1298 óta, Marco Polo nyomán nevezik a tömör, kagylós törésű, áttetszően finom agyagárut porcelánnak.
Az első porcelánokat a keresztes lovagok hozták Európába a Távol-Keletről, melyek luxuscikknek számítottak, s „fehér aranyként” emlegették őket. Erős Ágost szász választófejedelem megbízásából a német Johann Friedrich Böttger keramikus és alkimista kereste a porcelángyártás titkát, ő és segítője a polihisztor Ehrenfried Walther von Tschirnhaus találta fel a keményporcelánt, ami 1708-ban még vörös színű volt (vörös kőcserép), s ma is „Böttger” néven emlegetik ezen ritkaságokat. A fejedelem támogatásával Johann Friedrich Böttger lett az európai porcelángyártás elindítója. A gyógyszerész és alkimista a kínaihoz hasonló fehérségűt 1710-ben állított elő, amikor is rátalált a kaolinra, a Meissen melletti Albrechtsburgban erre alapult az első porcelánmanufaktúra. A meisseni - a bécsi, a velencei porcelángyárakkal egyetemben -, az egyik első európai gyár volt, ahol ma már az értékes porcelánok mellett ékszereket is készítenek.
Nyugat-Magyarországon, Herenden, 1826-ban Stingl Vince kőedénygyártásra indította üzemét, ahol hamarosan porcelánnal is kísérleteztek. 1839-től Fischer Mór a tulajdonos, az 1840-es években már maga Kossuth Lajos is segíti a manufaktúrát. 1842-ben a termékek megjelennek az országos iparmű kiállításon, 1843 márciusában nagy tűzvész pusztít, melyet gyújtogatás okoz, ennek ellenére a termékek aranyérmesek lesznek az országos kiállításon. 1845-ben a bécsi ipari kiállításon remekül szerepel a manufaktúra termékeivel. Az 1851-es londoni világkiállításon Viktória királyné étkészletet rendel a windsori kastély számára, a rendelt lepkés és virágos minta 1855-től a Viktória-minta elnevezést kapja. A manufaktúra sikeresen szerepel az 1962-es londoni világkiállításon és 1867-ben Párizsban. 1872-ben A Herendi Porcelánmanufaktúra a Habsburg-család udvari szállítója lesz. 1874-ben Fischer Mór fiai csődbe viszik a vállalkozást, azonban 1896-ban Fischer Mór unokája, Farkasházi Jenő veszi át az irányítást és a manufaktúra az 1900-as párizsi világkiállításon ismét sikert arat, ez sok megrendelést hoz, amelyeket azonban nem teljesítenek, az alkalmazottak száma 10-12 főre apad. Az első világháború következtében 1916-1920 között egyáltalán nincs termelés. 1923-ban részvénytársaságként indul újra a termelés, a részvényesek fejlesztéseket hajtanak végre, ebből következően megfelelő számú és képzettségű szakemberek kezdik el újra a munkát. 1929-től művészeti vezető Telcs Ede, később jelentős tervezők Lux Elek, Vastagh György, Gácser Kata. A szakembergárdának köszönhetően, az 1937-es párizsi világkiállításon, ismét sikerrel jelen vannak a manufaktúra termékei a világpiacon. A második világháború után, 1948-ban államosítják a gyárat, majd 1992-ben privatizálják, ennek következtében a magyar állam negyedrészben lesz tulajdonos, háromnegyed részben pedig az ott dolgozók.
A herendi „fehér arany” klasszikus keményporcelán, masszáját kaolinból, földpátból és kvarchomokból iszapolják, szűrik, préselik, szigorúan kézi munkával. Tisztítás, díszítés, szárítás után 830 Celsius fokon égetik először, ez az ún. zsengélés. A kiégett darabokat máziszapba mártják, melynek összetétele hasonló az alapanyagéhoz, de a máz olvadóanyag tartalma nagyobb. 1410 Celsius fokon következik be a második égetés, eredménye a hófehér, áttetsző, csillogó „fehéráru”, mérete kisebb lesz, mint az első égetés után volt. Erre kerül a kézi festés, majd a színektől és az aranyozástól függően újabb egy, vagy két égetés következik. A herendi porcelán Hungarikum. 1851-től 1937-ig a világkiállításokon 24 nagydíjat, aranyérmet nyert a „herendi”, köszönhetően a tervezőművészeknek, korongosoknak, festőknek, modellőröknek. 3.000 darabos minta- és 16 ezer darabos formakatalógussal rendelkezik a manufaktúra. A késztermékek magukért beszélnek.
