Édesapám sokat mesélt gyermekkoráról, az apai nagyanyjánál, a Mátra aljai faluban töltött napokról, többek között a kenyér/az élet tiszteletéről. Családunkban mindig ő vágta, szelte meg a kenyeret, de előtte öklével megkongatta annak hasát és a késsel egy keresztet rajzolt a kenyér aljára.

A jó kenyér a jó gabonával kezdődött és elengedhetetlen volt, hogy a gabonát a molnár a malomban megfelelő minőségűre őrölje a malomkövek között. A gyerekek mindig örömmel figyelték a nagymama péntek délutáni mozdulatait, amint elővette a szitát, a fateknőt, az élesztőt, a lisztet, a sót, friss vizet hozatott velük az artézi kútról, tudták, hogy most kezdődik a kenyér dagasztása, mely igazán nem könnyű munka. Dagasztás után, egész éjjel kelesztették a tésztát meleg helyre téve és szép fehér vászonnal letakarva. A dédimnek még volt kemencéje, egy héten egyszer, szombat reggel került sor a kenyér kisütésére és egész héten ki kellett tartania. A férfiak száraz fával felfűtötték a kemencét, amikor már nem volt láng, csak parázs, az asszonyok tiszta helyet alakítottak ki a kemence belsejében és a lapáttal behelyezték a tésztából kiszakajtott kenyereket, cipókat annak gyomrába. Az asszonyok már gyakorlatból tudták, hogy mennyi idő után szabad kinyitni a kemence ajtaját és kivenni az aranybarnára sült életet. Az aprótalpúak alig várták, hogy a kemencéből kikerüljenek a kenyerek, a mamának még arra is volt gondja, hogy kicsi cipókat süssön, éppen annyit, amennyi gyermek volt a háznál, s az is előfordult, hogy ilyenkor lángos is készült.

Abban az időben a leány addig nem mehetett férjhez, amíg meg nem varrta a kelengyéjét, meg nem tanult ételt készíteni, süteményt sütni és főként meg nem tanult kenyeret dagasztani, sütni. A kenyeret meg kellett becsülni, egy darab sem kerülhetett a szemétbe, pedig hét vége felé már eléggé megszáradt, akkor tejbe áztatták és úgy ették meg.

A régi magyar búza a minőségéről volt híres, a mai, a biológiai alapok, a gépek-, a technológia, a szakembergárda fejlesztésének köszönhetően nemcsak a minőségéről, de a termésátlagáról is. A minőség a búzaszem fehérjetartalmával arányosan növekszik, ezért fontos a búza sikértartalma, hiszen ez biztosítja, hogy a tészta rugalmas, nyújtható, az élesztő hatására keletkező gázok feszítő hatásával szemben ellenálló legyen.