet dóm (gótikus, kriptájában nyugszik II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és fia József, gróf Eszterházy Antal, Sibrik Miklós, gróf Bercsényi Miklós és felesége Csáky Krisztina grófnő), Szent Mihály kápolna (gótikus). A Szent Erzsébet dóm – Orbán torony – Szent Mihály kápolna a nemzeti kulturális örökség része. Megyeháza (barokk/klasszicista), Forgách palota (klasszicizáló empire), Miklós börtön (eredetileg lakóházként és fazekasműhelyként szolgált), Domonkos templom és kolostor (a város legrégibb temploma), Jakab-palota, Fazekas utca (kézművesek utcája), zenélő szökőkút. A kassai színházban, 1833. február 15-én volt az ősbemutatója Katona József Bánk bánjának. Ha valaki olvasta Márai Sándor Régi Kassa, álom című könyvét, akkor rá fog érezni a város hangulatára. A kassaiak kedvenc pihenőhelyei Kovečany, Csermely, Bankov, Ružin.

Lőcse (Levoča)

A város a Szepesség keleti részén fekszik, a német telepesek központja, 1971-től a Szász Városszövetség fővárosa, a lőcsei kereskedők nemcsak Magyarországon, de a Hanza városokkal (16 ország, 192 város) és Velencével is kereskedtek. A város 2009 óta az UNESCO Világörökség része. Látnivalók: Főtér (polgár és patríciusházakkal), Szent Jakab plébániatemplom (gótikus, a világ legmagasabb faoltára, mely Lőcsei Pál mester műhelyében készült), városháza (gót és reneszánsz, Szepességi Múzeum), szégyenketrec (1.600-ból), Thurzó-ház (neoreneszánsz).

A természeti szépségben, kulturális értékekben, történelmi emlékekben gazdag gömöri tájat hosszú időn keresztül emlegették kis Európaként, kis Magyarországként.

Szlovák Paradicsom (Slovenský raj) 1988-óta Nemzeti Park, egy természeti csoda, a Szepesség egyik legszebb területe

A nemzeti park a Gömör-Szepesi-karszt része, magas fennsíkok, mélyen vágott folyókanyonok, szurdokok, varázslatos vízesésekkel teli szorosok, barlangok, szakadékok világa. Területének 90 %-át fenyőerdő borítja, s az ősfenyvesek mellett megcsodálhatjuk az alpesi és a kárpáti flóra teljes pompáját. A Szlovák Paradicsom egész évben látogatható, s 300 km jól kijelölt túraútvonal áll rendelkezésre. Aki erre jár, kristálytiszta vízfolyásokra, csermelyekre, patakokra, zúgókra, szűk szurdokokra, vízesésekre, függőhidakra, fém és fa létrákra, fém lépegetőkre és láncos segítségre számíthat, ajánlott a vízhatlan lábbeli.

A túrák kiindulópontja lehet Igló (Spišská Nová Ves), Csingó (Čingov), Podlesok, Káposztafalva (Hrabušice), Dedinky. Kláštorisko a turistaösvények kereszteződésénél fekszik a Szlovák Paradicsom közepén, a kartéziánusok 13. században épült kolostorát és a szimbolikus temetőt tekinthetjük meg itt. A leglátogatottabb szakadékok a Suchá Belá, a Veľký Sokol, a Hernád-áttörés (Prielom Hornádu), Velký Kyseľ, Malý Kyseľ, Zejmár-szakadék (Zejmarská roklina). A Sólyom-völgyben található a 75 méter magasból lehulló Fátyol-vízesés.

A Káposztafalvi-karszt legszebb kilátóhelye a Tamásfalvi-kilátó (Tomášovský výhľad) sziklapereme, a Hernád bal partján fekszik, egy 146 méter magas kőterasz, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Hernád-áttörés alsó szakaszára és a Fehér-patak völgyére.

Könnyű túrák: Tamásfalvi kilátó, Hernád-áttörés (Podlesok), Hernád-áttörés (Cingov), Suchá Belá, Stredné Piecky, Biely Potok – Klastorisko, Stratená – Havrania skala, Dobsinai jégbarlang – Stratena, Dedinky – Zejmarska roklina.

Közepesen nehéz túra: Veľký Sokol. Nehéz túra: Sokolia Dolina.

A Dobsinai-jégbarlang (Dobšinská ľadová jaskyňa) az UNESCO Világörökség része, hossza 1.232 méter, mélysége 112 méter, 110.000 m3 jég, mely helyenként a 25 méter vastagságot is meghaladja, megtekinthető része 515 méter, 43 méter magasságban, 30 perces séta, májustól szeptemberig látogatható.

Gömör-Tornai karsztvidék

Szádelői-völgy (Zádielska dolina)

Rozsnyótól 30 km-re délkeletre, Kassától 38 km-re, délnyugatra található vadregényes vidék. A Szár-patak (Blatnica) eróziós munkájának köszönhetően, barlangok beomlásával alakult ki ez a kanyon.  A Szár-patak mentén haladhatunk a 3 km hosszú, helyenként csak 10 m széles karsztvidéki szurdokban, ahol a mészkőszirtek fala eléri a 300-400 méter magasságot.

A betléri Andrássy-kastély (kaštieľ Betliar)

Kelet-Szlovákiában, Rozsnyótól (Rožňava) északnyugatra, a Sajó folyó völgyében áll a betléri vadászkastély, egy 57 hektáros, csodálatos angolpark közepén. A kastély parkja Szlovákiában egyedülálló, 1977-ben felkerült a világ legszebb történelmi kertjeinek listájára. Területén értékes szökőkutakban, szobrokban, romantikus kerti pavilonokban és ritka egzotikus növényzetben gyönyörködhetünk. A nemzeti műemlékként számon tartott betléri Andrássy-kastély Szlovákia legszebb és legértékesebb műemlékei közé tartozik, egyben Gömör leglátogatottabb műemléke és egyik legnagyobb büszkesége, az 1994-ben befejezett teljes műemléki helyreállítást követően EUROPA NOSTRA díjat kapott.

A betléri kastélyt (reneszánsz és barokk stílusban) 1700 körül építtette Andrássy István. Az épület érdekessége, hogy az eredetileg ott álló XV. századi gótikus kúria falainak egy részét meghagyták, illetve felhasználták az építésénél, később klasszicista stílusban átalakították. A kastély képtárában gróf Andrássy István kuruc tábornok, gróf Andrássy Miklós Gömör-megye főispánja, gróf Andrássy Lipót, gróf Andrássy Antal rozsnyói püspök, gróf Andrássy Manó (aki a képtár és a numizmatikai gyűjtemény alapját megvetette, s a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt), gróf Andrássy Géza, gróf Andrássy Károly, gróf Andrássy Gyula miniszterelnök portréja is látható. A kastélyban zene- és vadász-szalon, kényelmes szobák, vendégszobák, ebédlő látható korabeli bútorokkal, berendezésekkel, használati tárgyakkal, gazdag fegyver- és trófeagyűjteménnyel. A több mint 14.000 kötetet számláló könyvtárat Andrássy Leopold alapította. Az Andrássy család, 1883-ban, vendégül látta Jókai Mórt, aki új történelmi regényéhez gyűjtött anyagot, így született meg A lőcsei fehér asszony. Az Andrássy család 1945-ig, a II. világháború végéig lakta a kastélyt, amikor is azt államosították és múzeumként hasznosították.

Andrássy Manó-emlékév kezdődött a betléri kastélyban - YouTube

Palóc kalauz 12. rész Betlér, Andrássy-kastély - YouTube

Krasznahorka (Krásna Hôrka)

Az Andrássy várkastély és mauzóleum 8 km-re Rozsnyótól, Krasznahorkaváralja felett található. A kúpalakú dombon a XIV. század elején épült gótikus lakótorony, vár, reneszánsz erődítmény, majd késő reneszánsz palota, Rákóczi idején kuruc helyőrségként funkcionált. Andrássy Dénes, családi múzeummá alakíttatta át 1906-ban, a múzeum 1910 óta látogatható.

Andrássy Dénes 1904-ben Krasznahorkaváralján szecessziós stílusú mauzóleumot építtetett több színű márványból, itt temették el a család 16 tagját. Andrássy Gyula grófot, aki a magyar kormány miniszterelnökeként és Magyarország nádoraként koronázta magyar királlyá I. Ferenc József császárt és feleségét, Erzsébetet magyar királynévá, később az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere is lett, tőketerebesi (Trebišov) kastélyának parkjában helyezték örök nyugalomra.

1945-ben a beneši dekrétumok értelmében a várat és az egész uradalmat államosították. 1948-ban a Nemzeti Kulturális Bizottság állami kulturális birtokká nyilvánította, 13 évvel később besorolták a nemzeti kulturális műemlékek közé, 1996-tól pedig a Betléri Múzeum részeként a Szlovák Nemzeti Múzeum gondnoksága alatt áll.

2012. március 10-én, két tizenéves gyerek figyelmetlensége miatt, tűzvész pusztított a Krasznahorkai várban, mely során a teljes tetőszerkezet leégett, a gótikus palotarész kiégett, többek között Andrássy Gyula gróf fegyvergyűjteménye is elpusztult, a várfal egy részével egyetemben, valamint a harangtoronyban található három harang is a lángok martaléka lett. A tűzoltók és a hadsereg emberei 6 órán keresztül, nagy körültekintéssel végezték munkájukat, ennek köszönhetően a falak nagy része épségben maradt, a műemlékek 90 %-a megmaradt, ezeket a felújítás idejére, Betléren és kassai múzeumokban helyeztek el. A felújítási tervet a Kassa Megyei Műemlékvédelmi Hivatal hagyta jóvá, s 2012 októberében a Szlovák Kulturális Minisztérium és a Szlovák Nemzeti Múzeum felügyeletével megkezdődtek a felújítási munkálatok. A megsérült gyűjtemény darabjait szlovák, cseh és magyar szakemberek bevonásával restaurálják. A három harangot a Gömöri Kézművesek Társulása újraöntötte. A közadakozás mellett, 2019-ben a szlovák kormány 35 millió EUR összeget hagyott jóvá a teljes felújításra, 2023-ban várható a Krasznahorkai vár újranyitása.

Krasznahorka büszke vára

Krasznahorka büszke vára, ráborult az éj homálya.
Tornyok ormán az őszi szél, elmúlt dicsőségről mesél.
Rákóczinak dicső kora, nem jön vissza többé soha.

Harcosai rég pihennek bujdosó fejedelemnek.
A toronyból késő este tárogató nem sír messze.
Olyan kihalt, olyan árva, Krasznahorka büszke vára.

Krasznahorka és az Andrássy nemzetség - YouTube

Kilenc éve borult lángba a Krasznahorkai vár – 2023-ban nyithatják újra - YouTube

2018. december 30-án estére jegyem volt a Veszprémi Petőfi Színházba Malek Andrea, Jáger András (Soulistic), Szűcs Antal Gábor és Balázs Fecó estjére. Zenei stílusok találkozása volt ez az este.

Totya gitáron a latin stílust, Malek Andrea gyönyörű hangján a jazzes és a magyar népzenei stílust hozta, melyet Jáger András kísért zongorán, saját szerzeményeit is megszólaltatva, Fecó pedig a lírikus rockot képviselte. A nézők a két órás zenei műsor által egy boldogság bombát kaptak ajándékba, stílusos befejezése volt ez a 2018-as évnek.

Már kívülről megfogott a Petőfi Színház épületének szecessziós stílusa, elhelyezkedése. A színházat 1984 és 1988 között a Középülettervező Vállalat újította fel, s 1920 óra viseli Petőfi Sándor nevét.

Aztán beléptem a szép Foyer-ba, tele festményekkel, a gyönyörű színházterem, s megpillantottam a színpadon az előkészített hangszereket. Már ekkor szárnyalt a lelkem, tudtam, egy különleges estében lesz részem. Mindhárom fellépővel a nézők együtt énekelték az ismert, felcsendülő dalokat, szép esténk volt.

Éjszaka nem sokat aludtam a szállodában, a megélt új élmények, benyomások hatása alatt álltam. Korán felkeltem, kihagytam a reggelit és másfél óra alatt legyalogoltam a Sygic segítségével a vasútállomásra. Látni akartam a felkelő nap sugarait Veszprém városa felett. A színházig már kiismertem magam, még sötétben sétáltam a szép belvárosban, múzeumok és templomok mellett haladtam el és mire a Nap első sugarai beragyogták a környéket már a várnegyed is feltűnt. 8 órakor már a vonaton ültem és szemléltem a szép magyar tájat, a táplálkozó őzikéket, az elsuhanó mezőgazdasági és turisztikai területeket, feltöltődve tértem haza otthonomba.

 „Minden ember egyenlőnek születik, és el nem idegeníthető joga az élet, a szabadság és a boldogság keresése.”

„Boldog ember voltam, mert megtaláltam az élet értelmét, biztosítottam a magam szabadságát, és igyekeztem biztosítani a másokét. Ezért hiszek abban, hogy a boldogság nem csupán a kiválasztottaké.”

Franklin tudta, hogy az idő, a történelem pártolja az ő igazságát, és akit az idő pártfogol, az sosem csalatkozhat, „Mindig célba ér, aki várakozni tud!”, idézte a francia közmondást.

Az emberiség sorsát döntően befolyásoló nagy földrajzi felfedezéseket nem a tudásvágy indította el, hanem elsősorban az anyagi érdek, Európa már a keresztes hadjáratok idején felismeri a keleti országokkal való kereskedés jelentőségét (finom textíliák, fűszerek). A XIV. századi hajósok még csak a Földközi tenger habjait szelték, ám a törökök előrenyomulása miatt nehéz lett a hajózás.

A portugál kormány a század második felében ingyen fával támogatta polgárait a hajók építésében és vámkedvezményekkel a hazai hajókon történő áruszállítást. Az állam megkövetelte, hogy a kapitányok hajónaplót vezessenek (útvonal és változásai, szélirány, szélerősség, áramlások, csillagászati jelenségek, térképek), Henrik herceg Sagresben tengerésziskolát alapít, így a portugál hajósok 1416-1432 között elérnek Madeirára és az Azori-szigetekre, ez az első lépés az Újvilág meghódítására. A portugál tengerészek új, képzettebb nemzedékének tagja Bartolomeu Dias 1488-ban megtalálja az Indiai-óceánba vezető utat, megkerülvén az Afrika déli csücskénél fekvő Gyötrelmek/Jóreménység fokát.

A spanyolok 1481 óta folyamatosan harcolnak a földjükön még a VIII. században megtelepedett mórok ellen (Granadai Emírség), 1492. január 2-án elesik Granada, véget ér a közel 800 éves mór uralom Spanyolországban. 1492. augusztus 3-án, reggel 8 órakor a spanyol korona megbízásából, egy genovai tengerészkapitány, ama bizonyos Kolumbusz Kristóf nyugati irányban szándékozik átszelni az óceánt, három hajó indul a Santa María, a Pinta és a Niná, úgy gondolják Kínát és Japánt érinthetik. Kolumbusz tudja már, hogy a Föld gömb alakú, ezért körülhajózható. Az ókori Ptolemaiosz a szárazföldet a gömb 180 fokával egyenlő nagyságúnak becsülte, így a tenger vizével borított rész is 180 foknyi. Arisztotelész és Seneca úgy vélte, hogy Cádízhoz nyugatra egészen közel esik Ázsia, ez azonban tévedés volt, Európa és Ázsia között a tengeren a távolság 229 fok. Kolumbusz a passzátszél segítségével hajózik dél-nyugatnak a Kanári-szigetekig, majd nyugatnak, s az Atlanti-óceán átszelése után azt hiszi, hogy ázsiai vizekre érkezett, felfedezi San Salvadort, a Bahama-szigetcsoportot, Kubát és Haitit. A nagy Felfedező indulásakor nem tudta hová megy, érkezésekor nem tudta hol van, amikor hazaérkezett 1493 márciusában, még mindig nem sejtette hol volt, felfedezésével új történelmi korszak kezdődött az emberiség történetében.

1519. április 22-én Don Hernando Cortés kiköt Veracruznál, november 8-án pedig bevonul az azték birodalom nagyvárosába Tenocstitlánba, ahol csodákat lát és tapasztal, de ez már egy másik történet.

Az észak-amerikai földrész három, európai eredetű birodalma kutatások, kalandok, pusztítások során alakul ki. A spanyoloké Mexikóban, a szigeteken és a Csendes-óceán partvidékén, a franciáké Kanadában és a Mississippi mentén, az angoloké a földrész keleti partvidékén, amelyet az Atlanti-óceán hullámai és az Alleghany-hegylánc szegélyeznek, s 250 év alatt ezen a keleti partvidéken megszületik egy új világ. Lakosai hivatalosan az angol király fennhatósága alá tartoznak, s 13 gyarmaton élnek, pedig ők maguk és őseik épp azért hagyták el régi hazájukat, hogy gazdasági függetlenséget, vallásszabadságot nyerjenek. Harcolniuk kellett a vadonnal, az indián őslakossággal és a környező francia gyarmatbirodalom katonáival, mégis nemzedékek alatt megerősödtek, ezért bizakodó önérzettel és növekvő szabadságvággyal függetlenséget akartak. 1770 táján már hárommillió lakosából kétmillió Európából áttelepült volt. A földeken félmillió Afrikából származó rabszolga dolgozott, melyet a hajóskapitányok és ültetvényesek nyilvántartásából tudunk. A fehér lakosság farmerekből, kézművesekből, kereskedőkből állt, akik közül egyedül a munka szerzett becsületet.

„Nem vagyok jós, de sokat foglalkoztam matematikával. A valószínűség mindig kiszámítható. Az észak-amerikai angolok húszévenként megkettőzik népességük számát, és ebből világosan következik, hogy gazdaságunk fejlődése száz év alatt túlszárnyalja majd az angol anyaországét.”

Az indiánok számát nem lehetett tudni, az irokézek hat törzse élt politikai szövetségben, barátságban az északi telepesekkel, a többi törzs harccal igyekezett megakadályozni, hogy a fehérek terjeszkedése az Alleghany-hegylánc magaslatain átcsapjon.

Hétéves háború (1756-1763), Franciaország észak-amerikai gyarmatait Anglia és Spanyolország szerzi meg. A franciák az európai háborúban sem voltak sikeresek, az észak-amerikai angol győzelem (Signal Hill-i csata) eredményeképpen a béketárgyaláson Franciaország lemond Kanadáról és a Mississippi torkolatvidékéről (Párizs 1763.). Az észak-amerikai gyarmatokon francia és indián háború is folyt 1754-1763 között. A győzelem után Anglia hozzáfog, hogy érvényt szerezzen korábban hozott törvényeinek, s ezzel áthárítsa államadósságának egy részét az amerikai gyarmatokra.

Amerikai függetlenségi háború (1775.04.19. – 1783. 09. 03.): 13 észak-amerikai gyarmat (New Hampshire, Massachusetts, Rhode Island, Connecticut, New York és Vermont, New Jersey, Pennsylvania, Delaware, Maryland, Virginia és Kentucky, Észak-Karolina és Tennessee, Dél-Karolina, Georgia) háborúja Nagy-Britannia ellen. Kezdetben a gyarmatok az adók (bélyegtörvény, teatörvény) visszavonását követelték Angliától, bojkottálták az Angliából érkező árucikkeket. Politikai csoportok: partióták a függetlenség mellett harcolnak, a lojalisták hűségesek Nagy-Britanniához.

Az adók elleni tiltakozás 1775-ben fegyveres szakaszba lép (lexingtoni összecsapás). 1776-ban az angolok német zsoldosokat küldenek Amerikába. A kongresszus öt tagja (Thomas Jefferson, Roger Sherman, Benjamin Franklin, Robert Livingston, John Adams) elhatározza, hogy meg kell szövegezni a Függetlenségi Nyilatkozatot, mely alapján a gyarmatok elszakadnak Angliától. A feladatra Thomas Jeffersont találják a legalkalmasabbnak, a szöveget a 13 állam képviselője július 1-jén jóváhagyja, s 1776. július 4-én kihirdetik ki, létrejön az Amerikai Egyesült Államok.

Benjamin Franklint a kormány megbízza, hogy titkos tárgyalásokat folytasson Franciaországgal, az útra két unokáját, Willt és Bent is magával viszi. A francia király intézkedik az amerikai felkelők titkos megsegítésére, létrejön a Rodrigue Hortalez és Társa cég Beaumarchais irányítása alatt. A vitorlás hajók francia zászló alatt szállítják Haiti és Martinique szigetére a fegyvereket, ahonnan amerikai hajók juttatták el azt George Washington seregeihez. George Washington az Amerikai Egyesült Államok első elnöke, a függetlenségi háború főparancsnoka és győztes hadvezére. 1778-ban, a saratogai amerikai győzelem után, Franciaország hivatalos szövetséget köt az Egyesült Államokkal, majd Spanyolország és Hollandia is háborúba lép Nagy-Britannia ellen. A háború helyszíne Észak-Amerika keleti része, az Egyesült Államok és Kanada, az Atlanti-óceán, a Karib-tenger és a Földközi-tenger. A harc 1783-ban a párizsi békekötéssel zárul, ahol Nagy-Britannia elismeri az Amerikai Egyesült Államok szuverenitását. Anglia, spanyol, francia és holland ellenfeleivel szemben a versailles-i békeszerződésekben egyezik meg. Nyugat és Kelet Florida, Minorca Spanyolországhoz, Szenegál Franciaországhoz kerül.

Benjamin Franklin nyomdász, író, tudós, diplomata. 1706-ban Bostonban születik a Tej utcában, tízedik gyerekként, ezért édesapja tizednek hívja. 10 éves korától apja gyertyaöntő üzemében dolgozik, keresetének nagy részét könyvekre költi. Nagyon szeret olvasni, ezért édesapja 12 éves korában bátyjához, Jameshez küldi nyomdászinasnak, a tanonc pillanatok alatt túlnő oktatóján. 14 évesen a New-England Courant-ban jelennek meg első cikkei Silence Dogood álnéven, 16 évesen már teljesen egyedül szerkeszti, nyomtatja a lapot. Testvérével nem egyezik, ezért megszökik tőle és először New Yorkba, majd Philadelphiába (a kvékerek nevezték el a várost testvéri szeretetnek) utazik, egy dollárral és Bradford nyomdász ajánlólevelével a zsebében száll partra. A Pennsylvania kormányzó 1724-ben Londonba küldi a 19 éves Bent, hogy vásároljon új betűtípusokat és tanuljon a könyvnyomtatás európai központjában, három évig itt is marad, majd hazatér, újságot alapít. Újságot ír, szerkeszt, nyomtat, 1729-ben jelenik meg a Pennsylvania Gazette első száma, 1732-ben német nyelvű lapot indít Philadelphische Zeintung néven. 1731-ben Ő alapítja az első közkönyvtárat Amerikában. 1754-ben elkészíti Amerikában az első újságrajzot. Megalkotja az első réz nyomó sajtót, amivel papírpénzt lehet gyártani, ő szerkeszti a bankókra a díszítéseket, betűtípusokat.

Naplójában 12 alapelvet rögzít: mértékletesség, hallgatás, rend, határozottság, igénytelenség, szorgalom, őszinteség, igazságosság, önmérséklet, tisztaság, nyugalom, uralom az ösztönök felett, majd 13. alapelvként az alázatot.

Amerikában megszervezi a postaszolgálatot.

1746-ban kezdi el elektromos kísérleteit, 1752-ben hajtja végre híres kísérletét, amikor is sárkányt ereget, melyre egy hosszú, hegyes fém rudat illeszt, így kimutatja, hogy a villám és az elektromosság azonos, ezzel feltalálja és meghonosítja a villámhárítót. Ő javasolja, hogy Philadelphiában minden ház falára lámpást szereljenek, kórházat, főiskolát alapítsanak. Kísérletezik a színek hővezetésével. Elkészíti 32 db üveg félgömbből az armonica hangszert, melyet később üvegharmonikának hívnak. Az irokéz indiánokkal békét köt és megtanulja tőlük, hogy szövetségben kell élni. Azt vallja, hogy a diplomáciában semmit sem adnak ingyen, s az a jó diplomata, aki nem fizeti túl, amit kap. Amerika követe Angliában és Franciaországban.

Olvasmányaiból tudja, hogy 1519-ben Antonio Alaminos spanyol kapitány a mexikói Veracruzból két hónap alatt ért haza Spanyolországba, ez akkoriban bámulatosan rövid időnek számított, Alaminos kapitány tengeráramlatról számol be. Franklin úgy véli, hogy az óceánnak csak a levegőég lehet egyenrangú társa. Az áramlás úgy történhet, hogy a passzátszél ereje a Mexikói-öbölbe sodorja az óceán vizét, a víz az öbölben felduzzad, felmelegszik, aztán lefolyást keres, így a passzátszél erejével a felmelegedett víztömeg ismét az óceánba kerül. Feltevése bizonyítására tengeri útjai során az Atlanti-óceánon méri a víz hőmérsékletét, megfigyeli, hogy a meleg áramlat, melyet Ő nevezett el Golf-áramlásnak (Golf = öböl), a Mexikói-öbölben indul, elhalad Florida peremén, s Amerika és Új-Funland keleti partjai mellett áthalad az óceánon.

 „Az ember két legnagyobb kincse a gondolkodás és a tapasztalat.”

Nagy természetrajongó vagyok, ahogyan édesapám is az volt, gyermekkoromban faltam Fekete István regényeit, s később fiammal, Krisztiánnal is közösen olvastuk írásait. Még most is sokszor fülünkben cseng a „Fürge róka lábak, surranó kis árnyak, hipp-hopp jön Vuk. Híres nagy vadászok, jobb, ha félre álltok, hipp-hopp jön Vuk.” Úgy gondolom, nem vagyunk egyedül.

1971-ben, 50 évvel ezelőtt, szüleim kézen fogtak bennünket, bátyámat és engem, s elvittek a Vadászati Világkiállításra. Az OMÉK is mindig érdekelte családunkat, de ez egy egészen más élményt adott. Büszkék voltunk, hogy kicsiny hazánk ilyet is tud, nagy dolog volt ez akkoriban, négy kontinens 52 országa képviseltette magát a 35 napig tartó rendezvényen, s 2.300.000 látogató tekintette azt meg, ebből 200.000 külföldi volt. A rendezvény után szakemberek, vadászok, külföldi delegációk vitték hírül az egész világba a magyar vadgazdálkodás eredményeit, tapasztalatait, melyek hazánk jó hírnevét öregbítették, nemzetközi vadvédelmi egyezmények születtek, s az állami gazdaságokban megvalósuló vadásztatás (ebben az időben évente majdnem 4.000 külföldi vadász), nem kis valuta bevételt hozott, mely országunk további fejlődéséhez vezetett. Váncsa Jenő agrárminiszter úr jóvoltából, 20 évesen, egy tanulmányút keretében, saját magam is megtapasztalhattam a Nagybereki Állami Gazdaságban folyó nemzetközi színvonalú munkát.

A fenti élmények alapján én már alig vártam, hogy ismét beléphessek a Hungexpo területére. Voltam én itt már látogató, az Utazás Kiállításon dolgozó, de még nem láttam a nemrég 55 milliárd forintból felújított Hungexpo területét. A főkapun belépve azonnal szembeötlött Szőke Gábor Miklós szobrászművész bőgő szarvasbikája, mely 10 tonna elhullajtott agancsból készült, s melyet Magyarország összes erdészete két éven át gyűjtött. A 15 méter magas építmény száján keresztül is be lehet menni a Hungexpo új épületébe, de mi inkább az oldala mellett sétáltunk el, hogy megfigyelhessük teljes valóságában.

A beléptetésnél nemcsak a jegyünket kérték el, de biztonsági kapuk is fogadtak bennünket, rossz szándékkal ne jöjjön ide senki.

A belépés után azonnal kezünkbe vehettük a Nimród magazin szeptemberi számát, majd beléptünk a „D” pavilon ajtaján, ahol a „Hal, víz és ember” kiállítás valósult meg. Az óriásakváriumokban 50 halfaj mutatkozott be, többek között a viza, mely régebbi időkben a Duna lakója is volt, de megtekinthettük a Velencei-tó, a Balaton, a Tisza, a Tisza-tó és a Fertő-tó élővilágát is. Voltak itt a halászathoz, horgászathoz szükséges eszközök, védett kétéltűek és hüllők, vízimadarak, s a nemzeti parkok igazgatóságai is képviseltették magukat, így mindjárt kedvet kaptunk mindenféle magyarországi kiránduláshoz is. 

Ezután a „H” pavilonban folytattuk utunkat, ez volt a „Központi magyar kiállítás”, ahol a kiállítóterem közepén felvonultatták a magyarországi vadfajokat, melyet leghíresebb vadászaink szoboralakjai öleltek körül, s megcsodálhattuk a több ezer nyílból álló csodaszarvast is a fejünk felett. A kiállított témákban tematikus filmeket is megtekinthettek a látogatók, mint például Bergendy Péter 8 perces, a legmodernebb CGI-technológiával készült Csodaszarvas legendáját. A Seuso kincs két vadászjelenetes darabja is kiállításra került, s a nagyszentmiklósi aranykincs tárgyainak hiteles másolatát is láthattuk. Ennek a pavilonnak a megtekintését minden magyar családnak csak ajánlani tudom, nem lehet betelni a látvánnyal, itt a gyermekek játszva tanulhatnak, s a felnőttek sem maradnak új információk nélkül.

Kicsit később a „G” pavilonba tértünk be, itt valósult meg a „Hazai és nemzetközi trófeakiállítás”, valamint a „Vadászat a 21. században”, itt töltöttük a legtöbb időt. Lenyűgöző volt a látvány, amerre tekintettünk mindenütt trófeák. Nemcsak civil látogatók, de diplomáciai küldöttségek is jelen voltak, sőt sok vadász is szép ruhájában keresgélte a saját trófeáját, melyet a kiállítás idejére rendelkezésre bocsátott. Preparátorokat is láthattunk munka közben, bár jobban érdekeltek bennünket a természetes környezetükben profi módon elhelyezett vadak. Mi civil, s ráadásul női látogatók voltunk, de még így is megakadt a szemünk a vadászpuskákon (Blaser, John Rigby & Co., J.P. Sauer & Sohn, Mauser), a vadásztőrökön, vadászfelszereléseken, aki szeret kirándulni, tudja miről beszélek. Én és fiam is rendelkezünk a finn Marttiini tőr egy-egy példányával, melyet túráink során mindig hasznosan forgatunk, tudjuk, hogy a természetben a jó eszközök életet menthetnek.

Órák múltán átsétáltunk az „A” pavilonba, amely a nemzetközi csarnok volt, felkerestük a kiállító országok standjait, a szlovákoknál és a lengyeleknél kicsit többet időztünk, minden kiállító készült trófeákkal, de láthattunk preparált farkast, barnamedvét, élő vadászkutyát, sast, fehér fejű rétisast, sólymokat, nagyon sok helyen szakmai tanácskozás folyt, s zenész fellépőkkel is találkoztunk.

Aki gasztronómiai élményekben is akarta magát részesíteni, az megtehette, válogathatott a jobbnál jobb vadételek közül.

A Kincsem Parkban 15 órától kezdődtek a bemutatók, ezt most mi kihagytuk, úgy véltük egy napra ennyi élmény elég volt, még újrázhatunk, hiszen október 14-ig nyitva állnak a Hungexpo kapui a látogatók előtt.

2021. szeptember 25-én, az első napon tekintettük meg a közel 17 milliárd forintból megvalósított világkiállítást, s nem csalódtunk, hatalmas élmény volt, örülök, hogy 50 év után hazánk ismét vadászati világkiállítást rendezett. Egy dolgot azonban sajnálok, hogy már csak gondolatban tarthattak velem a szüleim, Jenő bácsi és Vica néni, jó lett volna velük ezt az élményt megosztani.

Az agrárium része az erdő- és vadgazdálkodás és mi magyarok ezt jól csináljuk, ezen a kiállításon meg is mutatjuk, csak ajánlani tudom mindenkinek a rendezvényt, színvonalas, hasznos, a jegyárak megfizethetőek, szeptember 30-tól a FeHoVa Plusz, október 7-től pedig az OMÉK is megtekinthető, a Kincsem Parkban lovas-, agarász-, íjász és fegyverbemutatókon is részt vehetünk, s mielőtt elhagyjuk a vásárváros területét jegyünket emlékbélyegzővel is elláthatjuk. A világkiállítás nemcsak a fővárosra fókuszál, így vidéki programjain is részt vehetünk Bőszénfán, Kardosfán, a Zselicben, a Kassai-völgyben, Kecskeméten, Kaszón, Kaposváron, Ropolyon, Komáromban, Keszthelyen, Nagysalléron, Gödöllőn, a Balatonon, Hatvanban és Vásárosnaményben.

Aprótalpúként szerepeltél az óvodában és az iskolában, szereted a népi kultúrát, a népművészetet, a néptáncot, a táncházat, a népi játékokat, a népdalt, akkor hozzád szól ez az írásom! Gyere velem egy barangolásra, a Hagyományok Háza Hálózat útján, a Felvidékre!

2019. október 26-án, szombaton, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban, a Fő utcában, megnéztem a Felvidék kincsei kiállítást. A Hagyományok Háza a tematikus napok keretében rendezte meg a Felvidék sokszínű és gazdag népi kultúráját bemutató tárlatot. Láthattunk a hagyományos népi kultúrához tartozó kézimunkákat, terítőket, díszpárnákat, kötényeket, női ruhákat és blúzokat, ingeket, ünnepi viseleteket, csipkéket, szőtteseket, szőnyegeket, szalmából és bőrből készült használati és lakberendezési tárgyakat, Gömöri hímes- és szalmarátétes tojásokat.

A kiállítás után betértem a Batthyány téren álló Felsővízivárosi Szent Anna-templomba, hívogatott a templomból kiszűrődő muzsika hangja, éppen próbált az orgonista, így becsusszantam az egyik padba és hallgattam egy kicsit a játékát.

Mivel az esti gálaműsor kezdetéig még volt időm, így egy nagyot sétáltam a Duna-parton, ahol már kigyúltak az esti fények. Az Országház, a Pesti Vigadó épülete, a Duna-parti szállodasor, a Budai Vár, a Várkert Bazár, a Citadella a díszvilágításnak köszönhetően gyönyörű városképet alkottak. Közeledett a gálaest 19 órai kezdete, megszaporáztam a lépteimet, majd beléptem a 2017. és 2018. között, 7,6 milliárd forintból felújított Budai Vigadó/Hagyományok Háza épületébe. Az épületben kapott helyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által 2001. január 1-jén alapított Hagyományok Háza szolgáltató központ és a Nemzeti Művelődési Intézet. Az intézményt a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére hozták létre. A Hagyományok Háza Hálózat 2017. óta működik több magyarországi megyében, Erdélyben, a Vajdaságban, a Kárpátalján és a Felvidéken. Szlovákiában 2018-ban öt felvidéki településen indult el a hiánypótló népzenei képzés, ma már hét helyszínen folyik a hagyományőrzés, ahol főként a néptánc és népzene kincsei kerülnek előtérbe.

Az esti gálaműsor ízelítőt adott, egy kis bepillantást engedett a Felvidék (Gömör, Ipolyság, Csallóköz) zenés-táncos kincseinek tárházába. A színpadon fellépett a Füleki Rakonca Néptáncegyüttes, amely 1995-ben alakult és 70 főt számlál, tagjai a 15-23 év közötti fiatalokból kerülnek ki, vezetőjük Varga Norbert, Varga Lia, Brusznyai Erik. Közösen ápolják a magyar autentikus tánckultúrát, több országos és nemzetközi díjjal rendelkeznek, utánpótláscsapatuk a Kis Rakonca együttes. A felnőttek somogyi, kalotaszegi, Vág-Garamközi táncokat adtak elő, a gyermekek közül a fiúk gömöri pásztorbotolóval és vasvári verbunkkal készültek, a lányok medvesaljai böjti játékokat mutattak be. A Rakonca együttes állandó kísérő zenekara a salgótarjáni Dobroda, s hozzájuk tartozik a füleki Foncsik és a losonci Galáris (Gyöngysor) Énekegyüttes is. A Galáris Énekegyüttes fenntartója a Csemadok, jelenleg 11 tagot számlál, céljuk a népdal hiteles tolmácsolása, de a gyermekek néprajzi alapismereteket és a jeles napok szokásait is megismerik tanulmányaik által, 100-120 dal szerepel a repertoárjukban. A palóc pacsirtáknak is nevezett füleki Foncsik Énekegyüttesnek 7 állandó tajga van, fenntartójuk a Füleki Városi Művelődési Központ, tagjai egyben a Kis Rakonca Néptáncegyüttes táncosai, zoboralji dalcsokrot, illetve zoborvidéki felelgetőst adtak elő. A Ghymesi Igricek régi magyar hangszereken játszottak Katona István vezetőjük társaságában. Az alsóbodoki énekkar kórusvezetője, Holec Ilonka, aki népművészeti hagyományőrző díjakkal is büszkélkedhet, Mikle Zsuzsanna társaságában bodoki népviseletben, zoboralji népdalokat szólaltatott meg palóc nyelvjárásban. A Sendergő Néptáncegyüttes az Ipolyságból érkezett, profin táncolták a felvidéki, a magyar és az erdélyi tájegység táncait a Gereben zenekar kíséretében. 2013-ban alakultak, jelenleg 58 tagot számlálnak, utánpótlás csapatuk a Kis Sendergő, fenntartójuk a FolkHont Polgári Társulás, állandó résztvevői az Eszterlánc Országos Gyermek Néptáncfesztiválnak, ahol eddig négyszer kaptak aranysávos minősítést. A Gereben együttes 1978-ban alakult, tagjai "A népművészet ifjú mestere" cím tulajdonosai. Legfőbb hangszerük a citera, basszuscitera, hárfacitera, de dorombon, dobon, ütőgardonon, hegedűn, nagybőgőn, kobozon, furulyán, tamburán is játszanak, összetéveszthetetlen stílust képviselnek.

Minden néptánc- és énekegyüttes eredeti népviseletben lépett fel, a gálaműsor után táncházat is tartottak az átriumban, ahol már mi nézők is velük együtt rophattuk a táncokat, a gyönyörű népművészeti ruhákat közelről is megszemlélhettük.

Az én szívemhez közel áll a Felvidék, ezért nem hagyhattam ki ezt a programot, s tudjuk, az énekes, ha dalra fakad, saját lelkének rezdülését adja át, örömöt, bánatot, szerelmet, gyászt, az ének száll és száll évszázadokon át. Ismernünk kell a gyökereinket, különben nem tudjuk hová is tartozunk.

„Embernek ének őrzi az időt, Az tartja számon minden eleinket! Hallgass meg egy semmicske éneket, S szíve járását hallod az időnek.” Ratkó József

Egy varázslatos zenei este leírását olvashatod három nagyszerű zeneszerzőre emlékezve, akik közül az egyik egy más évszázadban élt, de zenei munkássága kihatott a másik két művész zenei tanulmányaira, fejlődésére.

Ha szereted a muzsikát, biztosan nem ismeretlen előtted a Fő utca - Corvin tér - Iskola utca által határolt területen álló Budai Vigadó/Hagyományok Háza műemlék épülete. Az 1898 és 1900 között Kallina Mór és Árkay Aladár építészek tervei alapján megvalósított kétemeletes, belsőudvaros, timpanonos, főként neoreneszánsz, eklektikus épület homlokzatán az oszlopfők attikai ion, az oszloptörzsek olasz reneszánsz mintát követnek. A kapu, a mellvédek, a szobrok szintén a római és firenzei palotákat idézik. Amint belépünk az épületbe, tágas előcsarnok fogad bennünket szecessziós díszítéssel, s márványlépcső vezet az emeletre, ahol a 306 fő befogadására alkalmas színháztermet találjuk, mely általában a Magyar Állami Népi Együttes fellépéseinek ad otthont.

2019. május 3-án, pénteken este, egész heti munkánk után, nagy várakozással, szép ruhában, lelkileg ráhangolódva egy felejthetetlen estére, a barátaim társaságában lépkedtünk ama bizonyos márványlépcsőkön. Már a programfüzet kézhezvételekor, jegyeink megvásárlásakor tudtuk, hogy egy megismételhetetlen zenei élményben lesz részünk, melyet még fokozott az előző esti televíziós beszélgetés. Székeinkre leülve, feltekintve a színpadra, láttuk, hogy a zenészek már túl vannak a beálláson, hiszen hangszereik garmadája várt már ott bennünket. Mi izgatottan, egymással beszélgetve ütöttük el az időt a 19 óra 30 perces kezdésig, amikor a nézőtéren már egy gombostűt sem lehetett leejteni, teltház volt. Nem volt véletlen részünkről ez a nagy várakozás, bár nem ismertük a pontos zenei programot, több műfaj találkozására készültünk, s Kossuth-díjas művészeink nevei fémjelezték az előadást, mely a Beethoven Budán Fesztivál (2019. április 30. – május 7.) programsorozat keretében, a Budavári Önkormányzat polgármestere, Dr. Nagy Gábor Tamás úr felkérésére valósult meg, Roll over Beathoven címmel. Az álom megvalósítására felkért két zenész, nem volt más, mint Balázs Ferenc és Benkő László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző. A két neves művész már bizonyította pályafutása alatt életművével, klasszikus szintetizátor lemezeivel (Benkő László 1982. Lexikon I., 1984. Lexikon II., 1988. Lexikon A-Z., 1994. Impressio, 2012. Másik világ), (Balázs Ferenc 1984. Register, 1985. Best of Bach, 1990. Szerelmi álmok), hogy a különböző zenei stílusok, műfajok megférnek egymás mellett, s a komolyzenét addig nem hallgató közönséggel is meg lehet ismertetni, szerettetni a különböző klasszikus örökzöld darabokat.

S egyszer csak elérkezett a várva-várt pillanat, a lámpák a nézőtéren kialudtak, a reflektorok a színpadon megjelenő zenészek felé fordultak, a kamerák munkába álltak, majd felcsendültek a Beethoven által 1810-ben komponált, Therese Malfattihoz, egy bankárcsalád legidősebb lányához írt a-moll bagatell, Für Therese dallamai. A műről tudnunk kell, hogy mindössze négyperces, Ludwig Nohl német zenetörténész fedezte fel újra 1865-ben, s hanyagul a Für Theresét Für Elisenek olvasta, így mi már Für Eliseként ismerjük.

A színpadon először a billentyűs hangszerek szólaltak meg, Balázs Ferenc Korgja, Jankai Béla és Szakcsi Lakatos Béla Yamahája, Benkő László és ifj. Herrer Pál Korgja és Yamahája, majd átvette a stafétát a Rajkó zenekar. Megszólalt a 6 hegedű, a nagybőgő és a cimbalom, amelyeket ismét felváltottak a billentyűs hangszerek, de ezúttal már nemcsak a szintetizátorok szólaltak meg, hanem Borbély Zsolt is püfölte a dobokat, Solti Ferenc basszusgitárján, Szűcs János gitárján szaggatta a húrokat. Végül a dr. Balázs Ferenc által fiának 1970-ben vásárolt Hammond orgona és Jankai Béla digitális Hammondja is főszerephez jutott, és ismét bekapcsolódtak a Rajkó zenekar művészei, minden hangszer együtt zengett és pengett. Egy fergeteges hangulat alakult ki a színpadon, olyan módon interpretálták a művet a jelenlévő zenészek, amely formában az eddig még soha nem szólalt meg, s mi nézők ezt tudtuk, éreztük, egy egyszeri és megismételhetetlen produkció részesei lehettünk.

A műsor ívét Balázs Ferenc állította össze a zenészkollégákkal karöltve, így az este folyamán elhangzott Hacsaturján Kardtánca a Rajkó zenekar előadásában, Jankai Béla és Benkő László improvizációja a klasszikus és rockzene találkozásaként, Ifj. Herrer Pál és Balázs Ferenc billentyűs hangszerein felcsendült Tomaso Albinoni Adagio-ja, - a két fiú előadásában már többször hallhattuk templomokban -, majd megszólalt a Homok a szélben.  Ezután egy etűd következett Jankai Béla és Benkő László összeállításában, majd ismét a Rajkó zenekar tagjai lettek a főszereplők, s Liszt Ferenc II. Magyar Rapszódiájának akkordjai hangzottak fel. A taps után Beethoven V. szimfóniája következett Benkő László és Szakcsi Lakatos Béla felejthetetlen előadásában. Balázs Ferenc és a Rajkó zenekar közösen előadták a Változnak az évszakok dalt, amely még soha nem szólt így, és Fecó, jelenlévő orvosainak kifejezve háláját, elénekelte A csönd éve volt és az Ugye nem hiszed el nótát, saját szerzeményeinek sorát pedig a Rajkó zenekar által kísért, Amikor vége az utolsó dalnak is, zárta. Fokozva a hangulatot, mintha egy rock koncerten találtuk volna magunkat, megszólalt az Omega együttes Lena című nótája Benkő László, Jankai Béla és rock együttese előadásában, majd felcsendült Vittorio Monti Csárdása a Rajkó zenekar fergeteges előadásában. Ezután következett a The Nice angol rock együttes szerzeménye, az Amerika, amitől megolvadtak a Hammondok és a Yamahák billentyűi, brillírozott a magyar virtus, elmondhatjuk, jobban játszottak zenészeink, mint Keith Emerson. A koncert végén pedig ismét felhangzott az összes résztvevő előadásában a Für Elise, majd a katarzist fokozva a The Nice – Amerika, örömzenéltek a fiúk, nem kímélve a billentyűket, a húrokat, a dobokat, hiszen képzelőerő nélkül nincs meggyőző művészet.

Balázs Ferenc, Benkő László, ifj. Herrer Pál, Jankai Béla, Szakcsi Lakatos Béla ezen az estén nemcsak zongoristaként, orgonistaként, de rögtönzőként is ismertséget szereztek maguknak, akárcsak Beethoven Bonnban és Bécsben. Ludwig von Beethoven már kisgyerekként rögtönözni próbált a klavikordon, s ifjúként már önfeledten adta át magát a szikrázó ötletek és a szárnyaló fantázia világának, nagyon szeretett improvizálni, akárcsak az ezen az estén fellépő zenészek, s zongoraműveiben „szimfonikusan” gondolkodott, ezzel jelentős történelmi tettet hajtott végre, hiszen véglegesen ledöntötte a műfajok közötti stilisztikai határokat.

A színházteremben, a zene az önmegvalósítás eszköze volt ebben a másfél órában, a fiúk, ha erejük engedi, még órákon át tudtak volna együtt muzsikálni és rögtönözni, mi a közönség, pedig még órákig tudtuk volna őket hallgatni és nézni. Ezen az estén, érdekes módon találkozott a rockzene, a klasszikus zene, a cigányzene, a jazz, ez a sok műfaj fuzionált egy-egy dalban, váltakoztak a műfajok és mégis egy egységet alkottak. Minden jelenlévő tudta, ahogyan Balázs Ferenc és Dr. Nagy Gábor Tamás polgármester úr is mondta „nincs klasszikus zene, nincs modern zene, jó zene van, és a műfajok megélnek egymás mellett, egy színpadon”. Egy felejthetetlen, megismételhetetlen este volt, köszönjük a sok tehetséges muzsikusnak, aki létrehozta, megalkotta aznap este ezt a csodát ott fent a színpadon, köszönjük, hogy velük együtt érezhettük azt, amit épp abban a pillanatban éreztek, legbensőbb énjüket fejezték ki tiszta, világos játékukkal, muzsikájukkal.

Ludwig von Beethoven (1770-1827) egy más évszázadban élt, először zenét is szerző zongorista volt, majd zongorát is bűvölő komponistává vált, zenéje a kifejezőerőre és a mélyebb értelemre épül, a zeneművészetben egy etalon, napjainkig fennmaradtak zseniális alkotásai, IX. szimfóniájának kéziratát az UNESCO 2001 szeptemberében a Világörökség részévé nyilvánította. Johann Sebastian Bach, Georg Friedrich Händel, Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart szerzeményei hatással voltak Beethoven zenei munkásságára. Az elődök zenei hagyatéka kihatott a másik két művész Balázs Ferenc (1951-2020) és Benkő László (1943-2020) zenei tanulmányaira, fejlődésére, alkotásaira, függetlenül attól, hogy ezen utóbbiak a lírikus rock, illetve a rockzene karizmatikus alakjai voltak. A The Beatles (1960-1970), a „Beatlemánia” egy kicsit eltérítette őket a komolyzenei pályától, - olyanok szerettek volna lenni, mint Ők, a gombafejűek -, de csak egy cseppet, hiszen a Beatles is használt dalaiban komolyzenei megoldásokat, nagyzenekari hangszereket, s nekik köszönhető a mai szintetizátor elődje is. Hatással volt azonban két művészünkre a The Rolling Stones rockegyüttes 1962-es megjelenése is, hiszen tagjai Mick Jagger és Keith Richardson neves rockszerzeményekkel örvendeztették meg a világot.

Két Kossuth-díjas zeneszerzőnk klasszikus zenei tanulmányai lehetővé tették, hogy időnként saját műfajuktól elkalandozzanak a komolyzene világába, hiszen az előző évszázadokban élő zeneszerzők Arcangelo Corelli (1653-1713), Antonio Lucio Vivaldi (1678-1741), Johann Sebastian Bach (1685-1750), Georg Friedrich Händel (1685-1759), Joseph Haydn (1732-1809), Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791), Franz Peter Schubert (1797-1828), Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809-1847), Frédéric Chopin (1810-1849), Robert Schumann (1810-1856), Liszt Ferenc (1811-1886), Richard Wagner (1813-1883) művei befolyásolták egész zenei munkásságukat.

A Budavári Önkormányzat 2019-ben huszadik alkalommal rendezte meg a Beethoven Budán Fesztivál rendezvénysorozatot, melynek keretében 18 szinte teltházas koncert valósult meg, 2.555 látogatóval, 8 helyszínen (Budavári Városháza, Jókai Anna Szalon, MTA Zenetudományi Intézet, MOM Kulturális Központ, Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébániatemplom, De la Motte-Beer palota, Hagyományok Háza, Várszínház).

A felújított Karmelita kolostor homlokzatán emléktábla hirdeti, hogy Ludwig van Beethoven 1800. május 7-én, vagyis 221 éve, koncertet adott az épület helyén álló Budai Teátrumban.

Liszt Ferenc Doborjánban lévő szülőházában szobájának falát díszítette Beethoven portréja, a gyermek Liszt olyan szeretett volna lenni, mint Ő, egyik bécsi koncertje alkalmával Beethoven a gyermeket homlokon csókolta, elismerve tehetségét, s a rajongóknak köszönhetően az ikon egyik zongorája is a magyar zeneszerzőhöz került. Liszt Ferenc koncertjeinek bevételéből nagymértékben hozzájárult a Bonnban felállított Beethoven szobor létrehozásához. A világ 2020-ban ünnepelte koncertekkel, kiállításokkal a német zeneszerző születésének 250. évfordulóját (1770. december 16.). Bonnban 700 apró, mosolygó, zöld és aranyszínű Beethoven-szoborral is emlékeztek a Münsterplatzon.

Balázs Ferenc zeneszerző, zongorista, orgonista Budavár visszavételének 165. évfordulóján, 2014. május 21-én, ünnepélyes keretek között vette át a „Budavár díszpolgára” címet, melyhez egy aranygyűrű is tartozott Budavár címerével, így ismerte el, köszönte meg, a Budavári Önkormányzat a Tabánban és a Budai Ifjúsági Parkban megtartott koncertjeit, közösséget alkotó és formáló zenei pályafutását. Balázs Ferenc szeretett az édesapja által ráhagyott budavári lakásában lakni, ahol nem egy zeneműve született a nyugodt és gyönyörű környezetben.

Benkő László zeneszerző, zongorista, orgonista, s még több hangszeren játszó zenész (furulya, trombita, citera) nevét viseli a Nemzeti Beat-, Pop- és Rocktörténeti Kutatóközpont és Archívum, melynek létrehozását pályatársaival együtt fontosnak tartotta, szívén viselte, hogy egy helyen fellelhetők legyenek a hatvanas évek zenei és videó anyagai.

Az írásomban említett komponisták mind klasszikusok, nem tudhatom, hogy Balázs Ferenc és Benkő László neve, - akiknek zenei öröksége felbecsülhetetlen nemzeti kincs - alkotásai egyenértékűek-e a fentiekkel, ezt majd a jövő generációja dönti el, de a mi nemzedékünkből is kell, hogy legyen egy pár ember, akiknek szerzeményei klasszikusokká váljanak.

Beethoven Budán 2019 - Roll Over Beathoven - YouTube

Az idő előrehaladtával, ahogy szeretteim sorra eltávoznak, egyre több temetőben megfordulok az országban. Sajnos nincs jó tapasztalatom annak ellenére, hogy a rend őrei igyekeznek felügyelni a végső nyughelyeket. Évekkel ezelőtt, 2007 tavaszán döbbenten hallgattam a hírt, hogy az elhunyt államfő és felesége sírját feldúlták, majd kiemeltek emberi csontokat, hamvakat, szégyelltem, hogy ilyen emberek között élek, a helyzet mára sem sokat változott. Szokták mondani „boldogok a lelki szegények”, de ó Atyám, milyen vad és téves gondolat vezethet embereket ilyen tettekre?! Miért van az, hogy Magyarországon még mindig lopják a sírról az angyalkákat, a virágokat és a gyertyákat, van, ahol még a fejfákat is? Ennyire szegény nép lennénk anyagilag és lelkileg? Sajnos valószínűleg így van. Milyen ember az, aki egy szeretett halott sírjáról elveszi a neki szánt szobrocskát, virágot, majd ismét értékesíti, de már olyat is láttam, hogy egyszerűen kidobja más friss virágait, mert nem ő helyezte el a síron. Ilyenkor szeretnék belelátni a fejekbe, az agyakba, mi késztet embereket ilyen tettekre, ehhez azért elég nagy lelki szegénység szükségeltetik.

A virágot azért helyezzük el valaki sírján, mert szerettük, gondolunk rá még ma is, hiszen a közösen megélt emlékek, míg élünk velünk vannak. Gyertyát azért helyezünk el a sírján, hogy azt meggyújtva, örök világosságot biztosítsunk neki, a szerettünknek, a szerettünkért, még ha az a gyertya valójában csak órákig éghet, hiszen véges az anyag, a viasz, amiből megalkották. Mindig fájdalmas, ha egy családtag, egy jóbarát a felhők fölé költözik, s ha közel állt a szívünkhöz sok napnak kell eltelnie míg megnyugvásra találunk. Az első időben, nyilvánvalóan többször látogatjuk a sírját, többször helyezünk el virágot, többször gyújtunk gyertyát otthon, a templomban és a temetőben. Érthető módon valahogyan nekünk is fel kell dolgozni a veszteséget, főleg most, a pandémiás időszak után, amikor nem is biztos, hogy részt vehettünk a temetésen, ott lehettünk a végső szertartáson, így nem búcsúzhattunk el. Tudjuk azonban, hogy a halál is hozzátartozik az élethez fizikai testünk elfáradásakor, hiszen, aki megszületett annak meg is kell halnia.

Ugyanakkor kimegyek a Felvidékre, a Lajtán túlra, Svájcba a rokonaim sírjához, ahonnét soha semmi nem tűnik el, pedig ott van a síron az illető fényképe, a sír gondozásához szükséges eszközök, de senki nem nyúl a más által elhelyezett virágokhoz, kövekhez, gyertyákhoz, legfeljebb az elhervadt virágokat, a leégett mécseseket dobják ki a hozzátartozók, barátok.

Kedves honfitársaim, esetleg példát kellene vennünk tőlük, valahogy rendet kellene teremteni a fejekben! A virágot, a köveket az elhunyt szeretteinknek visszük, a gyertyát az elhunyt szeretteinkért gyújtjuk, nem nektek, akik még éltek, hogy újabb hasznot húzzatok az eladásából, vagy ki tudja milyen indíttatásból megszabaduljatok eme természet alkotta csodáktól. Ha egy sírhely közelében jársz, azt csak jó szándékkal tedd, inkább vigyél, mint vegyél, boldogabb leszel, s életed folyamán ne feledd el tisztelni a természetet, egymást, a halottainkat és magadat!

Édesapám sokat mesélt gyermekkoráról, az apai nagyanyjánál, a Mátra aljai faluban töltött napokról, többek között a kenyér/az élet tiszteletéről. Családunkban mindig ő vágta, szelte meg a kenyeret, de előtte öklével megkongatta annak hasát és a késsel egy keresztet rajzolt a kenyér aljára.

A jó kenyér a jó gabonával kezdődött és elengedhetetlen volt, hogy a gabonát a molnár a malomban megfelelő minőségűre őrölje a malomkövek között. A gyerekek mindig örömmel figyelték a nagymama péntek délutáni mozdulatait, amint elővette a szitát, a fateknőt, az élesztőt, a lisztet, a sót, friss vizet hozatott velük az artézi kútról, tudták, hogy most kezdődik a kenyér dagasztása, mely igazán nem könnyű munka. Dagasztás után, egész éjjel kelesztették a tésztát meleg helyre téve és szép fehér vászonnal letakarva. A dédimnek még volt kemencéje, egy héten egyszer, szombat reggel került sor a kenyér kisütésére és egész héten ki kellett tartania. A férfiak száraz fával felfűtötték a kemencét, amikor már nem volt láng, csak parázs, az asszonyok tiszta helyet alakítottak ki a kemence belsejében és a lapáttal behelyezték a tésztából kiszakajtott kenyereket, cipókat annak gyomrába. Az asszonyok már gyakorlatból tudták, hogy mennyi idő után szabad kinyitni a kemence ajtaját és kivenni az aranybarnára sült életet. Az aprótalpúak alig várták, hogy a kemencéből kikerüljenek a kenyerek, a mamának még arra is volt gondja, hogy kicsi cipókat süssön, éppen annyit, amennyi gyermek volt a háznál, s az is előfordult, hogy ilyenkor lángos is készült.

Abban az időben a leány addig nem mehetett férjhez, amíg meg nem varrta a kelengyéjét, meg nem tanult ételt készíteni, süteményt sütni és főként meg nem tanult kenyeret dagasztani, sütni. A kenyeret meg kellett becsülni, egy darab sem kerülhetett a szemétbe, pedig hét vége felé már eléggé megszáradt, akkor tejbe áztatták és úgy ették meg.

A régi magyar búza a minőségéről volt híres, a mai, a biológiai alapok, a gépek-, a technológia, a szakembergárda fejlesztésének köszönhetően nemcsak a minőségéről, de a termésátlagáról is. A minőség a búzaszem fehérjetartalmával arányosan növekszik, ezért fontos a búza sikértartalma, hiszen ez biztosítja, hogy a tészta rugalmas, nyújtható, az élesztő hatására keletkező gázok feszítő hatásával szemben ellenálló legyen.