A Kádár-rendszer végső elismeréseként, 1978. január 6-án Cyrus Vance amerikai külügyminiszter, az amerikai nép és Jimmy Carter elnök képviseletében visszaszolgáltatja a magyar népnek Szent István koronáját. Tavasszal az MSZMP KB határozatot hoz arról, hogy a magyar mezőgazdaság talpköve a háztáji gazdaság. Ebben az évben derül ki a magyar emberek számára, hogy a fogyasztói árak mennyire térnek el a ráfordításoktól, s a magyar gazdaság nyugati hitelek nélkül nem képes gyarapodni. Megint tanultunk valamit, de nekem ez az év egy egészen más élményt is hozott...
13 éves voltam, amikor édesapám hazaérve a munkából nagy hírrel állt elő. „Kislányom képzeld felajánlották, hogy részt vehetek a magyar delegáció tagjaként, a Havannában megrendezendő világifjúsági és diáktalálkozón. Mit szólsz hozzá?” Hát én nagy kalandor voltam már akkor is, így lelkesen válaszoltam, hogy „ezt nem szabad kihagyni apu, el kell menni, ilyen lehetőség még egyszer nem adódik az életben”. Hát így is lett, 1978 júliusában édesapám felült a kollégáival egy MALÉV gépre és élete legnagyobb utazásán és kalandján vett részt, a XI. Világifjúsági és Diáktalálkozón. Berlinben és Ganderben (Új-Fundland, Kanada) leszállt a gép üzemanyag felvétel céljából, míg végül elérte úti-célját Havannát. Minden kiküldött szép, a trópusi, meleg és esős éghajlatnak megfelelő egyenruhát kapott, mint az olimpikonok, még ma is emlékszem a krémszínű öltönyökre, a zöld és khaki színű utazó ruhákra és a piros-fehér-zöld színben pompázó felsőkre. Magyarország az Ikarus buszok garmadáját küldte Havannába a Grúzia nevű hajó fedélzetén az ungvári buszsofőrökkel egyetemben, ők szállították a küldötteket egyik helyszínről a másikra. A delegációknak kizárólag a kijelölt útvonalakon volt szabad közlekedniük, ahonnét eltávolították a sokgyermekes szegény családokat, prostituáltakat, bandákat. A buszok a rendezvény után is Havanna utcáit rótták, támogatva a helyi tömegközlekedést, s az Ukrajnában működő lembergi autóbuszgyár is ajándékozott járműveket ugyanezen célból.
A VIT (World Festival of Youth and Students) a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (World Federation of Democratic Youth /London/) által 1945 után szervezett baloldali fiatalok világtalálkozója, ahol politikai fórumokra, szemináriumokra, vitaestekre, valamint sport-, és kulturális eseményekre is sor kerül. A XI. VIT jelszava: Antiimperialista szolidaritásért, békéért és barátságért! 145 ország 18.500 küldötte vett részt rajta, ebből 400 fő amerikai volt, Kína bojkottálta, a magyar küldöttséget Maróthy László első titkár vezette. Kuba két éven át készült a rendezvényre. 1978. július 28-án került sor a rendezvény ünnepélyes megnyitójára a Latin-Amerika Stadionban, s augusztus 5-én ért véget a találkozó. Egyedülálló volt, hiszen első alkalommal látogathatott egy baloldali kötődésű világtalálkozó a nyugati félgömbre, s lazított Kuba elszigeteltségén, 1.500 újságíró tudósított az eseményről, így Kuba meg tudta mutatni egy másik arcát is.
Édesapám szerencsés volt, mert nemcsak a VIT ideje alatt, de magyar részről a rendezvény előkészítésében és lebonyolításában is részt vehetett, így mintegy 1 hónapot töltött a Karib-tengeri országban. Megismerte az ott élő, becsületes embereket, együtt dolgozott velük és sokukkal barátságba is keveredett, így bepillantást nyerhetett mindennapjaikba. A város épületeinek nagy része lepusztult volt, kivéve az amerikaiak által építettek, de mindenhol tisztaság jellemezte az otthonokat. Az ott élő emberek szegények voltak, volt ugyan pénzük, de nem volt áru a boltban, amit megvásárolhattak volna. A VIT idejére nyitott üzletekben csak a küldöttségek tagjai vásárolhattak, így nem egy kubai család pénzét édesapámnak adta át, hogy a boltban megvásárolhassa részükre a kívánt termékeket (ruhákat, élelmiszereket), apám mégis boldog emberek társaságát élvezhette, s olyan szenvedéllyel éltek, mint kevés nép. Mesélte, a zene és a tánc a lételemük volt, ha kedvük tartotta csak úgy összeverődtek zenélni, táncolni az utcán, sokszor fesztiváli hangulat alakult ki, a pici lány vérében ugyanúgy benne volt a tánc, mint az édesanyjáéban, apám gyönyörű mesztic nőket láthatott.
Fürödhetett a Karib-tengerben, áradozott Varadero gyönyörű fehér homokos tengerpartjáról, a hatalmas hullámokról, s a kristálytiszta vízről, mondta, hogy az ott élők is ugyanúgy le tudtak égni a tűző napon, mint mi. Járt a Varaderotól 170 km-re lévő Zapata-félsziget természetvédelmi területen található Guama indiánfaluban és krokodilfarmon. Kuba klímája kedvez a dohánytermesztésnek, így meglátogatták az egyik szivargyárat, ahol kézzel sodort szivarokat gyártottak, ezek közül legismertebb a „Cohiba” márkanevű. Sétált a Malecon, s Havanna óvárosában, az utcán nem egyszer oldtimerekkel, hatalmas amerikai autókkal találkozott, és járt a Havana Club rum múzeumban is. Rengeteg volt a gyümölcs a városban, ananász, banán, pápája, mangó, citrom, narancs, kókuszdió. Esténként, munka után, barátok és kollégák társaságban itta a kubai fehér és aranyszínű, érlelés nélküli rumból készített jobbnál jobb koktélokat, mint a Cuba Libre, a Daiquiri, a Mojito, a Pina Colada és a Havana Loco. A cukornádból készített kubai rum a legjobb a világon, létezik érlelt, 3, 7 és akár 15 éves változata is, melyet már nem koktélként, hanem önmagában fogyasztanak.
A Hazautazásakor, apámat a kubai barátok, egy-egy cukornádvágó késsel ajándékozták meg, még ma is őrzöm és használom őket. Mesélte, minden nap leszakadt az ég, hiszen az esős hónapokban járt ott, a ruhák nem akartak száradni a szálláson, napközben +45-47 Celsius fok volt, s majdnem 100 %-os páratartalom, s a szálláshely falán kis gyíkok rohangáltak. Kuba a Karib-tenger északi szigete, keletről az Atlanti-óceán, nyugatról a Mexikói-öböl, délről a Karib-tenger mossa határait. Bennem élnek tovább az Ő élményei, melyet egy gyönyörű országban tapasztalhatott meg.
Havanna eredetileg kikötőváros volt, 1607-ben lett Kuba fővárosa, s az újvilági spanyol gyarmatok központi kikötője. 1762-ben, a hétéves háborúban, Nagy-Britannia szerezte meg a kikötővárost, szabad kereskedelem valósult meg, sok rabszolgát szállítottak ide. A háború végét követő évben a várost elcserélték Floridára, 1868-ig ismét spanyol fennhatóság alatt állt. Az 1920-as években Havanna az amerikai állampolgárok népszerű kirándulóhelyévé vált. Kubában forradalom, gerillaharcok és fegyveres felkelés (1953. július 26. – 1959. január 1.) zajlott le, melyet Fidel Castro vezetett a Batista diktatúra ellen, testvére Raul és Che Guevara segítségével. Kuba földterületének 75 %-át túlnyomó részben amerikai cégek és magánszemélyek birtokolták. A forradalom győzelme után, az új kormány, a nyomorban élő földművelők megsegítése érdekében fölreformot hajtott végre és az 1.000 hektárnál nagyobb birtokokat államosították és felosztották a termelőszövetkezetek között. Az Egyesült Államok válaszul befagyasztotta a kubai kormány számláit, megszakított minden diplomáciai kapcsolatot és embargót vezetett be Kubával szemben, Kuba a Szovjetunióhoz fordult segítségért. Castro államosította az egyházi vagyont, betiltotta a magániskolákat, megszüntette az írástudatlanságot. 1960 után ellenforradalom zajlik, 1961-ben a CIA szervezésében megindul a Disznó-öbölbeli invázió a kubai kormány megdöntése érdekében, mely alig 60 órán belül csődöt mond. Kubai rakétaválság, J.F.Kennedy, az USA elnöke 1962. október 22-én este 7 órakor bejelenti, hogy az amerikai haditengerészet blokád alá veszi Kubát, mert a Szovjetunió közepes és köztes hatótávolságú rakétákat, valamint nukleáris eszközök célba juttatására alkalmas bombázó repülőgépeket (IL-28-as bombázók és Komar torpedórombolók) állomásoztat kubai földön. A Szovjetunió nem tagadta a fegyverek jelenlétét, de leszögezte, hogy kizárólag védelmi célokat szolgálnak, s nem ismerte el, hogy azok szovjet rakéták. A harmadik nap 19 szovjet hajó és 1 tengeralattjáró közelítette meg a blokádot, majd visszafordultak. Október 25-28-a között Hruscsov megalkuszik Kennedyvel: az ENSZ felügyelete alatt leszerelik a kubai rakétákat, Amerika pedig megígéri, hogy nem támadja meg Kubát, valamint a törökországi Jupitereket elszállítja.
