Élet Pontoszban, Görögországban és Magyarországon

Hadzipanajotidisz Vaszilisz emlékére

2022. február 27. - Surányi Kati

Pontoszi genocídium

Valószínűleg nem sokan hallottak még a Pontoszi genocídiumról, legfeljebb akkor, ha görög, örmény, asszír, kurd barátaik meséltek nekik életük ezen vészterhes időszakáról.

Először is tisztázzuk, hogy mit jelent maga a szó genocídium: népírtás, emberek tömeges meggyilkolása, célja az adott népcsoport kipusztítása.

Maga a helyszín, Pontosz, Törökország észak-keleti részét jelentő vidék, mely a Fekete-tengertől délre 200-300 km hosszan, majdnem egészen felhúzódik a Kaukázusi vidékekig. Az ókori térképek szerint eredetileg a Pontosz elnevezés a Fekete-tengert jelentette, később az ógörög gyarmatvárosokat is. Én ezen írásomban a görög népre vonatkozó információkkal szolgálhatok, tekintettel arra, hogy barátnőm édesapja, ezen népcsoporthoz tartozott. Pontosz területén nagyon jelentős görög lakosság élt, legnagyobb városa Trapezunt, melyet az i.e. 8. században milétoszi kereskedők alapítottak. A város kiemelkedő központ mind a római, mind a bizánci korban. 1204-1461 között önálló Trapezunti Császárságról beszélhetünk, később az Oszmán Birodalom része.

Sinopet az i.e. 7. században alapították szintén a milétoszi kereskedők. Az ókorban ez az egyetlen biztonságos kikötő észak Anatólia területén, ezért virágzó településsé fejlődik, innét irányítják a tengeri kereskedelmet és a Pontoszi régiót. Jelentős városok még Amisos, Kotyora, Amaszeia. Az itt élő lakosság hajókkal kereskedelmi expedíciókat indított, először területükhöz közelebbi, majd távolabbi célok felé, eljutottak Kolkhiszbe is, erről szól az aranygyapjú legendája. Elmentek aranyat, ezüstöt, egyéb fémeket beszerezni a Kaukázusban lévő bányákból, így kereskedelmi utak jöttek létre.

Sinopeban született és élt Diogenész a filozófus, Diphilosz görög komédiaköltő, VI. Mithriádész Pontosz királya, Markión teológus, Amaszeiaban született Sztrabón a földrajztudós.

A régiót érintően, Sinopeban készült az első pénz, a pénzen az egyfejű sas, amely Pontosz jelképe. Pontosz területén nagyrészben kereskedőcsaládok éltek, kisrészben földművelők és állattenyésztők, ezért gazdag települések alakulnak ki a térségben.

A hellenisztikus korban, az i.e. 5. században ez a terület a Perzsa Birodalom része, az itt élő görögök nem álltak ellent a perzsáknak, ezért nagyon gazdagon kerültek ki ebből az egész időszakból, békésen kereskedtek, befizették az adót, nyugodtan éltek.

A fő országbeli görögök ugyanakkor az életüként küzdöttek, hiszen Athén és Spárta ellenállt. Az i.e. 490-ben a görögök a perzsák ellen Marathónnál (Miltiadész/Dareiosz), győzelmet arattak. Az i.e. 480-ban a Thermopülai szorosnál tudták a görögök, hogy nem tudják megállítani a perzsákat, csak feltartóztatni, ezért Athén városát már előre kiürítették. Leonidász spártai király 8.000 emberrel (hopliták) védte falanx állásban a 14 méter széles szorost, majd az Anopaia-ösvény perzsáknak történő elárulásakor, amikor is megindult a perzsák szárazföldi támadása is, megosztotta seregét és csupán 300 emberével tartotta fel Xerxész katonáit a tenger áttörési völgyében, mindaddig amíg katonái egyenként el nem estek. Athén városát végül is a perzsák lerombolták és felgyújtották.

Szimónidész ókori görög költő hagyta ránk a Thermopülai hősök sírfeliratát, mely így szól:

„Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”

A csata Szalamisznál folytatódott, ahol 200 perzsa és 40 görög hajó pusztult el, az összecsapás a görög sereg győzelmével végződött, ugyanúgy, ahogyan a következő évi Plataiai csata is.

Pontosz térsége az i.e. 334-ben Nagy Sándor, a makedón világhódító birodalmához tartozik, az i.e. 3. századtól pedig a Mithridatészek birodalma, az i.e. 64-től Róma fennhatósága alatt áll.

A III. keresztes háború kudarcba fulladt, ezért III. Ince pápa meghirdette a IV. keresztes hadjáratot, mely 1202-ben el is indul Egyiptom elfoglalására, így segítve Jeruzsálemet, hogy a muszlimoknak ne legyen támogatásuk a szentföldi csatákban. A lovagok szállítását velencei hajósok vállalták provinciákért, azonban politikai ellentétek miatt a velencei dózse azt az utasítást adta, hogy a hajók a sereget Bizáncba, tehát Konstantinápoly alá szállítsák. Konstantinápolyt 1204. április 13-án elfoglalták a keresztesek. Velence nagyot nyert Bizánc elestével, hiszen a Földközi-tenger térségében, kereskedelmi szempontból, ő lett az úr. Ezek után a lovagok a Bizánci birodalmat felosztják királyságokra, ennek kapcsán vannak nemcsak latin, hanem görög királyságok is, ezek egyike a Trapezunti császárság, melyet a Komnénosz dinasztia vezetett 1.461-ig, amikor is az oszmán törökök elfoglalták.

1914. és 1923. között minden keresztény lakost üldöztek a törökök, nemcsak a Pontosziakat és a görögöket (453.000 ember) irtották ki, hanem az örményeket (1.500.000 ember) és az asszírokat (300.000 ember) is.

A keresztény emberek üldözése állami kezdeményezésre indult el, majd irreguláris csapatok szerveződtek, s végül a börtönökből kiengedett bűnözők is csatlakoztak. Pogromok (tömeges erőszakcselekmények), deportálások, halálmenetek, munkaszázadok, munkatáborok, falvak-városok felgyújtása, nők és gyermekek elleni erőszak valósult meg. Nőket, lányokat háremekbe, rabszolgaságba vittek el, történelmi, kulturális és vallási emlékhelyeket raboltak ki, semmisítettek meg.

Sèvres-i békeszerződés

1920. augusztus 10-én írta alá az Oszmán Birodalom és az első világháborúban győztes antant hatalmak. A szerződés alapján Kelet-Trákia és Szmirna környéke a görögöket illette, Kelet-Anatóliában létrejött volna egy független örmény állam, Szíria és Libanon francia mandátumterület, a Boszporusz nemzetközi ellenőrzés alá került, Palesztina, Transzjordánia, Irak brit mandátumterületté vált, a kurdok Muszoltól északra autonóm területet kaptak, Anatólia déli része az olaszoké lett. A törökök ezt a békediktátumot nem fogadták el, ez a békeszerződés az egyik kiváltó oka a török függetlenségi háborúnak. 1923-ban az Oszmán Birodalom összeomlott, és a nemzeti szabadságharc után Kemal Atatürk megalapította a független Török Köztársaságot.

Lausanne-i békeszerződés

1923. július 24-én írta alá Törökország és az első világháborúban győztes antant hatalmak. A szerződés szerint Törökország megtarthatta Anatóliát, Kelet-Trákiát, Isztambult, Szmirnát és a Boszporuszt, elveszítette Irakot, Szíriát, Ciprust.

A szerződés garantálta a mai Görögország területét és egyezmény született Görögország és Törökország között a lakosságcseréről. Az első hullámban, a lakosságcsere folytán, Görögországból a mezőgazdasági réteget képező török lakosság került áttelepítésre Pontosz vidékére, míg a maradék anatóliai görögök (kereskedők, földművelők), mintegy 200.000 fő Görögországba. Törökországban 150.000 szmirnai férfi volt ott tartva munkára, nem tudjuk, hogy mi lett a sorsuk, de rabszolga nők is maradtak ott. 1955-ben került még vissza 270.000 fő Isztambulból Görögországba. A görög állam földet adott a betelepülőknek, ezáltal a művelt mezőgazdasági területek nagysága is megnőtt. Új falvak, városok jöttek létre, liberális eszmék cseréltek gazdát, kulturális fellendülés vette kezdetét (Szmirnában 2 színház is volt), majd az áttelepült emberek részt vettek a későbbi ellenállásban és a polgárháborúban is.

Összességében mintegy 1.500.000 ember befogadása vált szükségessé, mely nagy terhet jelentett Görögországra nézve. A legtöbben Makedóniában telepedtek le 750.000 ember, ebből 270.000 fő Szalonikiben. Az Attikai félszigeten, tehát Athén és környékén 375.000 fő, Trákiában 150.000 fő és az Észak-Égei szigeteken 75.000 fő, a többi 150.000 fő pedig szétszóródott az országban. A betelepítés hatására az első időkben olyan járványok törtek ki Görögországban (pestis, kolera), amelyek már megszűntek, az emberek sokat éheztek, nyomorogtak. Görögországban a betelepült olcsó munkaerő és szaktudásuk hatására ipari fellendülés következett be, a pontosziak olyan dolgokat is tudtak, amit az ott élők nem. Arról nincsenek adatok, hogy hány ember menekült el Oroszországba és a Közel-Keletre.

A kisázsiai görögök nagy része nagyon gazdag volt, hiszen kereskedők voltak, csekély volt a mezőgazdasággal foglalkozó réteg, de a törökök általi vagyoni kompenzáció soha nem történt meg. A XIX. században nemcsak kereskedők, hajóépítők és hajósok, földművelők, erdőgazdálkodók, állattartók, vadászok éltek ezen a vidéken, de biztosító társaságok, konzulátusok is működtek itt.

Hadzipanajotidisz Vaszilisz (1924-2016)

Hadzipanajotidisz Panajotisz és Mojsziadu Mária gyermeke.

A Lausanne-i egyezmény után megnyílt a lehetősége annak, hogy a Kisázsiai, Kelet-Trákiai és a pontoszi lakosságcsere megvalósuljon, ennek keretében a Hadzipanajotidisz família is áttelepült Görögországba.

A hajón, amely tele volt a szörnyű katasztrófa bevándorlóival, megszületett 1924. szeptember 14-én, a pontoszi menekültektől származó Vaszilisz. A család a Makedóniai* Pellához tartozó Kostantiában telepedett le. Mivel az apai nagyapa kőműves volt, ezért saját kezével emelt házat a család számára, amely még ma is áll a faluban. Vaszilisz édesapja és édesanyja a pontoszi földművelőkhöz tartozott, ezért Kostantiában is növény- és gyümölcstermesztéssel kezdtek el foglalkozni. A család szorgalmas munkájának köszönhetően, barack-, alma-, mandulafák, szőlőültetvények kezdenek el növekedni a görög állam által számukra biztosított területen.

Kostantia a Pajkó hegyről letekintve

Időközben a kis család létszáma is rendesen gyarapodott, hiszen további három gyermek született, Kosztandinosz, Janisz, Deszpina.

Vaszilisz, a legidősebb gyerek, már fiatalon segíti szülei tevékenységét. A háború idején a gyermekek édesanyja súlyosan megbetegedik, ezért Vaszilisz megkeresi a hegyek között bujdosó partizánokat, hogy édesanyjának gyógyszert szerezzen, de azoknak sincs. Mária megvárja, míg fia hazaér a hegyekből, majd elköszön Vaszilisztől és örökre lehunyja szemét.

A háború miatt a legnagyobb fiú megkapja katonai behívóját, azonban a katonaorvos szívbetegséget állapít meg a serdülőnél, így nem sorozzák be, ahogyan falubéli barátját sem. Édesapja, fiáért való aggodalmában, elviszi a fiút a falu orvosához, azonban a helyi orvos meg sem vizsgálja a gyermeket, több sorstársával egyetemben, hanem hazaküldi őket a rendelőből az alkalmatlanság tényére tekintettel. Nem tudni azonban, hogy valóban betegek voltak-e ezek a fiúk, vagy baloldali beállítottságuk miatt nem sorozták be őket a görög hadseregbe, minden esetre tény, hogy Kostantia falu lakosságának nagy része jobboldali beállítottságú volt.

Egyik éjszaka a partizánok meglátogatják a Hadzipanajotidisz családot, hogy élelmet szerezzenek, de magukkal viszik Vasziliszt, a legidősebb fiút is. Természetesen a faluban ez nem marad észrevétlen, ezért a családból Kosztandinoszt bebörtönözik, hiába mondja a család, hogy Vaszilisz nem önként csatlakozott a partizánokhoz, hanem kényszer hatására. Vaszilisz is tudomást szerez testvére Kosztandinosz bebörtönzéséről, ezért a közeli hegyekből átkéri magát távolabbi vidékekre, hogy azt higgyék az emberek, harc közben elesett. Ennek hatására és egy ismerős közbenjárásának köszönhetően, kiengedik testvérét és az visszatérhet a családhoz. Vaszilisz a megszállás sötét éveiben, részt vesz a nemzeti ellenállási mozgalomban, beszervezik a Nemzeti Ellenállási Frontba (EAM), a KKE (Görög Kommunista Párt) tagja lesz és 1943 júliusától harcol az idegen megszállók ellen, az ELAS területi tartalékos vonalain belül. A harcok közepette eleinte a falukból segítik az emberek az ellenállási mozgalom embereit étellel, de sokszor a pásztoroktól szereznek kenyeret és tejet, s van olyan is, hogy a nyáj utolsó tagját cserkészik be és így jutnak húshoz.

Az athéni véres események és főleg a Varkizai megállapodás aláírása után - a szerződésben leírtakat nem tartották be -, tombolt és elvadult az üldöztetés, a terror, a megsemmisítés és a Nemzeti Ellenállási Front harcosainak kivégzése. A terrorszervezet Hadzipanajotidisz Vasziliszt is üldözi, ezért illegalitásba vonul. Ebben az időben a gátlástalan kollaboráns különítményesek, a németek kiszolgálói, többször elfogják és embertelenül megkínozzák. Menekülni kénytelen, csatlakozik a területünkön megalakuló partizáncsoporthoz, számtalan csatában vesz részt az ellenséges kormánycsapatok ellen, a második világháború utáni időben. Tetteivel kiérdemli a ΔΣΕ (Görög Népi Hadsereg) hadnagyi rangját.

1949 januárjában, amikor is egy nagy folyón kelnek át, Vaszilisz maga is súlyosan megsebesül, jobb felső karját átlövik, sok vért veszít. Sikerül elmenekülniük, azonban nagyon hideg az éjszaka, így meglőtt jobb karja kézfejének két ujja fagyási sérüléseket szenved, több társa alvás közben halálra fagy. A szanitécek reggel összeszedik a sebesülteket és átszállítják őket a jugoszláviai Szkopjéba elsősegélynyújtásra, majd onnan egy bulgáriai kórházba. Egy bolgár orvos ellátja jobb karját, majd megműti, amputálja Vaszilisz mutató ujját és középső ujjának első percét. Az orvos nemcsak druszája barátnőm édesapjának, de lelkiismeretes orvos is, ezért közli a sebesülttel, hogy ugyan érzéstelenítő nélkül, de ellőtt bal sarka csontjait mindenképpen helyre kell illesztenie, mivel e-nélkül nem tud majd talpra állni. Az orvos olyan szakszerű munkát végez, hogy Vaszilisz lába teljesen meggyógyul, azonban egy golyó élete végéig testében marad.

Vaszilisz több sebesült társával együtt Bulgáriából, 1950-ben, vonattal érkezik Magyarországra, Budapestre, a Keleti-Pályaudvarra. A pályaudvaron a beérkező szerelvényről két kocsit lekapcsolnak, a többi megy tovább Csehszlovákiába, amikor ezt Vaszilisz társai beszélgetéséből megtudja, átszáll a két lekapcsolt kocsi egyikébe, azért dönt így, mert a beszélgetésből kiderül az is, hogy Csehszlovákiában nem terem meg a paradicsom, rosszabb az éghajlata, mint Magyarországnak. Az itt maradó sebesültek orvosi vizsgálaton vesznek részt, enni és tiszta ruhát kapnak, majd Balatonfüredre viszik és ott szállásolják el őket. Reggel, kitekintve a szálláshely ablakán, az emberek nem látnak semmit, csak a befagyott Balatont, megijednek, hogy itt nem terem meg semmi, de a már ott lévő partizán társaik megnyugtatják őket. Vaszilisz lassan teljesen meggyógyul a Balaton parti településen, nem akar már minden nap sorban állni az ételért, ezért az elsők között kéri, hogy dolgozhasson, kéri, adjanak neki valami munkát. Ugyan ekkor még csak 40 kg és magyarul sem tud, de kérését teljesítik, így a villamos forgógépek gyártásával és javításával foglalkozó Dinamó Villamos Forgógépgyárba kerül. 1963-ban 5 villamossági vállalat összevonásával létrejön az Egyesült Villamosgépgyár (EVIG), így ez lesz a munkáltatói jogutód.

Vasziliszről a gyárban szeretettel gondoskodnak, beíratják szakszervezeti tagnak, előleget adnak neki, amiből ruhát vesznek és befizetik a konyhán ebédre, valamint beszereznek egy ételhordót, így ebédkor nemcsak ebédet kap a konyhásoktól, hanem az éthordóját is megtöltik. Havonta kell visszafizetnie az előleget, de vezetői mindig úgy intézik, hogy annyi túlórát kapjon, hogy ugyanannyi bére maradjon a levonás után, mint a többieknek. Az üzemben eleinte többféle tevékenységre osztják be, de szeretne állandó munkát, ezért kérte a tolmácsot, hogy továbbítsa a kérését az illetékesek felé. Vezetői keresnek neki új helyet, így kerül egy idős mester mellé a javítóműhelybe, nagy villanymotorokat javítanak, szénkefe házakat csinálnak a nagy motoroknak, amikor a mestere nyugdíjba vonul, akkor kerül véglegesen annak helyére. Magyarul a kollégáktól és a boltokban tanul meg, amikor megpróbálja elolvasni az áruk nevét, a boltosok kijavítják, beszélnek hozzá, munkatársai sokszor megviccelik és befogadják a focicsapatba.

Szállást a Dohánygyár férfi lakrészében kap. Esti iskolában középfokú szakközépiskolai tanulmányokat folytat és villamossági műszerész szakképesítést szerez. Összességében 40 évet dolgozott a gyárban, onnan jött nyugdíjba.

A Dohánygyárban, ahol nemcsak egyedülálló férfiakat és nőket, de családokat is elhelyeztek, görög étterem is üzemelt, Szertaridisz Janisz pontoszi ember volt az étterem vezetője, ahol a görög ételek mellett „aludni tejet” is készítettek, s magyar emberek is látogatták a vendéglátóhelyet.

Dohánygyári élet

https://www.facebook.com/watch/?v=296911722474912

Házasságot köt Varga Évával, tanácsi bérlakást kapnak a VIII. kerület Sárkány utca 1. számú házban, ahol együtt nevelik felesége gyermekét Jánost, majd megszületik fia László és lánya Mária, s a Varga nagyapa is velük él.

Görögországban élő testvérei többször meglátogatják családját, ő azonban 29 évig nem térhetett vissza régi hazájába. A görögországi rendszerváltás 1974-ben következik be, de Vaszilisz csak 1979-ben látogathatta meg testvéreit Kostantiában.

Hadzipanajotidisz Vaszilisz az EAM (Nemzeti Ellenállási Front), majd a ΔΣΕ (Görög Népi Hadsereg) öntudatos, becsületes harcosa volt, hazája szabadságáért és függetlenségéért harcolt, otthonmaradt családtagjait mindig féltette a megtorlásoktól. Magyarországon gyorsan beilleszkedett, családot alapított, példamutató férj, szerető apa és nagyapa volt. Az életében előforduló sok megpróbáltatás ellenére is megőrizte vidám kedélyét, mindig pozitívan gondolkodott, hazánkban is őrizte pontoszi és görög identitását, autentikus tudásával segítette a Kariatidák kórusát a tematikus programok összeállításakor, akik sokszor otthona vendégei is voltak.

https://www.facebook.com/zoi.simon/videos/10207121486215978

Vaszilisz 90. születésnapi köszöntése a családja és a görög közösség által:

https://www.facebook.com/zoi.simon/videos/10202824572435819

Vaszilisz kedvenc pontoszi dala:

Tsambasin - Nikos Xanthopoulos Pontiaka Serra Karadeniz - YouTube

A Magyarországon élő görög közösség a mai napig őrzi a pontoszi hagyományokat, nyelvet, dalokat, táncokat, népművészetet, vallást. A Görögség Háza minden évben megemlékezik a pontoszi genocídiumról, ünnepségük, amelyen még Vaszilisz is részt vett:

Pontoszi genocídium. (megemlékezés) film 2. - YouTube

Vaszilisz az unokáival táncol a rendezvényen:

Pontoszi genocídium. (megemlékezés) film 4. - YouTube

Mindig hálás szívvel gondolt a magyar emberekre. A görög államtól kárpótlást az üldöztetéséért soha nem kapott. 92 évet élt, 2016 őszén, Budapesten hunyt el.

A Szumelai kolostor (a mai Törökország területén) a legfontosabb jelképe a Pontoszi görögségnek.

Kr. u. 386-ban Barnabás és Shopronios athéni szerzetesek égi jel hatására az egyik barlangban megtalálják a csodatévő Szűz Mária ikont, melyet Lukács evangélista és apostol festett. Ettől kezdve az itt élők folyamatosan építenek sziklatemplomot, épületeket 1.200 méter magasan. Minden császár hatalmas birtokokat, pénzeket adományoz a kolostornak, előjogokat, adómentességet és ugyanezt folytatják a szultánok is, így a kolostor gazdag, császári és szultáni jogokkal rendelkezik, kulturális, oktatási és vallási központ is egyben.

1923-ban a papoknak is azonnal indulniuk kellett, semmit nem vihetnek magukkal, hiszen a szerzeteseknek is el kellett hagyniuk a kolostort a lakosságcsere keretében. A kolostor három nagyon értékes erekjével rendelkezett: a csodatévő Szűz Mária ikonnal, IV. Koménosz császár keresztjével, amiben a szent keresztből, tehát Jézus keresztjéből is volt darab és egy kézzel írott új testamentummal a nagyon korai századokból. Két szerzetes, mielőtt elhagyná a kolostort, ezt a három tárgyat elássa a Szent Barbara kápolnába földjébe. 1930-ban tűz keletkezik a kolostorban, így a kolostor fa részei megsemmisülnek, 1931-ben a kincskeresők megrongálják, kirabolják a kolostor többi részét.

1931-ben a két szerzetes közül, Ambrósziosz archimandrita visszamegy Törökországba, rálel és elhozza mind a három egyházi tárgyat Görögországba, melyet a Bizánci Múzeumban helyeznek el.

A sziklaszirtre épített kolostor az 1960-as években múzeum lesz, a török kormány 2010. augusztus 15-től 2012-ig, majd 2015. szeptember 22-től 2019. május 18-ig felújításokat hajt végre. 2010. augusztus 15-e óta, minden évben, a Szűzanya ünnepén, megengedik a görög liturgiát a kolostorban.

ΞΕΝΙΤΕΜΕΝΤΣΑ ΠΑΝΑΙΑ-Χ.Παπαδόπουλος|Παρχαρίδης|Νικολαϊδης|Καρασαββίδης|Αγέρης - YouTube

1952-ben Görögországban, Macedóniában, Naoussa város közelében, Veria mellett, a Vermion-hegyen felépítik az új Szumela kolostort, itt helyezik el az 1931-ben Törökországból kimenekített három felbecsülhetetlen értékű kegytárgyat.

Panayia Soumela Veria Mount Vermio - YouTube

A Magyarországra került polgárháborús görögség története

1940 októberében a fasiszta Olaszország Albánia felől meg akarta szállni Görögországot, melyet a görög királyi sereg és a partizánok együttes erővel visszavertek. 1941-ben a német csapatok Jugoszlávia és Bulgária irányából megszállták az országot, a legyőzött seregek Krétára menekültek. II. György király és több fontos görög politikus Egyiptomba menekült, így lehetővé vált a németek számára, hogy egy kollaboráns bábkormányt hozzanak létre Athénben. 1941. szeptember 9-én Athénben megalakul az EDES (Ethnikos Dimokratikus Ellinikos Syndesmos – Nemzeti Demokratikus Görög Liga), ez egy republikánus, liberális egyesülés, tagjai a háború előtti görög hadsereg katonái. 1941 őszétől a megszállás ellen politikai szervezkedés, erős baloldali ellenállási mozgalom bontakozott ki. 1942 tavaszától megindult a fegyveres ellenállás, a partizánok harcolni kezdtek az idegen elnyomók ellen. 1942-ben jön létre az EAM (Ethnikon Apeleftherotikon Metopon – Nemzeti Felszabadítási Front), a KKE (Kommounistikon Komma Ellados – Görög Kommunista Párt) a szabad Görögországért.

1942. október elején a brit SOE (Special Operations Executive - Különleges Műveleti Végrehajtó Hivatal, célja kémkedés, felderítés, szabotázs a megszállt Európában) elküldi első csapatát Görögországba, amely november 25-26-án éjjel az ELAS-szel és az EDES gerillákkal folytatott közös hadművelet folytán sikeresen felrobbantja a Gorgopotamos vasúti viaduktot, mely létfontosságú kapcsolat a német ellátási vonalon Észak-Afrikába. A sikeres hadművelet után Nagy-Britannia tiszteket, fegyvereket, ellátmányt juttat el az ELAS-nek és az EDES-nek annak érdekében, hogy eredményesen tudjanak harcolni a német csapatok ellen. 1943 őszén a két gerillaszervezet egymás ellen kezd harcolni, mivel a szövetségesek partra szállnak Szicíliában és az ELAS akarja átvenni a hatalmat, a britek ennek hatására növelik az EDES-nek nyújtott támogatásokat. Mindeközben a görög kormány Kairóban állomásozik, ahol is lázadás tör ki a katonák és a tengerészek vezetésével, ennek következtében lemond Tsouderos miniszterelnök és április 26-án kinevezik Georgios Papandreout, a republikánusok egyik vezető politikusát. 1942-ben népszavazást tartanak, hogy visszatérhet-e a király II. György a száműzetésből, aki Winston Churchill támogatását élvezi.

Athéni véres események

1943 októberében a brit légierő egységei (ejtőernyős zászlóalj) megérkeznek Görögországba azzal a céllal, hogy segítsék a törvényes görög kormány tevékenységét és részt vegyenek a segélymunkában. A kommunista irányítású EAM-ELAS gerilla erői arra törekedtek, hogy átvegyék az ország irányítását. A harcok Athénra és a kikötőre, Pireuszra korlátozódtak. 1944-ben a britek tengerentúli erősítést kapnak (46. Királyi Tank Ezred – Shermanek - + 5. és 6. ejtőernyős zászlóalj), decemberben véres harcok folynak a város központjában, melyek öt hétig tartanak. A lázadó erők jól fel voltak fegyverkezve, ezért elkeseredett utcai harcokra kerül sor, az ELAS embereit december 18-val szorítják ki a városból, a végső fegyverszünet 1945. január 15-én veszi kezdetét.

Caserta-megállapodás

Részt vett Saraphis az ELAS és a Zervas az EDES tábornokai, valamint Papandreou és négy minisztere. A megállapodást szeptember 26-án írták alá, mind az EDES, mind az ELAS, valamint a száműzetésben lévő görög kormány, beleegyezett abba, hogy erőiket a brit Ronald Scobie altábornagy vezesse, hogy Görögországból szorítsák ki a németeket. A brit erők partra szállnak Görögországban, a felszabadítási hadművelet neve "Manna" hadművelet. A hadműveletben részt vesz a brit 2. ejtőernyős és a 23. páncélozott hadosztály, kommandós és különleges egységek, valamint a Görög Hegyi Brigád és a Görög Szent Ezred, két RAF és egy görög repülőgép-század. Az UNRRA, az ENSZ segélyszervezete és a Vöröskereszt élelmiszert, ruhát, gyógyszert juttat el a nélkülöző lakosság részére. A Vörös Hadsereg előre nyomulása hatására Hitler úgy dönt, hogy a német hadsereg 1944 szeptemberében kivonul Görögországból. Scobie tábornok biztosította a rendet Athénban október 12-től, miután a németeket evakuálták, hogy megakadályozzák a kommunista hatalomátvételt.

Varkizai szerződés

1945. február 12., a görög külügyminiszter és a Kommunista Párt titkára írta alá, népszavazás a görög alkotmánnyal kapcsolatos problémák megoldása érdekében, előírta, hogy a EAM-ELAS leszerel, de a szerződés csak politikai okokból adott amnesztiát.

Kezdetben Nagy-Britannia, majd az Egyesült Államok anyagi, katonai erőforrással, szakértői tudással támogatta az athéni kormányt, s lehetőségeikhez képest Jugoszlávia, Bulgária és a Szovjetunió is támogatta a Görög Demokratikus Hadsereget (élelmiszer, gyógyszer, egészségügyi felszerelés, teherautók, hadtáp felszerelések, fegyverek, pénz).

A háború utáni kormány azonban a baloldali erők teljes megsemmisítését tűzte ki célul, ez vezetett az 1946-1949 közötti polgárháborús harcokhoz, s ennek következtében százezrek kényszerültek menekülni Görögországból.

A Görögországgal szomszédos államok megkönnyítették a rokkantak, sebesült katonák, civilek számára a belépést országaikba.

Az 1945-1946 közötti időszakban a Görög Kommunista Párt hátországként kezelhette a Görögországgal határos balkáni államokat, elsősorban Jugoszláviát, a párt üldözött káderei, családtagjai ezrével leltek menedéket Újvidéken és az észak-makedón területeken ideiglenesen, ők főként a szlavomakedón etnikumhoz tartozó emberek voltak. Állandósult megoldásnak az egykor németek lakta vajdasági települést, Bulkeszit szemelték ki, melyet azonban a polgárháború befejezésével, 1949 augusztusa után felszámoltak, s az itt élőket Csehszlovákiába telepítették át három hullámban (1949. augusztus 30. szeptember 2., szeptember 7., 3.593 fő). Később újabb 600 fő érkezett Jugoszláviából, 20 fő matróz Franciaországból, s 1949. november 4-én, 1.803 fő, december 12-én, 1.607 fő Lengyelországból, 1950. január 28-án, 444 fő Bulgáriából, 1950 júniusában 59 sebesült Magyarországról. Az 1950. december 15-i jelentés szerint összesen 12.095 menekült, ebből 3.005 fő nő, 3.905 fő férfi és 5.185 gyermek volt az országban.

A polgárháború miatt Kelet-Európába menekült, menekített gyerekek, felnőttek, civil lakosság, katona görögök, politikai menekült státuszt kaptak. A szülői felügyelet nélküli gyerekeket Albánia, Bulgária, Románia, Csehszlovákia, Magyarország fogadta be. 1948-ban már a Nemzeti Hadsereg szervezésében történtek ezek az áttelepítések, a görög gyerekek 1948-1949 folyamán tömegesen érkeztek ezen államokba. 1949. szeptember 16-án Ricában (Grúzia) Nikosz Zachariadisz, a Görög Kommunista Párt főtitkára találkozott Sztálinnal és a Szovjet Kommunista Párt PB tagjaival, valószínűleg itt születtek meg a menekültek szétosztásának általános elvei.

Romániába 1.200 sebesült érkezett 1948-1949 között, egyharmaduk orvosi ellátás után visszament harcolni. 1949 augusztusában, Albániából 3.500 görög menekült került Constanzába a Transzilvánia román teherhajó által, majd vonattal Floricába. 1950. július 28-án, Bulgáriából 800 fő került ismét a településre, majd 400 fő gyermek érkezett szüleihez a gyermekotthonokból.

A polgárháborús menekültek Durres (Albánia) kikötőjéből indultak útnak, főleg lengyel, kis részben szovjet és román teherhajókon. A katonák Taskentbe (Üzbegisztán) kerültek, a többiek a Földközi-tengeren és a Gibraltári-szoroson keresztül a Gdański-öböl partján fekvő Gdynia kikötőjében szálltak partra.

Az 1950. évi adatok szerint Romániában 9.100 fő, Csehszlovákiában 11.941 fő, Lengyelországban 11.458 fő, Magyarországon 7.253 fő, Bulgáriában 3.021 fő, az NDK-ban 1.128 fő (csak gyerek), a Szovjetunióban 11.980 fő (csak felnőtt), Jugoszláviában 25.000 fő menekült volt.

Románia (5.664 fő), Csehszlovákia (5.185 fő), Magyarország (2.176 fő) gyermeket fogadott be.

1948-ban Magyarországra 3.000 fő gyermek érkezett szülő nélkül, vonattal, a Keleti Pályaudvarra, akiket először a Széchenyi-fürdőbe vittek tisztálkodni, majd új ruhákat, cipőket kaptak, később a Mátyás laktanyába szállították át őket egy időre. Felejthetetlen élményeik, amikor a vonaton kenyeret kaptak lekvárral a vöröskeresztes nővérektől, a szálláshelyen a húsleves cérnametélttel, a sült krumpli rántott hússal és a jonatán alma szaftos, felejthetetlen íze, valamint a kakaó. Sokuk itt látott először villanyfényt, de mindegyikük emlékszik a szeretetteljes fogadtatásra (apácák, ápolónők), a szeretetre, becsületre, munkaszeretetre, tisztességre való nevelésre.

Magyarországon az alábbi településeken voltak görög gyermekeket befogadó gyermekotthonok: Balatonalmádi, Balatonkenese, Hőgyész, Fehérvárcsurgó, Dég. 1951-ben 1.750 fő, 1952-ben 1.808 fő, 1953-ban 1.710 fő gyermek élt és tanult magyar, görög nyelven ezen otthonokban. Természetesen éltek gyermekek a Zachariadisz Gyermekotthonban az Üllői úton, a Dohánygyárban (400 család) a Kőbányai út 22-ben és Beloiannisz faluban is. Az otthonokból magyar családokhoz kerültek gyermekek pár hónapra, szünetekre, hétvégékre. Az otthonban élő gyermekek testvéreknek érezték magukat, közösség lettek, annak ellenére, hogy 260 településről érkeztek országunkba, sokan azt sem tudták, hogy pontosan mikor születtek. 1953-ban az epirusziak nagy része a Vöröskereszt segítségével elindította a visszatelepülési folyamatot Görögországba, ténylegesen 1954. február 19-én történtek meg a családegyesítések.

A gyermekek a polgárháborús időkből az alábbiakra emlékeznek: megfélemlítés, verések, gyújtogatások, bombázások, fegyverropogások hangja, halállal való szembenézés, a katonák verték a gyermekeket is, hogy elmondják partizán szüleik hol vannak, korán reggel felderítő repülők jöttek, amiket ők Galantasz-nak (tejesnek) hívtak, a korai óra miatt, amikor a tejes is járt. A felderítő repülőket mindig követték a bombázók.

Az útra úgy emlékeznek vissza, hogy falujukból szedték őket össze, volt, hogy szüleik Albániáig, Bulgáriáig, Jugoszláviáig kísérték őket, vagy családdal érkeztek hozzánk. Általában éjszaka menekültek gyalog, az út megerőltető volt, barlangokban is bujdostak a kormánykatonák elől, volt, hogy hirtelen kellett menekülni, mindent ott kellett hagyni, hidegben, hóban gyalogolni, út közben repülők bombázták őket, nappal elbújtak, a partizánok segítették őket, a teherautókra, vonatra a szülők nélkül szálltak fel testvéreikkel, barátaikkal, emlékeznek az éhezésre, kínlódásra, nyomorgásra és arra, hogy mindig szomjasak voltak. Az úton 11-15 éves lányokra bízták a kicsiket 15-20 fős csoportokban, az útra narancsot kaptak.

Vaszil bácsi édesapám egyik jó barátja volt, családjaink egy házban laktak, így együtt sétáltattak bennünket, lányaikat, a Golgota téren. Személyében egy szerény, jó ítélőképességű, szorgalmas, vidám embert ismerhettünk meg, akivel mindig jó volt beszélgetni.

*Makedónia a mai Görögországnak az Olümposztól északra eső területe, melyet az ókorban keletről Trákia, délről Thesszália, nyugatról Épeirosz és Illíria határolt.

Makedónia uralkodói I. Alexandrosz, II. Philipposz és III. Alexandrosz (Nagy Sándor – Megalosz Alexandrosz) a hódító, aki alig 12 év alatt meghódítja az akkori ismert világ felét. Hódításainak hatására a görög kultúra, az ókori görög filozófia, művészet és irodalom a következő évszázadokban gyorsan elterjedt Ázsiában, Afrikában, Európában, s nagy szerepet játszik a kereszténység sikerében, hiszen az Újszövetség és a kora keresztény szövegek is görögül íródtak, melyet könnyen olvastak Jeruzsálemben, Egyiptomban és Rómában is.

Makedónia erdői lehetővé tették, hogy kereskedő- és hadihajókat építsenek, a hegyekben vasat, ezüstöt és arany is találtak.

Vergina

Makedónia első fővárosa és a makedón királyok temetkezőhelye. Makedón szokás szerint az elhunyt uralkodót először máglyára tették, majd az egész hadsereg előtt elégették, amikor elhamvadt a tűz, összeszedték a csontjait, borban megmosták és királyi bíborba göngyölték. II. Philipposz maradványait a tetején tizenhat ágú csillaggal, oldalán bonyolult, kék üvegrozettákkal díszített gyönyörű, oroszlánlábas aranyládába tették, majd kőszarkofágba zárták. Mellé ezüst ivóedényeket, páncélzatot, fegyvereket, értékes használati tárgyakat, többek között egy 3 cm-es elefántcsont Alexandrosz képmást is tettek. A sír elé kis szentélyt építettek. 1977-ben nem messze a várostól, Manolis Andronikos logosi régész három királyi sírt fedezett fel, az egyikben II. Philipposz és felesége, a másikban III. Philipposz és felesége, a harmadikban IV. Alexandrosz nyugszik. A sírokban ezüst fejvédőt, vas sisakot, szertartási pajzsot, fegyvereket is felleltek a régészek.

Megalosz Alexandrosz i.e. 323 júniusában halt meg Babilonban, testét Egyiptomban helyezték örök nyugalomba, sírhelye ma már ismeretlen.

Pella

Az i.e. 5. századtól kezdve Makedónia fővárosa, kereskedelmi központ.

Veria

Veria - YouTube

Edessa