2018. december 30-án estére jegyem volt a Veszprémi Petőfi Színházba Malek Andrea, Jáger András (Soulistic), Szűcs Antal Gábor és Balázs Fecó estjére. Zenei stílusok találkozása volt ez az este.

Totya gitáron a latin stílust, Malek Andrea gyönyörű hangján a jazzes és a magyar népzenei stílust hozta, melyet Jáger András kísért zongorán, saját szerzeményeit is megszólaltatva, Fecó pedig a lírikus rockot képviselte. A nézők a két órás zenei műsor által egy boldogság bombát kaptak ajándékba, stílusos befejezése volt ez a 2018-as évnek.

Már kívülről megfogott a Petőfi Színház épületének szecessziós stílusa, elhelyezkedése. A színházat 1984 és 1988 között a Középülettervező Vállalat újította fel, s 1920 óra viseli Petőfi Sándor nevét.

Aztán beléptem a szép Foyer-ba, tele festményekkel, a gyönyörű színházterem, s megpillantottam a színpadon az előkészített hangszereket. Már ekkor szárnyalt a lelkem, tudtam, egy különleges estében lesz részem. Mindhárom fellépővel a nézők együtt énekelték az ismert, felcsendülő dalokat, szép esténk volt.

Éjszaka nem sokat aludtam a szállodában, a megélt új élmények, benyomások hatása alatt álltam. Korán felkeltem, kihagytam a reggelit és másfél óra alatt legyalogoltam a Sygic segítségével a vasútállomásra. Látni akartam a felkelő nap sugarait Veszprém városa felett. A színházig már kiismertem magam, még sötétben sétáltam a szép belvárosban, múzeumok és templomok mellett haladtam el és mire a Nap első sugarai beragyogták a környéket már a várnegyed is feltűnt. 8 órakor már a vonaton ültem és szemléltem a szép magyar tájat, a táplálkozó őzikéket, az elsuhanó mezőgazdasági és turisztikai területeket, feltöltődve tértem haza otthonomba.

 „Minden ember egyenlőnek születik, és el nem idegeníthető joga az élet, a szabadság és a boldogság keresése.”

„Boldog ember voltam, mert megtaláltam az élet értelmét, biztosítottam a magam szabadságát, és igyekeztem biztosítani a másokét. Ezért hiszek abban, hogy a boldogság nem csupán a kiválasztottaké.”

Franklin tudta, hogy az idő, a történelem pártolja az ő igazságát, és akit az idő pártfogol, az sosem csalatkozhat, „Mindig célba ér, aki várakozni tud!”, idézte a francia közmondást.

Az emberiség sorsát döntően befolyásoló nagy földrajzi felfedezéseket nem a tudásvágy indította el, hanem elsősorban az anyagi érdek, Európa már a keresztes hadjáratok idején felismeri a keleti országokkal való kereskedés jelentőségét (finom textíliák, fűszerek). A XIV. századi hajósok még csak a Földközi tenger habjait szelték, ám a törökök előrenyomulása miatt nehéz lett a hajózás.

A portugál kormány a század második felében ingyen fával támogatta polgárait a hajók építésében és vámkedvezményekkel a hazai hajókon történő áruszállítást. Az állam megkövetelte, hogy a kapitányok hajónaplót vezessenek (útvonal és változásai, szélirány, szélerősség, áramlások, csillagászati jelenségek, térképek), Henrik herceg Sagresben tengerésziskolát alapít, így a portugál hajósok 1416-1432 között elérnek Madeirára és az Azori-szigetekre, ez az első lépés az Újvilág meghódítására. A portugál tengerészek új, képzettebb nemzedékének tagja Bartolomeu Dias 1488-ban megtalálja az Indiai-óceánba vezető utat, megkerülvén az Afrika déli csücskénél fekvő Gyötrelmek/Jóreménység fokát.

A spanyolok 1481 óta folyamatosan harcolnak a földjükön még a VIII. században megtelepedett mórok ellen (Granadai Emírség), 1492. január 2-án elesik Granada, véget ér a közel 800 éves mór uralom Spanyolországban. 1492. augusztus 3-án, reggel 8 órakor a spanyol korona megbízásából, egy genovai tengerészkapitány, ama bizonyos Kolumbusz Kristóf nyugati irányban szándékozik átszelni az óceánt, három hajó indul a Santa María, a Pinta és a Niná, úgy gondolják Kínát és Japánt érinthetik. Kolumbusz tudja már, hogy a Föld gömb alakú, ezért körülhajózható. Az ókori Ptolemaiosz a szárazföldet a gömb 180 fokával egyenlő nagyságúnak becsülte, így a tenger vizével borított rész is 180 foknyi. Arisztotelész és Seneca úgy vélte, hogy Cádízhoz nyugatra egészen közel esik Ázsia, ez azonban tévedés volt, Európa és Ázsia között a tengeren a távolság 229 fok. Kolumbusz a passzátszél segítségével hajózik dél-nyugatnak a Kanári-szigetekig, majd nyugatnak, s az Atlanti-óceán átszelése után azt hiszi, hogy ázsiai vizekre érkezett, felfedezi San Salvadort, a Bahama-szigetcsoportot, Kubát és Haitit. A nagy Felfedező indulásakor nem tudta hová megy, érkezésekor nem tudta hol van, amikor hazaérkezett 1493 márciusában, még mindig nem sejtette hol volt, felfedezésével új történelmi korszak kezdődött az emberiség történetében.

1519. április 22-én Don Hernando Cortés kiköt Veracruznál, november 8-án pedig bevonul az azték birodalom nagyvárosába Tenocstitlánba, ahol csodákat lát és tapasztal, de ez már egy másik történet.

Az észak-amerikai földrész három, európai eredetű birodalma kutatások, kalandok, pusztítások során alakul ki. A spanyoloké Mexikóban, a szigeteken és a Csendes-óceán partvidékén, a franciáké Kanadában és a Mississippi mentén, az angoloké a földrész keleti partvidékén, amelyet az Atlanti-óceán hullámai és az Alleghany-hegylánc szegélyeznek, s 250 év alatt ezen a keleti partvidéken megszületik egy új világ. Lakosai hivatalosan az angol király fennhatósága alá tartoznak, s 13 gyarmaton élnek, pedig ők maguk és őseik épp azért hagyták el régi hazájukat, hogy gazdasági függetlenséget, vallásszabadságot nyerjenek. Harcolniuk kellett a vadonnal, az indián őslakossággal és a környező francia gyarmatbirodalom katonáival, mégis nemzedékek alatt megerősödtek, ezért bizakodó önérzettel és növekvő szabadságvággyal függetlenséget akartak. 1770 táján már hárommillió lakosából kétmillió Európából áttelepült volt. A földeken félmillió Afrikából származó rabszolga dolgozott, melyet a hajóskapitányok és ültetvényesek nyilvántartásából tudunk. A fehér lakosság farmerekből, kézművesekből, kereskedőkből állt, akik közül egyedül a munka szerzett becsületet.

„Nem vagyok jós, de sokat foglalkoztam matematikával. A valószínűség mindig kiszámítható. Az észak-amerikai angolok húszévenként megkettőzik népességük számát, és ebből világosan következik, hogy gazdaságunk fejlődése száz év alatt túlszárnyalja majd az angol anyaországét.”

Az indiánok számát nem lehetett tudni, az irokézek hat törzse élt politikai szövetségben, barátságban az északi telepesekkel, a többi törzs harccal igyekezett megakadályozni, hogy a fehérek terjeszkedése az Alleghany-hegylánc magaslatain átcsapjon.

Hétéves háború (1756-1763), Franciaország észak-amerikai gyarmatait Anglia és Spanyolország szerzi meg. A franciák az európai háborúban sem voltak sikeresek, az észak-amerikai angol győzelem (Signal Hill-i csata) eredményeképpen a béketárgyaláson Franciaország lemond Kanadáról és a Mississippi torkolatvidékéről (Párizs 1763.). Az észak-amerikai gyarmatokon francia és indián háború is folyt 1754-1763 között. A győzelem után Anglia hozzáfog, hogy érvényt szerezzen korábban hozott törvényeinek, s ezzel áthárítsa államadósságának egy részét az amerikai gyarmatokra.

Amerikai függetlenségi háború (1775.04.19. – 1783. 09. 03.): 13 észak-amerikai gyarmat (New Hampshire, Massachusetts, Rhode Island, Connecticut, New York és Vermont, New Jersey, Pennsylvania, Delaware, Maryland, Virginia és Kentucky, Észak-Karolina és Tennessee, Dél-Karolina, Georgia) háborúja Nagy-Britannia ellen. Kezdetben a gyarmatok az adók (bélyegtörvény, teatörvény) visszavonását követelték Angliától, bojkottálták az Angliából érkező árucikkeket. Politikai csoportok: partióták a függetlenség mellett harcolnak, a lojalisták hűségesek Nagy-Britanniához.

Az adók elleni tiltakozás 1775-ben fegyveres szakaszba lép (lexingtoni összecsapás). 1776-ban az angolok német zsoldosokat küldenek Amerikába. A kongresszus öt tagja (Thomas Jefferson, Roger Sherman, Benjamin Franklin, Robert Livingston, John Adams) elhatározza, hogy meg kell szövegezni a Függetlenségi Nyilatkozatot, mely alapján a gyarmatok elszakadnak Angliától. A feladatra Thomas Jeffersont találják a legalkalmasabbnak, a szöveget a 13 állam képviselője július 1-jén jóváhagyja, s 1776. július 4-én kihirdetik ki, létrejön az Amerikai Egyesült Államok.

Benjamin Franklint a kormány megbízza, hogy titkos tárgyalásokat folytasson Franciaországgal, az útra két unokáját, Willt és Bent is magával viszi. A francia király intézkedik az amerikai felkelők titkos megsegítésére, létrejön a Rodrigue Hortalez és Társa cég Beaumarchais irányítása alatt. A vitorlás hajók francia zászló alatt szállítják Haiti és Martinique szigetére a fegyvereket, ahonnan amerikai hajók juttatták el azt George Washington seregeihez. George Washington az Amerikai Egyesült Államok első elnöke, a függetlenségi háború főparancsnoka és győztes hadvezére. 1778-ban, a saratogai amerikai győzelem után, Franciaország hivatalos szövetséget köt az Egyesült Államokkal, majd Spanyolország és Hollandia is háborúba lép Nagy-Britannia ellen. A háború helyszíne Észak-Amerika keleti része, az Egyesült Államok és Kanada, az Atlanti-óceán, a Karib-tenger és a Földközi-tenger. A harc 1783-ban a párizsi békekötéssel zárul, ahol Nagy-Britannia elismeri az Amerikai Egyesült Államok szuverenitását. Anglia, spanyol, francia és holland ellenfeleivel szemben a versailles-i békeszerződésekben egyezik meg. Nyugat és Kelet Florida, Minorca Spanyolországhoz, Szenegál Franciaországhoz kerül.

Benjamin Franklin nyomdász, író, tudós, diplomata. 1706-ban Bostonban születik a Tej utcában, tízedik gyerekként, ezért édesapja tizednek hívja. 10 éves korától apja gyertyaöntő üzemében dolgozik, keresetének nagy részét könyvekre költi. Nagyon szeret olvasni, ezért édesapja 12 éves korában bátyjához, Jameshez küldi nyomdászinasnak, a tanonc pillanatok alatt túlnő oktatóján. 14 évesen a New-England Courant-ban jelennek meg első cikkei Silence Dogood álnéven, 16 évesen már teljesen egyedül szerkeszti, nyomtatja a lapot. Testvérével nem egyezik, ezért megszökik tőle és először New Yorkba, majd Philadelphiába (a kvékerek nevezték el a várost testvéri szeretetnek) utazik, egy dollárral és Bradford nyomdász ajánlólevelével a zsebében száll partra. A Pennsylvania kormányzó 1724-ben Londonba küldi a 19 éves Bent, hogy vásároljon új betűtípusokat és tanuljon a könyvnyomtatás európai központjában, három évig itt is marad, majd hazatér, újságot alapít. Újságot ír, szerkeszt, nyomtat, 1729-ben jelenik meg a Pennsylvania Gazette első száma, 1732-ben német nyelvű lapot indít Philadelphische Zeintung néven. 1731-ben Ő alapítja az első közkönyvtárat Amerikában. 1754-ben elkészíti Amerikában az első újságrajzot. Megalkotja az első réz nyomó sajtót, amivel papírpénzt lehet gyártani, ő szerkeszti a bankókra a díszítéseket, betűtípusokat.

Naplójában 12 alapelvet rögzít: mértékletesség, hallgatás, rend, határozottság, igénytelenség, szorgalom, őszinteség, igazságosság, önmérséklet, tisztaság, nyugalom, uralom az ösztönök felett, majd 13. alapelvként az alázatot.

Amerikában megszervezi a postaszolgálatot.

1746-ban kezdi el elektromos kísérleteit, 1752-ben hajtja végre híres kísérletét, amikor is sárkányt ereget, melyre egy hosszú, hegyes fém rudat illeszt, így kimutatja, hogy a villám és az elektromosság azonos, ezzel feltalálja és meghonosítja a villámhárítót. Ő javasolja, hogy Philadelphiában minden ház falára lámpást szereljenek, kórházat, főiskolát alapítsanak. Kísérletezik a színek hővezetésével. Elkészíti 32 db üveg félgömbből az armonica hangszert, melyet később üvegharmonikának hívnak. Az irokéz indiánokkal békét köt és megtanulja tőlük, hogy szövetségben kell élni. Azt vallja, hogy a diplomáciában semmit sem adnak ingyen, s az a jó diplomata, aki nem fizeti túl, amit kap. Amerika követe Angliában és Franciaországban.

Olvasmányaiból tudja, hogy 1519-ben Antonio Alaminos spanyol kapitány a mexikói Veracruzból két hónap alatt ért haza Spanyolországba, ez akkoriban bámulatosan rövid időnek számított, Alaminos kapitány tengeráramlatról számol be. Franklin úgy véli, hogy az óceánnak csak a levegőég lehet egyenrangú társa. Az áramlás úgy történhet, hogy a passzátszél ereje a Mexikói-öbölbe sodorja az óceán vizét, a víz az öbölben felduzzad, felmelegszik, aztán lefolyást keres, így a passzátszél erejével a felmelegedett víztömeg ismét az óceánba kerül. Feltevése bizonyítására tengeri útjai során az Atlanti-óceánon méri a víz hőmérsékletét, megfigyeli, hogy a meleg áramlat, melyet Ő nevezett el Golf-áramlásnak (Golf = öböl), a Mexikói-öbölben indul, elhalad Florida peremén, s Amerika és Új-Funland keleti partjai mellett áthalad az óceánon.

 „Az ember két legnagyobb kincse a gondolkodás és a tapasztalat.”

Nagy természetrajongó vagyok, ahogyan édesapám is az volt, gyermekkoromban faltam Fekete István regényeit, s később fiammal, Krisztiánnal is közösen olvastuk írásait. Még most is sokszor fülünkben cseng a „Fürge róka lábak, surranó kis árnyak, hipp-hopp jön Vuk. Híres nagy vadászok, jobb, ha félre álltok, hipp-hopp jön Vuk.” Úgy gondolom, nem vagyunk egyedül.

1971-ben, 50 évvel ezelőtt, szüleim kézen fogtak bennünket, bátyámat és engem, s elvittek a Vadászati Világkiállításra. Az OMÉK is mindig érdekelte családunkat, de ez egy egészen más élményt adott. Büszkék voltunk, hogy kicsiny hazánk ilyet is tud, nagy dolog volt ez akkoriban, négy kontinens 52 országa képviseltette magát a 35 napig tartó rendezvényen, s 2.300.000 látogató tekintette azt meg, ebből 200.000 külföldi volt. A rendezvény után szakemberek, vadászok, külföldi delegációk vitték hírül az egész világba a magyar vadgazdálkodás eredményeit, tapasztalatait, melyek hazánk jó hírnevét öregbítették, nemzetközi vadvédelmi egyezmények születtek, s az állami gazdaságokban megvalósuló vadásztatás (ebben az időben évente majdnem 4.000 külföldi vadász), nem kis valuta bevételt hozott, mely országunk további fejlődéséhez vezetett. Váncsa Jenő agrárminiszter úr jóvoltából, 20 évesen, egy tanulmányút keretében, saját magam is megtapasztalhattam a Nagybereki Állami Gazdaságban folyó nemzetközi színvonalú munkát.

A fenti élmények alapján én már alig vártam, hogy ismét beléphessek a Hungexpo területére. Voltam én itt már látogató, az Utazás Kiállításon dolgozó, de még nem láttam a nemrég 55 milliárd forintból felújított Hungexpo területét. A főkapun belépve azonnal szembeötlött Szőke Gábor Miklós szobrászművész bőgő szarvasbikája, mely 10 tonna elhullajtott agancsból készült, s melyet Magyarország összes erdészete két éven át gyűjtött. A 15 méter magas építmény száján keresztül is be lehet menni a Hungexpo új épületébe, de mi inkább az oldala mellett sétáltunk el, hogy megfigyelhessük teljes valóságában.

A beléptetésnél nemcsak a jegyünket kérték el, de biztonsági kapuk is fogadtak bennünket, rossz szándékkal ne jöjjön ide senki.

A belépés után azonnal kezünkbe vehettük a Nimród magazin szeptemberi számát, majd beléptünk a „D” pavilon ajtaján, ahol a „Hal, víz és ember” kiállítás valósult meg. Az óriásakváriumokban 50 halfaj mutatkozott be, többek között a viza, mely régebbi időkben a Duna lakója is volt, de megtekinthettük a Velencei-tó, a Balaton, a Tisza, a Tisza-tó és a Fertő-tó élővilágát is. Voltak itt a halászathoz, horgászathoz szükséges eszközök, védett kétéltűek és hüllők, vízimadarak, s a nemzeti parkok igazgatóságai is képviseltették magukat, így mindjárt kedvet kaptunk mindenféle magyarországi kiránduláshoz is. 

Ezután a „H” pavilonban folytattuk utunkat, ez volt a „Központi magyar kiállítás”, ahol a kiállítóterem közepén felvonultatták a magyarországi vadfajokat, melyet leghíresebb vadászaink szoboralakjai öleltek körül, s megcsodálhattuk a több ezer nyílból álló csodaszarvast is a fejünk felett. A kiállított témákban tematikus filmeket is megtekinthettek a látogatók, mint például Bergendy Péter 8 perces, a legmodernebb CGI-technológiával készült Csodaszarvas legendáját. A Seuso kincs két vadászjelenetes darabja is kiállításra került, s a nagyszentmiklósi aranykincs tárgyainak hiteles másolatát is láthattuk. Ennek a pavilonnak a megtekintését minden magyar családnak csak ajánlani tudom, nem lehet betelni a látvánnyal, itt a gyermekek játszva tanulhatnak, s a felnőttek sem maradnak új információk nélkül.

Kicsit később a „G” pavilonba tértünk be, itt valósult meg a „Hazai és nemzetközi trófeakiállítás”, valamint a „Vadászat a 21. században”, itt töltöttük a legtöbb időt. Lenyűgöző volt a látvány, amerre tekintettünk mindenütt trófeák. Nemcsak civil látogatók, de diplomáciai küldöttségek is jelen voltak, sőt sok vadász is szép ruhájában keresgélte a saját trófeáját, melyet a kiállítás idejére rendelkezésre bocsátott. Preparátorokat is láthattunk munka közben, bár jobban érdekeltek bennünket a természetes környezetükben profi módon elhelyezett vadak. Mi civil, s ráadásul női látogatók voltunk, de még így is megakadt a szemünk a vadászpuskákon (Blaser, John Rigby & Co., J.P. Sauer & Sohn, Mauser), a vadásztőrökön, vadászfelszereléseken, aki szeret kirándulni, tudja miről beszélek. Én és fiam is rendelkezünk a finn Marttiini tőr egy-egy példányával, melyet túráink során mindig hasznosan forgatunk, tudjuk, hogy a természetben a jó eszközök életet menthetnek.

Órák múltán átsétáltunk az „A” pavilonba, amely a nemzetközi csarnok volt, felkerestük a kiállító országok standjait, a szlovákoknál és a lengyeleknél kicsit többet időztünk, minden kiállító készült trófeákkal, de láthattunk preparált farkast, barnamedvét, élő vadászkutyát, sast, fehér fejű rétisast, sólymokat, nagyon sok helyen szakmai tanácskozás folyt, s zenész fellépőkkel is találkoztunk.

Aki gasztronómiai élményekben is akarta magát részesíteni, az megtehette, válogathatott a jobbnál jobb vadételek közül.

A Kincsem Parkban 15 órától kezdődtek a bemutatók, ezt most mi kihagytuk, úgy véltük egy napra ennyi élmény elég volt, még újrázhatunk, hiszen október 14-ig nyitva állnak a Hungexpo kapui a látogatók előtt.

2021. szeptember 25-én, az első napon tekintettük meg a közel 17 milliárd forintból megvalósított világkiállítást, s nem csalódtunk, hatalmas élmény volt, örülök, hogy 50 év után hazánk ismét vadászati világkiállítást rendezett. Egy dolgot azonban sajnálok, hogy már csak gondolatban tarthattak velem a szüleim, Jenő bácsi és Vica néni, jó lett volna velük ezt az élményt megosztani.

Az agrárium része az erdő- és vadgazdálkodás és mi magyarok ezt jól csináljuk, ezen a kiállításon meg is mutatjuk, csak ajánlani tudom mindenkinek a rendezvényt, színvonalas, hasznos, a jegyárak megfizethetőek, szeptember 30-tól a FeHoVa Plusz, október 7-től pedig az OMÉK is megtekinthető, a Kincsem Parkban lovas-, agarász-, íjász és fegyverbemutatókon is részt vehetünk, s mielőtt elhagyjuk a vásárváros területét jegyünket emlékbélyegzővel is elláthatjuk. A világkiállítás nemcsak a fővárosra fókuszál, így vidéki programjain is részt vehetünk Bőszénfán, Kardosfán, a Zselicben, a Kassai-völgyben, Kecskeméten, Kaszón, Kaposváron, Ropolyon, Komáromban, Keszthelyen, Nagysalléron, Gödöllőn, a Balatonon, Hatvanban és Vásárosnaményben.

Aprótalpúként szerepeltél az óvodában és az iskolában, szereted a népi kultúrát, a népművészetet, a néptáncot, a táncházat, a népi játékokat, a népdalt, akkor hozzád szól ez az írásom! Gyere velem egy barangolásra, a Hagyományok Háza Hálózat útján, a Felvidékre!

2019. október 26-án, szombaton, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban, a Fő utcában, megnéztem a Felvidék kincsei kiállítást. A Hagyományok Háza a tematikus napok keretében rendezte meg a Felvidék sokszínű és gazdag népi kultúráját bemutató tárlatot. Láthattunk a hagyományos népi kultúrához tartozó kézimunkákat, terítőket, díszpárnákat, kötényeket, női ruhákat és blúzokat, ingeket, ünnepi viseleteket, csipkéket, szőtteseket, szőnyegeket, szalmából és bőrből készült használati és lakberendezési tárgyakat, Gömöri hímes- és szalmarátétes tojásokat.

A kiállítás után betértem a Batthyány téren álló Felsővízivárosi Szent Anna-templomba, hívogatott a templomból kiszűrődő muzsika hangja, éppen próbált az orgonista, így becsusszantam az egyik padba és hallgattam egy kicsit a játékát.

Mivel az esti gálaműsor kezdetéig még volt időm, így egy nagyot sétáltam a Duna-parton, ahol már kigyúltak az esti fények. Az Országház, a Pesti Vigadó épülete, a Duna-parti szállodasor, a Budai Vár, a Várkert Bazár, a Citadella a díszvilágításnak köszönhetően gyönyörű városképet alkottak. Közeledett a gálaest 19 órai kezdete, megszaporáztam a lépteimet, majd beléptem a 2017. és 2018. között, 7,6 milliárd forintból felújított Budai Vigadó/Hagyományok Háza épületébe. Az épületben kapott helyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által 2001. január 1-jén alapított Hagyományok Háza szolgáltató központ és a Nemzeti Művelődési Intézet. Az intézményt a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére hozták létre. A Hagyományok Háza Hálózat 2017. óta működik több magyarországi megyében, Erdélyben, a Vajdaságban, a Kárpátalján és a Felvidéken. Szlovákiában 2018-ban öt felvidéki településen indult el a hiánypótló népzenei képzés, ma már hét helyszínen folyik a hagyományőrzés, ahol főként a néptánc és népzene kincsei kerülnek előtérbe.

Az esti gálaműsor ízelítőt adott, egy kis bepillantást engedett a Felvidék (Gömör, Ipolyság, Csallóköz) zenés-táncos kincseinek tárházába. A színpadon fellépett a Füleki Rakonca Néptáncegyüttes, amely 1995-ben alakult és 70 főt számlál, tagjai a 15-23 év közötti fiatalokból kerülnek ki, vezetőjük Varga Norbert, Varga Lia, Brusznyai Erik. Közösen ápolják a magyar autentikus tánckultúrát, több országos és nemzetközi díjjal rendelkeznek, utánpótláscsapatuk a Kis Rakonca együttes. A felnőttek somogyi, kalotaszegi, Vág-Garamközi táncokat adtak elő, a gyermekek közül a fiúk gömöri pásztorbotolóval és vasvári verbunkkal készültek, a lányok medvesaljai böjti játékokat mutattak be. A Rakonca együttes állandó kísérő zenekara a salgótarjáni Dobroda, s hozzájuk tartozik a füleki Foncsik és a losonci Galáris (Gyöngysor) Énekegyüttes is. A Galáris Énekegyüttes fenntartója a Csemadok, jelenleg 11 tagot számlál, céljuk a népdal hiteles tolmácsolása, de a gyermekek néprajzi alapismereteket és a jeles napok szokásait is megismerik tanulmányaik által, 100-120 dal szerepel a repertoárjukban. A palóc pacsirtáknak is nevezett füleki Foncsik Énekegyüttesnek 7 állandó tajga van, fenntartójuk a Füleki Városi Művelődési Központ, tagjai egyben a Kis Rakonca Néptáncegyüttes táncosai, zoboralji dalcsokrot, illetve zoborvidéki felelgetőst adtak elő. A Ghymesi Igricek régi magyar hangszereken játszottak Katona István vezetőjük társaságában. Az alsóbodoki énekkar kórusvezetője, Holec Ilonka, aki népművészeti hagyományőrző díjakkal is büszkélkedhet, Mikle Zsuzsanna társaságában bodoki népviseletben, zoboralji népdalokat szólaltatott meg palóc nyelvjárásban. A Sendergő Néptáncegyüttes az Ipolyságból érkezett, profin táncolták a felvidéki, a magyar és az erdélyi tájegység táncait a Gereben zenekar kíséretében. 2013-ban alakultak, jelenleg 58 tagot számlálnak, utánpótlás csapatuk a Kis Sendergő, fenntartójuk a FolkHont Polgári Társulás, állandó résztvevői az Eszterlánc Országos Gyermek Néptáncfesztiválnak, ahol eddig négyszer kaptak aranysávos minősítést. A Gereben együttes 1978-ban alakult, tagjai "A népművészet ifjú mestere" cím tulajdonosai. Legfőbb hangszerük a citera, basszuscitera, hárfacitera, de dorombon, dobon, ütőgardonon, hegedűn, nagybőgőn, kobozon, furulyán, tamburán is játszanak, összetéveszthetetlen stílust képviselnek.

Minden néptánc- és énekegyüttes eredeti népviseletben lépett fel, a gálaműsor után táncházat is tartottak az átriumban, ahol már mi nézők is velük együtt rophattuk a táncokat, a gyönyörű népművészeti ruhákat közelről is megszemlélhettük.

Az én szívemhez közel áll a Felvidék, ezért nem hagyhattam ki ezt a programot, s tudjuk, az énekes, ha dalra fakad, saját lelkének rezdülését adja át, örömöt, bánatot, szerelmet, gyászt, az ének száll és száll évszázadokon át. Ismernünk kell a gyökereinket, különben nem tudjuk hová is tartozunk.

„Embernek ének őrzi az időt, Az tartja számon minden eleinket! Hallgass meg egy semmicske éneket, S szíve járását hallod az időnek.” Ratkó József

Egy varázslatos zenei este leírását olvashatod három nagyszerű zeneszerzőre emlékezve, akik közül az egyik egy más évszázadban élt, de zenei munkássága kihatott a másik két művész zenei tanulmányaira, fejlődésére.

Ha szereted a muzsikát, biztosan nem ismeretlen előtted a Fő utca - Corvin tér - Iskola utca által határolt területen álló Budai Vigadó/Hagyományok Háza műemlék épülete. Az 1898 és 1900 között Kallina Mór és Árkay Aladár építészek tervei alapján megvalósított kétemeletes, belsőudvaros, timpanonos, főként neoreneszánsz, eklektikus épület homlokzatán az oszlopfők attikai ion, az oszloptörzsek olasz reneszánsz mintát követnek. A kapu, a mellvédek, a szobrok szintén a római és firenzei palotákat idézik. Amint belépünk az épületbe, tágas előcsarnok fogad bennünket szecessziós díszítéssel, s márványlépcső vezet az emeletre, ahol a 306 fő befogadására alkalmas színháztermet találjuk, mely általában a Magyar Állami Népi Együttes fellépéseinek ad otthont.

2019. május 3-án, pénteken este, egész heti munkánk után, nagy várakozással, szép ruhában, lelkileg ráhangolódva egy felejthetetlen estére, a barátaim társaságában lépkedtünk ama bizonyos márványlépcsőkön. Már a programfüzet kézhezvételekor, jegyeink megvásárlásakor tudtuk, hogy egy megismételhetetlen zenei élményben lesz részünk, melyet még fokozott az előző esti televíziós beszélgetés. Székeinkre leülve, feltekintve a színpadra, láttuk, hogy a zenészek már túl vannak a beálláson, hiszen hangszereik garmadája várt már ott bennünket. Mi izgatottan, egymással beszélgetve ütöttük el az időt a 19 óra 30 perces kezdésig, amikor a nézőtéren már egy gombostűt sem lehetett leejteni, teltház volt. Nem volt véletlen részünkről ez a nagy várakozás, bár nem ismertük a pontos zenei programot, több műfaj találkozására készültünk, s Kossuth-díjas művészeink nevei fémjelezték az előadást, mely a Beethoven Budán Fesztivál (2019. április 30. – május 7.) programsorozat keretében, a Budavári Önkormányzat polgármestere, Dr. Nagy Gábor Tamás úr felkérésére valósult meg, Roll over Beathoven címmel. Az álom megvalósítására felkért két zenész, nem volt más, mint Balázs Ferenc és Benkő László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző. A két neves művész már bizonyította pályafutása alatt életművével, klasszikus szintetizátor lemezeivel (Benkő László 1982. Lexikon I., 1984. Lexikon II., 1988. Lexikon A-Z., 1994. Impressio, 2012. Másik világ), (Balázs Ferenc 1984. Register, 1985. Best of Bach, 1990. Szerelmi álmok), hogy a különböző zenei stílusok, műfajok megférnek egymás mellett, s a komolyzenét addig nem hallgató közönséggel is meg lehet ismertetni, szerettetni a különböző klasszikus örökzöld darabokat.

S egyszer csak elérkezett a várva-várt pillanat, a lámpák a nézőtéren kialudtak, a reflektorok a színpadon megjelenő zenészek felé fordultak, a kamerák munkába álltak, majd felcsendültek a Beethoven által 1810-ben komponált, Therese Malfattihoz, egy bankárcsalád legidősebb lányához írt a-moll bagatell, Für Therese dallamai. A műről tudnunk kell, hogy mindössze négyperces, Ludwig Nohl német zenetörténész fedezte fel újra 1865-ben, s hanyagul a Für Theresét Für Elisenek olvasta, így mi már Für Eliseként ismerjük.

A színpadon először a billentyűs hangszerek szólaltak meg, Balázs Ferenc Korgja, Jankai Béla és Szakcsi Lakatos Béla Yamahája, Benkő László és ifj. Herrer Pál Korgja és Yamahája, majd átvette a stafétát a Rajkó zenekar. Megszólalt a 6 hegedű, a nagybőgő és a cimbalom, amelyeket ismét felváltottak a billentyűs hangszerek, de ezúttal már nemcsak a szintetizátorok szólaltak meg, hanem Borbély Zsolt is püfölte a dobokat, Solti Ferenc basszusgitárján, Szűcs János gitárján szaggatta a húrokat. Végül a dr. Balázs Ferenc által fiának 1970-ben vásárolt Hammond orgona és Jankai Béla digitális Hammondja is főszerephez jutott, és ismét bekapcsolódtak a Rajkó zenekar művészei, minden hangszer együtt zengett és pengett. Egy fergeteges hangulat alakult ki a színpadon, olyan módon interpretálták a művet a jelenlévő zenészek, amely formában az eddig még soha nem szólalt meg, s mi nézők ezt tudtuk, éreztük, egy egyszeri és megismételhetetlen produkció részesei lehettünk.

A műsor ívét Balázs Ferenc állította össze a zenészkollégákkal karöltve, így az este folyamán elhangzott Hacsaturján Kardtánca a Rajkó zenekar előadásában, Jankai Béla és Benkő László improvizációja a klasszikus és rockzene találkozásaként, Ifj. Herrer Pál és Balázs Ferenc billentyűs hangszerein felcsendült Tomaso Albinoni Adagio-ja, - a két fiú előadásában már többször hallhattuk templomokban -, majd megszólalt a Homok a szélben.  Ezután egy etűd következett Jankai Béla és Benkő László összeállításában, majd ismét a Rajkó zenekar tagjai lettek a főszereplők, s Liszt Ferenc II. Magyar Rapszódiájának akkordjai hangzottak fel. A taps után Beethoven V. szimfóniája következett Benkő László és Szakcsi Lakatos Béla felejthetetlen előadásában. Balázs Ferenc és a Rajkó zenekar közösen előadták a Változnak az évszakok dalt, amely még soha nem szólt így, és Fecó, jelenlévő orvosainak kifejezve háláját, elénekelte A csönd éve volt és az Ugye nem hiszed el nótát, saját szerzeményeinek sorát pedig a Rajkó zenekar által kísért, Amikor vége az utolsó dalnak is, zárta. Fokozva a hangulatot, mintha egy rock koncerten találtuk volna magunkat, megszólalt az Omega együttes Lena című nótája Benkő László, Jankai Béla és rock együttese előadásában, majd felcsendült Vittorio Monti Csárdása a Rajkó zenekar fergeteges előadásában. Ezután következett a The Nice angol rock együttes szerzeménye, az Amerika, amitől megolvadtak a Hammondok és a Yamahák billentyűi, brillírozott a magyar virtus, elmondhatjuk, jobban játszottak zenészeink, mint Keith Emerson. A koncert végén pedig ismét felhangzott az összes résztvevő előadásában a Für Elise, majd a katarzist fokozva a The Nice – Amerika, örömzenéltek a fiúk, nem kímélve a billentyűket, a húrokat, a dobokat, hiszen képzelőerő nélkül nincs meggyőző művészet.

Balázs Ferenc, Benkő László, ifj. Herrer Pál, Jankai Béla, Szakcsi Lakatos Béla ezen az estén nemcsak zongoristaként, orgonistaként, de rögtönzőként is ismertséget szereztek maguknak, akárcsak Beethoven Bonnban és Bécsben. Ludwig von Beethoven már kisgyerekként rögtönözni próbált a klavikordon, s ifjúként már önfeledten adta át magát a szikrázó ötletek és a szárnyaló fantázia világának, nagyon szeretett improvizálni, akárcsak az ezen az estén fellépő zenészek, s zongoraműveiben „szimfonikusan” gondolkodott, ezzel jelentős történelmi tettet hajtott végre, hiszen véglegesen ledöntötte a műfajok közötti stilisztikai határokat.

A színházteremben, a zene az önmegvalósítás eszköze volt ebben a másfél órában, a fiúk, ha erejük engedi, még órákon át tudtak volna együtt muzsikálni és rögtönözni, mi a közönség, pedig még órákig tudtuk volna őket hallgatni és nézni. Ezen az estén, érdekes módon találkozott a rockzene, a klasszikus zene, a cigányzene, a jazz, ez a sok műfaj fuzionált egy-egy dalban, váltakoztak a műfajok és mégis egy egységet alkottak. Minden jelenlévő tudta, ahogyan Balázs Ferenc és Dr. Nagy Gábor Tamás polgármester úr is mondta „nincs klasszikus zene, nincs modern zene, jó zene van, és a műfajok megélnek egymás mellett, egy színpadon”. Egy felejthetetlen, megismételhetetlen este volt, köszönjük a sok tehetséges muzsikusnak, aki létrehozta, megalkotta aznap este ezt a csodát ott fent a színpadon, köszönjük, hogy velük együtt érezhettük azt, amit épp abban a pillanatban éreztek, legbensőbb énjüket fejezték ki tiszta, világos játékukkal, muzsikájukkal.

Ludwig von Beethoven (1770-1827) egy más évszázadban élt, először zenét is szerző zongorista volt, majd zongorát is bűvölő komponistává vált, zenéje a kifejezőerőre és a mélyebb értelemre épül, a zeneművészetben egy etalon, napjainkig fennmaradtak zseniális alkotásai, IX. szimfóniájának kéziratát az UNESCO 2001 szeptemberében a Világörökség részévé nyilvánította. Johann Sebastian Bach, Georg Friedrich Händel, Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart szerzeményei hatással voltak Beethoven zenei munkásságára. Az elődök zenei hagyatéka kihatott a másik két művész Balázs Ferenc (1951-2020) és Benkő László (1943-2020) zenei tanulmányaira, fejlődésére, alkotásaira, függetlenül attól, hogy ezen utóbbiak a lírikus rock, illetve a rockzene karizmatikus alakjai voltak. A The Beatles (1960-1970), a „Beatlemánia” egy kicsit eltérítette őket a komolyzenei pályától, - olyanok szerettek volna lenni, mint Ők, a gombafejűek -, de csak egy cseppet, hiszen a Beatles is használt dalaiban komolyzenei megoldásokat, nagyzenekari hangszereket, s nekik köszönhető a mai szintetizátor elődje is. Hatással volt azonban két művészünkre a The Rolling Stones rockegyüttes 1962-es megjelenése is, hiszen tagjai Mick Jagger és Keith Richardson neves rockszerzeményekkel örvendeztették meg a világot.

Két Kossuth-díjas zeneszerzőnk klasszikus zenei tanulmányai lehetővé tették, hogy időnként saját műfajuktól elkalandozzanak a komolyzene világába, hiszen az előző évszázadokban élő zeneszerzők Arcangelo Corelli (1653-1713), Antonio Lucio Vivaldi (1678-1741), Johann Sebastian Bach (1685-1750), Georg Friedrich Händel (1685-1759), Joseph Haydn (1732-1809), Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791), Franz Peter Schubert (1797-1828), Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809-1847), Frédéric Chopin (1810-1849), Robert Schumann (1810-1856), Liszt Ferenc (1811-1886), Richard Wagner (1813-1883) művei befolyásolták egész zenei munkásságukat.

A Budavári Önkormányzat 2019-ben huszadik alkalommal rendezte meg a Beethoven Budán Fesztivál rendezvénysorozatot, melynek keretében 18 szinte teltházas koncert valósult meg, 2.555 látogatóval, 8 helyszínen (Budavári Városháza, Jókai Anna Szalon, MTA Zenetudományi Intézet, MOM Kulturális Központ, Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébániatemplom, De la Motte-Beer palota, Hagyományok Háza, Várszínház).

A felújított Karmelita kolostor homlokzatán emléktábla hirdeti, hogy Ludwig van Beethoven 1800. május 7-én, vagyis 221 éve, koncertet adott az épület helyén álló Budai Teátrumban.

Liszt Ferenc Doborjánban lévő szülőházában szobájának falát díszítette Beethoven portréja, a gyermek Liszt olyan szeretett volna lenni, mint Ő, egyik bécsi koncertje alkalmával Beethoven a gyermeket homlokon csókolta, elismerve tehetségét, s a rajongóknak köszönhetően az ikon egyik zongorája is a magyar zeneszerzőhöz került. Liszt Ferenc koncertjeinek bevételéből nagymértékben hozzájárult a Bonnban felállított Beethoven szobor létrehozásához. A világ 2020-ban ünnepelte koncertekkel, kiállításokkal a német zeneszerző születésének 250. évfordulóját (1770. december 16.). Bonnban 700 apró, mosolygó, zöld és aranyszínű Beethoven-szoborral is emlékeztek a Münsterplatzon.

Balázs Ferenc zeneszerző, zongorista, orgonista Budavár visszavételének 165. évfordulóján, 2014. május 21-én, ünnepélyes keretek között vette át a „Budavár díszpolgára” címet, melyhez egy aranygyűrű is tartozott Budavár címerével, így ismerte el, köszönte meg, a Budavári Önkormányzat a Tabánban és a Budai Ifjúsági Parkban megtartott koncertjeit, közösséget alkotó és formáló zenei pályafutását. Balázs Ferenc szeretett az édesapja által ráhagyott budavári lakásában lakni, ahol nem egy zeneműve született a nyugodt és gyönyörű környezetben.

Benkő László zeneszerző, zongorista, orgonista, s még több hangszeren játszó zenész (furulya, trombita, citera) nevét viseli a Nemzeti Beat-, Pop- és Rocktörténeti Kutatóközpont és Archívum, melynek létrehozását pályatársaival együtt fontosnak tartotta, szívén viselte, hogy egy helyen fellelhetők legyenek a hatvanas évek zenei és videó anyagai.

Az írásomban említett komponisták mind klasszikusok, nem tudhatom, hogy Balázs Ferenc és Benkő László neve, - akiknek zenei öröksége felbecsülhetetlen nemzeti kincs - alkotásai egyenértékűek-e a fentiekkel, ezt majd a jövő generációja dönti el, de a mi nemzedékünkből is kell, hogy legyen egy pár ember, akiknek szerzeményei klasszikusokká váljanak.

Beethoven Budán 2019 - Roll Over Beathoven - YouTube

Az idő előrehaladtával, ahogy szeretteim sorra eltávoznak, egyre több temetőben megfordulok az országban. Sajnos nincs jó tapasztalatom annak ellenére, hogy a rend őrei igyekeznek felügyelni a végső nyughelyeket. Évekkel ezelőtt, 2007 tavaszán döbbenten hallgattam a hírt, hogy az elhunyt államfő és felesége sírját feldúlták, majd kiemeltek emberi csontokat, hamvakat, szégyelltem, hogy ilyen emberek között élek, a helyzet mára sem sokat változott. Szokták mondani „boldogok a lelki szegények”, de ó Atyám, milyen vad és téves gondolat vezethet embereket ilyen tettekre?! Miért van az, hogy Magyarországon még mindig lopják a sírról az angyalkákat, a virágokat és a gyertyákat, van, ahol még a fejfákat is? Ennyire szegény nép lennénk anyagilag és lelkileg? Sajnos valószínűleg így van. Milyen ember az, aki egy szeretett halott sírjáról elveszi a neki szánt szobrocskát, virágot, majd ismét értékesíti, de már olyat is láttam, hogy egyszerűen kidobja más friss virágait, mert nem ő helyezte el a síron. Ilyenkor szeretnék belelátni a fejekbe, az agyakba, mi késztet embereket ilyen tettekre, ehhez azért elég nagy lelki szegénység szükségeltetik.

A virágot azért helyezzük el valaki sírján, mert szerettük, gondolunk rá még ma is, hiszen a közösen megélt emlékek, míg élünk velünk vannak. Gyertyát azért helyezünk el a sírján, hogy azt meggyújtva, örök világosságot biztosítsunk neki, a szerettünknek, a szerettünkért, még ha az a gyertya valójában csak órákig éghet, hiszen véges az anyag, a viasz, amiből megalkották. Mindig fájdalmas, ha egy családtag, egy jóbarát a felhők fölé költözik, s ha közel állt a szívünkhöz sok napnak kell eltelnie míg megnyugvásra találunk. Az első időben, nyilvánvalóan többször látogatjuk a sírját, többször helyezünk el virágot, többször gyújtunk gyertyát otthon, a templomban és a temetőben. Érthető módon valahogyan nekünk is fel kell dolgozni a veszteséget, főleg most, a pandémiás időszak után, amikor nem is biztos, hogy részt vehettünk a temetésen, ott lehettünk a végső szertartáson, így nem búcsúzhattunk el. Tudjuk azonban, hogy a halál is hozzátartozik az élethez fizikai testünk elfáradásakor, hiszen, aki megszületett annak meg is kell halnia.

Ugyanakkor kimegyek a Felvidékre, a Lajtán túlra, Svájcba a rokonaim sírjához, ahonnét soha semmi nem tűnik el, pedig ott van a síron az illető fényképe, a sír gondozásához szükséges eszközök, de senki nem nyúl a más által elhelyezett virágokhoz, kövekhez, gyertyákhoz, legfeljebb az elhervadt virágokat, a leégett mécseseket dobják ki a hozzátartozók, barátok.

Kedves honfitársaim, esetleg példát kellene vennünk tőlük, valahogy rendet kellene teremteni a fejekben! A virágot, a köveket az elhunyt szeretteinknek visszük, a gyertyát az elhunyt szeretteinkért gyújtjuk, nem nektek, akik még éltek, hogy újabb hasznot húzzatok az eladásából, vagy ki tudja milyen indíttatásból megszabaduljatok eme természet alkotta csodáktól. Ha egy sírhely közelében jársz, azt csak jó szándékkal tedd, inkább vigyél, mint vegyél, boldogabb leszel, s életed folyamán ne feledd el tisztelni a természetet, egymást, a halottainkat és magadat!

Édesapám sokat mesélt gyermekkoráról, az apai nagyanyjánál, a Mátra aljai faluban töltött napokról, többek között a kenyér/az élet tiszteletéről. Családunkban mindig ő vágta, szelte meg a kenyeret, de előtte öklével megkongatta annak hasát és a késsel egy keresztet rajzolt a kenyér aljára.

A jó kenyér a jó gabonával kezdődött és elengedhetetlen volt, hogy a gabonát a molnár a malomban megfelelő minőségűre őrölje a malomkövek között. A gyerekek mindig örömmel figyelték a nagymama péntek délutáni mozdulatait, amint elővette a szitát, a fateknőt, az élesztőt, a lisztet, a sót, friss vizet hozatott velük az artézi kútról, tudták, hogy most kezdődik a kenyér dagasztása, mely igazán nem könnyű munka. Dagasztás után, egész éjjel kelesztették a tésztát meleg helyre téve és szép fehér vászonnal letakarva. A dédimnek még volt kemencéje, egy héten egyszer, szombat reggel került sor a kenyér kisütésére és egész héten ki kellett tartania. A férfiak száraz fával felfűtötték a kemencét, amikor már nem volt láng, csak parázs, az asszonyok tiszta helyet alakítottak ki a kemence belsejében és a lapáttal behelyezték a tésztából kiszakajtott kenyereket, cipókat annak gyomrába. Az asszonyok már gyakorlatból tudták, hogy mennyi idő után szabad kinyitni a kemence ajtaját és kivenni az aranybarnára sült életet. Az aprótalpúak alig várták, hogy a kemencéből kikerüljenek a kenyerek, a mamának még arra is volt gondja, hogy kicsi cipókat süssön, éppen annyit, amennyi gyermek volt a háznál, s az is előfordult, hogy ilyenkor lángos is készült.

Abban az időben a leány addig nem mehetett férjhez, amíg meg nem varrta a kelengyéjét, meg nem tanult ételt készíteni, süteményt sütni és főként meg nem tanult kenyeret dagasztani, sütni. A kenyeret meg kellett becsülni, egy darab sem kerülhetett a szemétbe, pedig hét vége felé már eléggé megszáradt, akkor tejbe áztatták és úgy ették meg.

A régi magyar búza a minőségéről volt híres, a mai, a biológiai alapok, a gépek-, a technológia, a szakembergárda fejlesztésének köszönhetően nemcsak a minőségéről, de a termésátlagáról is. A minőség a búzaszem fehérjetartalmával arányosan növekszik, ezért fontos a búza sikértartalma, hiszen ez biztosítja, hogy a tészta rugalmas, nyújtható, az élesztő hatására keletkező gázok feszítő hatásával szemben ellenálló legyen.

Nyári napjaimat sokszor nagymamám társaságában töltöttem vidéken, Visznek községben. Gondoztuk a kertet, kerítést-, házfalat festettünk, napszámba jártunk, voltak azonban napok, amikor csak úgy szabadon bóklászhattam, álmodozhattam.

Ilyen napokon, június vége felé, amikor megkezdődik Heves megyében is az őszi búza betakarítása, kora hajnalban láthattam, hogy kombájnok sora masírozik végig a Táncsics utcán a határ irányába, s késő este visszafelé a mezőgazdasági termelőszövetkezet telephelyére. Szerettem nézni ezeket a számomra furcsa szerkezeteket, bonyolultnak tűntek és mindent tudtak, ami a gabona aratásához, csépléséhez, betakarításához szükségeltetett.

Amikor a gépek megkezdték a földeken a munkát, sokszor fogtam a kerékpáromat és utánuk eredtem, figyeltem az aratást a szántóföld széléről. Eleinte az orosz gyártmányú, piros színű SZK-3 és SZK-4 kombájnok jelentek meg a földeken, s nemcsak búzát, árpát, de napraforgót és kukoricát is takarítottak be vele, valamint sílózásra is alkalmasak voltak, a magtartály mellett ült a vezető.

Az 1970-es évek elejére már világossá vált, hogy Magyarországon az addig használatos gépekkel és technológiákkal a termésátlagok már nem növelhetők, szükség van világszínvonalú gépekre és termelési ismeretekre. A Burgert Róbert vezette Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát úttörőként kidolgozta a csirkekeltetés, nevelés minden fázisát egészen a tojástermelésig, s a magas szinten gépesített kukoricatermelés komplex rendszerét. A Német Szövetségi Köztársaságból 1970-ben érkezett meg az első Claas Dominator, amellyel kukoricát takarítottak be Bábolnán, sorozatgyártása 1971-ben kezdődött, Mercedes OM hathengeres dízelmotor hajtotta és vezetőfülkét is kapott, melyet a Kecskeméti Mezőgép gyártott, s mely fűthető, szellőztethető, körbeüvegezett, majd légkondicionált vezetőfülke lett.

1971-ben a Szabó István vezette nádudvari Vörös Csillag Mgtsz. is megkapta ugyanazokat a jogosultságokat az állami vezetéstől, mint Bábolna, így 1975-ben már Nádudvaron is Claas Dominatorok dolgoztak, melyeket hazai gyártású, hathengeres Rába-M.A.N. motor hajtott, eleinte kukorica és cukorrépa betakarítását végezték.

Én nagymamámnál is találkoztam Claas gépekkel, a mezőgazdasági termelőszövetkezet búza és árpa aratására használta. A betakarított gabonát IFA teherautók szállították a gabonatárolókhoz, s MTZ traktorok is támogatták az aktuális tevékenységeket. Arra is jól emlékszem, hogy a munka dandárjában jöttek szlovák részről is segíteni emberek és kombájnok Magyarországra, és mi is mentünk július közepe után Szlovákiába viszonozni a munkát. Ebben az időben találkoztam még a Német Demokratikus Köztársaság által gyártott Fortschritt kombájnnal is, mely IFA dízelmotorral működött, s kormányautomatikával és szemveszteségjelző berendezéssel is felszerelhető volt.

Szabó Istvánék 1972 őszén megalakították a nádudvari Kukorica és Iparinövény Termelési Együttműködést (KITE) nyolc környékbeli termelőszövetkezettel, így folytatni tudták a tárgyalásokat az amerikai John Deere céggel mezőgazdasági csúcstechnológiás gépbeszerzés tárgyában. 1973-ban 16 komplett gépsor, 1974-ben 42 gépsor érkezett hazánkba, mely traktorokból, ekéből, tárcsából, vetésellenőrző monitorral felszerelt 12 soros vetőgépből, kultivátorból, permetezőgépből és kombájnból állt. A KITE termelőszövetkezeteinek száma ekkor már megközelítette a kétszázat. A gép- és technológiai fejlesztéseknek, valamint a megfelelő vetőmag alkalmazásának, a vetési sűrűség optimalizálásának, a gyakori öntözésnek, a vegyszeres gyomirtásnak, valamint a szakemberképzésnek köszönhetően 40-50 %-kal növekedett a hektáronkénti átlag.

1975-1985. között a világ kukoricatermesztésének az élvonalába kerültünk, az USA után Magyarországon volt a legnagyobb a genetikai előrehaladás.

1988-ban a KITE 419 gazdaság 900 ezer hektárnyi földjén folytatott iparszerű termelést, húszféle növényt termesztett, több mint ezer traktor, kombájn és egyéb gép segítségével.

1979-ben Győrben a Magyar Vagon- és Gépgyárban megindul a Rába-Steiger traktorok gyártása Rába-M.A.N. 6 hengeres dízelmotorral, amerikai licence alapján.

Izrael már a 60-as években hatékony vízgazdálkodási stratégiát alakított ki, s napjainkban az összegyűjtött szennyvíz 90 %-át megtisztítják, s hasznosítják a mezőgazdasági területeken. Hazánk az izraeli technológiát felhasználva, csepegtetős rendszerű öntözőberendezéseket vásárolt és alkalmazott, majd később maga is gyártott.

A termelőszövetkezetek beruházásai az MNB által nyújtott devizahitel keretében valósultak meg, s a többlettermékek exportjából kerültek visszafizetésre.

Az 1980-as években a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatban 50.000 mérnök, üzemmérnök és technikus dolgozott, s szakmunkások ezreit bocsátották ki a középfokú intézmények.

1951. március 2-a, Ernő utca 15. földszint 6. számú lakás, egy fiatalasszony vajúdik, ő nem más, mint Kmethy Terézia. Egy hang sem hagyja el az ajkát, csak homloka gyöngyözik, tudja, hogy ezen a napon éli meg életének legnehezebb és legszebb napját, hiszen édesanya lesz. A gyermek órák múltán kiszabadul az anyai méhből, a köldökzsinór még összeköti a fiatal nőt és csecsemőjét, amikor mosoly terül szét a fiatalasszony és az édesapa dr. Balázs Ferenc arcán, fiúk született, magukhoz ölelik a gyermeket, életük legnagyobb boldogságát. Ekkor még nem sejtik, hogy egy isteni tehetséget tartanak a kezükben, ezt még csak az égiek tudják.

Az élet azonban közbeszól, mindössze négy évig élvezhetik egymás társaságát, mert a gyönyörű nő, beteg lesz, és az örök vadászmezőkre távozik. A kisfiú élete gyökeresen megváltozik, életére, egyéniségére, munkásságára kihat ez a tragédia. Ettől a naptól kezdődően már nem az édesanyja olvas fel neki esténként, puszilgatja, takargatja be szeretettel. Reggel már nem ő keltegeti, nem ő fogja a kezét óvodába menet, - pedig milyen jó móka volt anyuval együtt nevetgélve, énekelve, a pajtásokkal teli udvar felé lépegetni. Már nem a fiatal anyuka süti meg az általa kedvelt süteményeket, készíti el kedvenc ételeit, már nem ő játszik vele a körfolyosós ház udvarán, nem ő megy vele ki az Orczy-kertbe labdázni, békát kergetni, szaladgálni, hanem apai nagymamája és édesapja. A szeretet megmarad a családtagok között, de a fiatalasszony hiánya mégis érezhető, a fiúcska ezután beteges lesz, fülét sokszor felszúrják, mely nagy fájdalommal jár.

A IX. kerületi ház udvarán vasárnaponként, ebédidőben vándormuzsikusok jelennek meg, akik felkeltik a kisfiú érdeklődését a zene iránt, ezért édesapja egy tangóharmonikával lepi meg őt. A fiúcska nagyon szereti a hangszert, a hallás után megtanult dallamokat próbálgatja, amikor is egy napon nem jelenik meg a várva várt vándormuzsikus. Veszi a bátorságot és maga áll ki a körfolyosós ház udvarára zenélni, el sem hiszi, hogy produkciója után ugyanúgy záporoznak az újságpapírba csomagolt petákok, mintha az eredeti muzsikus játszott volna, ez az első sikere, ami jó érzéssel tölti el. A házban lakik egy zongoratanárnő, aki felfigyel a gyermek tehetségére, s megszeretteti vele a zongorát, ezért a második osztályos fiú már a zenei tagozatú Bakáts téri iskolában koptatja a padot.

Édesapja úgy véli, a gyermeknek meg kell erősödnie, ezért beíratja őt a Statisztika kölyökcsapatába. Tehetséges a kis fickó, szereti is a focit, ezért a csapattársai a „kis Flóri” becenevet ragasztják rá. Iskola és a zongoraleckék után, gyakran ledobja táskáját és az osztálytársaival rúgja a bőrt a Bakáts téren. Közel laknak a Fradi pályához, így a gyermek sokszor figyelemmel kíséri a felnőttek felkészülését az Üllői úton. A kisfiú, egy edzés kezdetekor, odamegy az öltözőből kilépő „Flóri”hoz, hogy segítse őt bejutni a Fradi kölyökcsapatába. Albert beváltja a gyermeknek tett ígéretét, aki ezután büszkén viseli a zöld-fehér mezt. A focinak egy baleset vet véget, a Vásárvárosok Kupája (VVK) visszavágó előmérkőzésen, a 15. percben a fiúcska elesik és eltöri a bal csuklóját, ezután az édesapa és a gyermek a zongora mellett dönt. A Fradi iránti rajongás és az „Aranylabdás Császár (1967.)” barátsága azonban egy életen át végigkíséri a gyermeket.

Varga Erzsébet, a nagymama, az általános iskolás fiút magával viszi vasárnaponként az istentiszteletre az Örökimádás Oltáriszentség templomba, az Üllői útra. Az érzékeny gyermeket itt is magával ragadja a művészet szelleme, a neogótikus, háromhajós templom égbe törő tornyai, a gyönyörű ólomüveg ablakok látványa, az éneklő és zenélő angyalok szobrai, de legjobban az épület akusztikája, s a kétmanuálos, 28 regiszteres orgona hangja fogja meg.

A Bakáts téri általános iskola ének-zene tanára Eördögh Gézáné, Margó néni nagyon megszereti a tehetséges, csöndes gyermeket, aki a legjobb hallású tanítványai közé tartozik, és akinek biztos a hangszertudása, ezért megbízza őt az általános iskola és a református gimnázium diákjaiból álló közös kórus zongorakíséretével, melyet az ifjú, fantasztikus érzékkel hajt végre. Ez a vékonydongájú fiú azonban 13-14 éves korában már hajlamos a csínytevésekre is. A szünetekben az osztálytársai megemelik a lelakatolt pianínó fedelét, ő a billentyűs hangszer elé térdel, becsúsztatja vékony ujjait és felcsendülnek a Beatles és a Rolling Stones szerzeményei az osztályteremben. Az egyik alkalommal, hogy a lányoknak imponáljon, még a 20 cm-es ablakpárkányra is kimászik és végigmegy rajta egyik ablaktól a másikig. Sokszor elszabadul a fantáziája, nagyon érdekes történeteket mesél, melyet az osztálytársai lélegzet visszafojtva hallgatnak. A fiú tanulmányait ezután a Budapesti Zenei Gimnáziumban, majd jogutódjában a Bartók Béla Zenei Szakközépiskolában folytatja.

Kedves olvasóm, talán már rájöttél, hogy ki a főszereplő ebben a történetben, igen, jól gondolod! Balázs Ferenc (Fecó) zeneszerző, énekes, billentyűs, a lírikus rock megteremtője, aki nem másolja a valóságot, hanem megteremti azt, és nem is akárhogyan.

Elgondolkodtál már azon, hogy miért maradnak meg az ő általa komponált melódiák a füledben és a fejedben? Hát én igen. Tudod, hogy a muzsika lényege a dallam? A dallam pedig nem más, mint a hangok egymásutánja, melyet belső feszültség mozgat. Fizikailag a hang egy felfelé és egy lefelé törekvő erő, Fecó ezeket az erőket kordában tudja tartani, így harmóniát teremt, ezért egyedi dallamokat komponál, mely klasszikus zenei tudásán alapszik, azonban sikereihez az Ő egyénisége is hozzájárul. Emlékszel, hogy ott fentebb mit írtam! Hullottak a petákok az udvar kövezetére, az osztálytársak, a kórus az ő zongorajátékára énekelt, sokat mesélt? Voltál már valaha Balázs Fecó koncerten, melyek mindig teltházasak? Ez sem véletlen, az életben semmi nem történik véletlenül. Tudod, hogy a koncertjeit több generációs kulturált közönség látogatja? Ez a fiú egy szerény ember mindaddig, amíg a színpad mellett, vagy a Back Stage-ben várakozik, de, amint fellép a színpadra, megváltozik. Lassanként kinyílik, mint a rózsa szirmai a napfény és az eső hatására, számára ez a napfény mi, a közönsége vagyunk. Tudatossá válik, már ő a zenekarvezető, bizonyítani akar, megérinti a zongora billentyűit, improvizál, közben elkezd mesélni a régi időkről, majd felcsendülnek a „Kell, hogy várj” dallamai. Egy bensőséges hangulat uralkodik el a nézőtéren, s a dal felénél a közönség már vele énekel, ezt csak ő tudja, mindegy, hogy egy szál zongorájával áll a színpadon, vagy több billentyűs hangszerén (Hammond, Kurzweil, Korg) felváltva játszik nagyzenekarral, folyik a muzsika az ujjaiból, s elbűvöli a közönségét. Fecó elégeti magát a színpadon, akár egy főnixmadár, elhullik a koncert végére, mint Hamlet dán királyfi, de csak azért, hogy a következő koncertjén újraéledhessen. Mindene a zene és szüksége van a közönség szeretetére, amelyért mindent meg is tesz. Fecó saját bevallása szerint is 100 %-on ég egy-egy koncertjén, vagy sehogy. Tudja, hogy azok az emberek, akik bejönnek a nevére, s megfizetik a jegy árát, azok őt akarják látni, hallani, aznap akár rosszul játszik, akár jól játszik, ezek az emberek vele akarnak emlékezni a dalokon keresztül a közös emlékekre, vele akarnak énekelni, úgy a 80 éves Magdi néni, mint saját korosztálya, vagy azok a családok, akik már gyermeküket is magukkal hozzák a fellépéseire. Hallottál már Johann Sebastian Bachról? Igen-igen őrá gondolok, aki a lipcsei Tamás templom karnagya is volt, s aki sokat tanult bátyjától, Christophtól. A tanító ezeket a szavakat intézte öccséhez: *„Egy mű csak akkor mehet jól, ha ömlik az ujjaid hegyéből, minden erőlködés nélkül, ha már az idegeid tudják, meg az izmaid, csak akkor. Ha oda sem kell figyelned, ha rá sem kell gondolnod, amikor játszod, csak úgy megy magától, mint a szíved dobogása. Ha így megy valami, akkor örülhetsz játék közben, akkor élvezheted a muzsikát, mert az, az igazi, amikor az ember örül annak, hogy játszik, amikor saját maga élvezi legjobban! Akkor örül neki és élvezi az is, aki hallgatja.” Fecó tudja ezt, „örömzenél” a koncertjein, így muzsikája a lelkünkig hatol, sokan könnyünket hullatjuk, vele énekelünk, és mindannyian feltöltődve hagyjuk el a koncert helyszínét. S tudod, miért történik mindez, mert **„a dallam az ember érzelmi életének oly rejtekeibe visz, ahová semmilyen más művészet nem tud behatolni, és oly közvetlenül tud érzelmeinkre hatni, sőt egész valónkat megrázni, hogy e hatás utórezgései sokszor hosszú ideig is mélyen bennünk élnek.”

Balázs Ferenc szerzeményeit a „nagy históriás” Horváth Attila dalszövegei teszik tökéletessé. Egy-egy koncerten ezért tudunk a zeneszerzővel együtt énekelni. Ezekből a szövegekből tudjuk meg, hogy egy-egy dallam milyen indíttatásból készült, a két szerzőt, a zeneszerzőt és a dalszövegírót abban az élethelyzetben, társadalmi, gazdasági környezetben milyen gondolatok foglalkoztatták, milyen érzelmek vezérelték, lehet, hogy nincsenek mindig egy véleményen, de egyazon korosztályhoz tartoznak. Gondold csak át, mit is mondanak ezek a dalok! „Anyám, vigasztalj engem, A lány, akire szerelemmel nézhetek, A kőfalak leomlanak, Amit nem mondhattam el, Maradj velem, Kevés voltam neked, Kergesd el a felhőt a házamról, Kölykök a hátsó udvarból, Hazafelé, Gyertyák a téren, Átok van velünk, Hétfő esti blues, Túl az első éjszakán, Ha két rossz van, melyik a jobb? Tolvajok bálja, Évszakok, Szökj el, Ez a csönd éve volt, Vörös tér koktél, Hétfői hold, Számíts rám, Öreg vagyok már, hogy összetörj, Ártatlan világ, Új név a régi ház falán”, és végül az „Érints meg” Fecó legkedvesebb nótája. Egy alkotó munkához mindig kell valami indíttatás, pozitív, vagy negatív élmények, Fecó szokta mondani: „olyan dolgok, ami vagy megtörtént, vagy megtörténhetett volna velünk, vagy mással, ezért hiteles. Nagyon nehéz azért megtalálni a giccs és a lírai szerzemények között a középutat.” A dalok úgy készülnek, hogy először Fecó megkomponálja a zenét és Attila utána írja meg hozzá a szöveget, aztán ketten együtt harmóniába hozzák azt. Fecó mindig nagyra értékelte Attila munkáját, ő hívta fel először a színpadra, mint szerzőtársát, mint zenekarának tagját, s barátja vele tarthatott tengerentúli koncertkörútjaira is.

Kedves Olvasóm, ma már ismered Sitke nevét, miért is, talán mert 1985-ben a Korál zenekar Sárváron lépett fel. Aztán 1986-ban elindult egy nagy társadalmi összefogás, mindenki az ügy mellé állt társadalmi és politikai hovatartozástól függetlenül. Fecó mozgósította a zenei szakmát, a zenekarok ingyen léptek fel a kálvária kápolna felújításának érdekében. Minden évben augusztus utolsó szombatján, Sitkén Fesztivál van, ezért a kápolna folyamatosan megújulhat, folyamatosan egy gyönyörű színpadkép. De ez az ügy nemcsak a koncertekről szól, hanem arról is, hogy Balázs Ferenc és Kovács Ferenc kitartó munkájukkal jobbá tették, megváltoztatták az ott élő emberek életét. Közösséget kovácsoltak a község lakóiból, az egy cél felé orientálták őket. Az azóta eltelt 34 év alatt 32 évben volt Sitkén fesztivál, ahol 120 zenekar lépett fel, a látogatók száma 320.000 fő volt. A Sitkei Kápolnáért Kulturális és Sport Egyesület 1988. február 17-e óta működik, 50 év használati engedélyt kaptak és a kálvária kápolna ma már műemlék, míg egészségi állapota engedte, addig Balázs Ferenc volt az elnök, de ma is tiszteletbeli elnök. Az alapítvány támogatása által kulturális események, kiállítások, sportélet, nyugdíjas klub, szakkörök stb. valósulnak meg mind a mai napig.

Zeneszerzőnk 2016 szeptemberéig rendszeresen tartotta a kapcsolatot a világ minden táján élő szórvány magyarsággal, koncertezett a magyar házakban, közvetítette a zenei kultúrát az anyaország és a határainkon túl élő magyarság között.

Mind a mai napig felkéri az állam, hogy nemzeti ünnepnapjainkon, kiemelt rendezvényeiken tartson előadást, de az önkormányzatok is szívesen hívják helyi megmozdulásaikra.

***A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Tom-Tom Stúdióban folyó munkálatok által meg tud valósulni egy dupla zenei CD, mely Balázs Ferenc szerzeményeit szimfonikus zenei feldolgozásban mutatja be, s melynek része lesz a 2018. május 5-i Korál koncert DVD-je is.

Zeneszerzőnk nagyon szereti a francia filmművészetet, főleg Francois Roland Truffaut és Jean-Luc Godard alkotásait. Ha hangulata úgy hozza, beül Fűzy Gábor bárzongoristához, de szívesen húzatja kedvenc nótáit zenésztársaival, ha mulatni akar.

A zene mellett legnagyobb boldogsága, ha a családja körében lehet. A fellépések után szívesen pihen meg egy-egy magyarországi tó, folyó partján, ahol lehetősége nyílik pecázni, a halakat megfigyelni és élvezni a csendet, de bedobta már a horgot Florida partjainál is.

A Korál zenekar Frontembere először tőlünk, a közönségétől kapott díjat, elismerést, hiszen 1979-től 1984-ig, mintegy 6 évig ő volt „Az év billentyűse”, de több magas állami és szakmai kitüntetéssel rendelkezik, s nem egy önkormányzat is elismerte munkásságát.

Balázs Ferencet 42 éve ismerem a koncertjeiről. Egész életemet elkísérte zenei munkássága, számomra nemcsak lírikus rock szerzeményei, de klasszikus zenei alkotásai is fontosak, az életem részei, ahogyan a gyermekem, a családom és a barátaim. Szerzeményei ott vannak velem a jó és a rossz időkben, mindig nagy élményt jelentenek a koncertjei, de ott vannak velem akkor is, amikor a Szlovák Paradicsomban leülök a Tamásfalvi-kilátónál és a fenyvesek suhogását hallgatom, a Magas-Tátrában a Csorba-tó egyik kövén üldögélve a bérceket bámulom, vagy a Tar-patak csörgedezését hallgatom, harmonizálnak, szinkronban vannak a természettel.

Kívánom Neked kedves olvasó, hogy így érezd a zenét, így élvezd a koncerten való létet és gazdagabb lesz az életed!

Fecó, „Boldog mindenféle napot, a naptár nem számít, azt tudod!”

Kati 

Balázs Ferenc 2020. november 26-án 23 órakor, a vuhani orvosok által is tapasztalt, 18,5 napi életért való küzdelem után, visszaadta lelkét a Teremtőnek, a színpadon szeretett volna lenni, amikor ez megtörténik, ott mindig muzsika és szeretet vette körül.

1996-óta küzdött a szívbetegségével, de orvosainak, élni akarásának, a zene szeretetének köszönhetően, mindig talpra tudott állni, ez egyszer nem sikerült, ez a láthatatlan ellenség erősebb volt nála.

2020. november 29-én, Sitkén, a katolikus templomban lett volna komolyzenei műveiből koncertje, melyre nagyon készült, ezt az írásomat ott szerettem volna neki átadni, amikor dedikál, de Isten másként rendezte dolgainkat. Remélem, azóta szabadon szárnyal a lelke és a Taurus zenekar, a felhők fölött, egész nap muzsikál.

Hálás vagyok Dr. Székely János megyéspüspök úrnak, hogy Sitkén, 2020. december 11. napján 14 órakor – az Óbudai temetőben zajló szertartással azonos időben - méltóan és szeretettel búcsúztatta az elhunytat és lehetővé tette a Sárvári Televízió és a Kovács család közreműködésével, hogy Balázs Ferenc tisztelői és barátai a világ összes országában láthassák az általa celebrált szentmisét.

* Láng György: A tamás templom karnagya

** Dr. Kesztler Lőrinc: Zenei alapismeretek

*** Balázs Fecó és a Korál – Legszebb dalaink, 2021. április 29-én megjelent

A Kádár-rendszer végső elismeréseként, 1978. január 6-án Cyrus Vance amerikai külügyminiszter, az amerikai nép és Jimmy Carter elnök képviseletében visszaszolgáltatja a magyar népnek Szent István koronáját. Tavasszal az MSZMP KB határozatot hoz arról, hogy a magyar mezőgazdaság talpköve a háztáji gazdaság. Ebben az évben derül ki a magyar emberek számára, hogy a fogyasztói árak mennyire térnek el a ráfordításoktól, s a magyar gazdaság nyugati hitelek nélkül nem képes gyarapodni. Megint tanultunk valamit, de nekem ez az év egy egészen más élményt is hozott...

13 éves voltam, amikor édesapám hazaérve a munkából nagy hírrel állt elő. „Kislányom képzeld felajánlották, hogy részt vehetek a magyar delegáció tagjaként, a Havannában megrendezendő világifjúsági és diáktalálkozón. Mit szólsz hozzá?” Hát én nagy kalandor voltam már akkor is, így lelkesen válaszoltam, hogy „ezt nem szabad kihagyni apu, el kell menni, ilyen lehetőség még egyszer nem adódik az életben”. Hát így is lett, 1978 júliusában édesapám felült a kollégáival egy MALÉV gépre és élete legnagyobb utazásán és kalandján vett részt, a XI. Világifjúsági és Diáktalálkozón. Berlinben és Ganderben (Új-Fundland, Kanada) leszállt a gép üzemanyag felvétel céljából, míg végül elérte úti-célját Havannát. Minden kiküldött szép, a trópusi, meleg és esős éghajlatnak megfelelő egyenruhát kapott, mint az olimpikonok, még ma is emlékszem a krémszínű öltönyökre, a zöld és khaki színű utazó ruhákra és a piros-fehér-zöld színben pompázó felsőkre. Magyarország az Ikarus buszok garmadáját küldte Havannába a Grúzia nevű hajó fedélzetén az ungvári buszsofőrökkel egyetemben, ők szállították a küldötteket egyik helyszínről a másikra. A delegációknak kizárólag a kijelölt útvonalakon volt szabad közlekedniük, ahonnét eltávolították a sokgyermekes szegény családokat, prostituáltakat, bandákat. A buszok a rendezvény után is Havanna utcáit rótták, támogatva a helyi tömegközlekedést, s az Ukrajnában működő lembergi autóbuszgyár is ajándékozott járműveket ugyanezen célból.

A VIT (World Festival of Youth and Students) a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (World Federation of Democratic Youth /London/) által 1945 után szervezett baloldali fiatalok világtalálkozója, ahol politikai fórumokra, szemináriumokra, vitaestekre, valamint sport-, és kulturális eseményekre is sor kerül. A XI. VIT jelszava: Antiimperialista szolidaritásért, békéért és barátságért! 145 ország 18.500 küldötte vett részt rajta, ebből 400 fő amerikai volt, Kína bojkottálta, a magyar küldöttséget Maróthy László első titkár vezette. Kuba két éven át készült a rendezvényre. 1978. július 28-án került sor a rendezvény ünnepélyes megnyitójára a Latin-Amerika Stadionban, s augusztus 5-én ért véget a találkozó. Egyedülálló volt, hiszen első alkalommal látogathatott egy baloldali kötődésű világtalálkozó a nyugati félgömbre, s lazított Kuba elszigeteltségén, 1.500 újságíró tudósított az eseményről, így Kuba meg tudta mutatni egy másik arcát is.

Édesapám szerencsés volt, mert nemcsak a VIT ideje alatt, de magyar részről a rendezvény előkészítésében és lebonyolításában is részt vehetett, így mintegy 1 hónapot töltött a Karib-tengeri országban. Megismerte az ott élő, becsületes embereket, együtt dolgozott velük és sokukkal barátságba is keveredett, így bepillantást nyerhetett mindennapjaikba. A város épületeinek nagy része lepusztult volt, kivéve az amerikaiak által építettek, de mindenhol tisztaság jellemezte az otthonokat. Az ott élő emberek szegények voltak, volt ugyan pénzük, de nem volt áru a boltban, amit megvásárolhattak volna. A VIT idejére nyitott üzletekben csak a küldöttségek tagjai vásárolhattak, így nem egy kubai család pénzét édesapámnak adta át, hogy a boltban megvásárolhassa részükre a kívánt termékeket (ruhákat, élelmiszereket), apám mégis boldog emberek társaságát élvezhette, s olyan szenvedéllyel éltek, mint kevés nép. Mesélte, a zene és a tánc a lételemük volt, ha kedvük tartotta csak úgy összeverődtek zenélni, táncolni az utcán, sokszor fesztiváli hangulat alakult ki, a pici lány vérében ugyanúgy benne volt a tánc, mint az édesanyjáéban, apám gyönyörű mesztic nőket láthatott.

Fürödhetett a Karib-tengerben, áradozott Varadero gyönyörű fehér homokos tengerpartjáról, a hatalmas hullámokról, s a kristálytiszta vízről, mondta, hogy az ott élők is ugyanúgy le tudtak égni a tűző napon, mint mi. Járt a Varaderotól 170 km-re lévő Zapata-félsziget természetvédelmi területen található Guama indiánfaluban és krokodilfarmon. Kuba klímája kedvez a dohánytermesztésnek, így meglátogatták az egyik szivargyárat, ahol kézzel sodort szivarokat gyártottak, ezek közül legismertebb a „Cohiba” márkanevű. Sétált a Malecon, s Havanna óvárosában, az utcán nem egyszer oldtimerekkel, hatalmas amerikai autókkal találkozott, és járt a Havana Club rum múzeumban is. Rengeteg volt a gyümölcs a városban, ananász, banán, pápája, mangó, citrom, narancs, kókuszdió. Esténként, munka után, barátok és kollégák társaságban itta a kubai fehér és aranyszínű, érlelés nélküli rumból készített jobbnál jobb koktélokat, mint a Cuba Libre, a Daiquiri, a Mojito, a Pina Colada és a Havana Loco. A cukornádból készített kubai rum a legjobb a világon, létezik érlelt, 3, 7 és akár 15 éves változata is, melyet már nem koktélként, hanem önmagában fogyasztanak.

A Hazautazásakor, apámat a kubai barátok, egy-egy cukornádvágó késsel ajándékozták meg, még ma is őrzöm és használom őket. Mesélte, minden nap leszakadt az ég, hiszen az esős hónapokban járt ott, a ruhák nem akartak száradni a szálláson, napközben +45-47 Celsius fok volt, s majdnem 100 %-os páratartalom, s a szálláshely falán kis gyíkok rohangáltak. Kuba a Karib-tenger északi szigete, keletről az Atlanti-óceán, nyugatról a Mexikói-öböl, délről a Karib-tenger mossa határait. Bennem élnek tovább az Ő élményei, melyet egy gyönyörű országban tapasztalhatott meg.

Havanna eredetileg kikötőváros volt, 1607-ben lett Kuba fővárosa, s az újvilági spanyol gyarmatok központi kikötője. 1762-ben, a hétéves háborúban, Nagy-Britannia szerezte meg a kikötővárost, szabad kereskedelem valósult meg, sok rabszolgát szállítottak ide. A háború végét követő évben a várost elcserélték Floridára, 1868-ig ismét spanyol fennhatóság alatt állt. Az 1920-as években Havanna az amerikai állampolgárok népszerű kirándulóhelyévé vált. Kubában forradalom, gerillaharcok és fegyveres felkelés (1953. július 26. – 1959. január 1.) zajlott le, melyet Fidel Castro vezetett a Batista diktatúra ellen, testvére Raul és Che Guevara segítségével. Kuba földterületének 75 %-át túlnyomó részben amerikai cégek és magánszemélyek birtokolták. A forradalom győzelme után, az új kormány, a nyomorban élő földművelők megsegítése érdekében fölreformot hajtott végre és az 1.000 hektárnál nagyobb birtokokat államosították és felosztották a termelőszövetkezetek között. Az Egyesült Államok válaszul befagyasztotta a kubai kormány számláit, megszakított minden diplomáciai kapcsolatot és embargót vezetett be Kubával szemben, Kuba a Szovjetunióhoz fordult segítségért. Castro államosította az egyházi vagyont, betiltotta a magániskolákat, megszüntette az írástudatlanságot. 1960 után ellenforradalom zajlik, 1961-ben a CIA szervezésében megindul a Disznó-öbölbeli invázió a kubai kormány megdöntése érdekében, mely alig 60 órán belül csődöt mond. Kubai rakétaválság, J.F.Kennedy, az USA elnöke 1962. október 22-én este 7 órakor bejelenti, hogy az amerikai haditengerészet blokád alá veszi Kubát, mert a Szovjetunió közepes és köztes hatótávolságú rakétákat, valamint nukleáris eszközök célba juttatására alkalmas bombázó repülőgépeket (IL-28-as bombázók és Komar torpedórombolók) állomásoztat kubai földön. A Szovjetunió nem tagadta a fegyverek jelenlétét, de leszögezte, hogy kizárólag védelmi célokat szolgálnak, s nem ismerte el, hogy azok szovjet rakéták. A harmadik nap 19 szovjet hajó és 1 tengeralattjáró közelítette meg a blokádot, majd visszafordultak. Október 25-28-a között Hruscsov megalkuszik Kennedyvel: az ENSZ felügyelete alatt leszerelik a kubai rakétákat, Amerika pedig megígéri, hogy nem támadja meg Kubát, valamint a törökországi Jupitereket elszállítja.